Közös sajtótájékoztatót tartott Matovič és az MKP vezetősége
Mészáros Richárd
2020. 10. 13., k – 16:35
Az MKP két vezetője, Forró Krisztián elnök és Berényi József alelnök a miniszterelnök meghívására érkezett a kormányhivatalba. Matovič arra kérte őket, hogy a magyar közösség irányába is segítsék kommunikálni a járványellenes intézkedések fontosságát.
Forró Krisztián MKP-elnök a kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a világjárvány utáni uniós újjáépítési alapról is tárgyaltak. Ennek keretében az ország déli régióinak szánt fejlesztési forrásokról beszéltek. Forró arról is beszélt, a pártja segíteni fogja a járvány leküzdését szolgáló információk kommunikálását.
Berényi József, az MKP alelnöke pedig arról beszélt, a kormányfővel való beszélgetésen a déli régiók infrastruktúrájának fejlesztéséről beszéltek, amelyet ugyancsak az uniós forrásokból lehetne megvalósítani.
Matovič egyben bocsánatot kért azért, mert néhány nappal ezelőtt egy nyelvbotlását úgy kommentálta, „elnézést, hogy magyarul beszéltem”. A kormányfő szerint most tudatosította, hogy a magyar szó ilyen jelentésű használata sértő a nemzeti közösség tagjai számára.
„Elnézést kérek ezért a fogalmazásmódért” – mondta.
Forró a sajtótájékoztatón magyarul is felszólalt, a szájmaszk, a távolságtartás és a kézmosás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Az egyesülési szándékát kinyilvánító három párt, az MKP, az Összefogás és a Híd kapcsán a miniszterelnök arról beszélt, ha létrejön az egységes politikai szubjektum, akkor egyértelműen foglaljon állást azzal kapcsolatban, hogy a Smer és a Hlas vagy a jelenlegi kormánypártok és az előző kormányzási ciklus demokratikus ellenzékének oldalán áll.
Azzal kapcsolatban, hogy a leendő közös pártnak az MKP vezetése szerint egyértelműen el kell-e utasítania a Smer és a Hlas párttal való koalíciókötést Forró úgy fogalmazott, a jelenlegi kormánypártok a partnereik.
Az uniós források felhasználásáról és a világjárvány leküzdéséről tárgyalt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfővel az MKP vezetése. Forró Krisztián, az MKP elnöke magyar nyelven is hangsúlyozta a koronavírus-járvány megfékezését célzó óvintézkedések betartását.