Támogatják a családi házat építőket
Molnár Iván
2020. 10. 13., k – 17:50
„A támogatás igényléséhez szükséges elektronikus űrlapot november 16-án tesszük közzé a www.byvajteusporne.sk honlapon. Az érdeklődők itt találják meg a támogatással kapcsolatos összes információt is. A kérvényeket november 30-áig fogadjuk, a benyújtást azonban nem éri meg halogatni, hiszen legfeljebb 160 igénylés regisztrációját követően leállítjuk ezek fogadását” – nyilatkozta Andrej Doležal közlekedési miniszter. Az A0 energiaosztályú házakra nyújtott legfeljebb 8 ezer eurós támogatást azok igényelhetik, akiknek az új, maximum 200 négyzetméteres családi házuk használatbavételi engedélyét 2017. december 31. után adták ki. A háznak természetesen meg kell felelnie az A0 energiaosztályú házakkal kapcsolatos normáknak.
„Az állami támogatás iránt már az előző két fordulóban is hatalmas volt az érdeklődés, és reméljük, hogy ez most, a koronavírus-járvány miatt sem esik vissza” – mondta el Doležal.
A közlekedési tárca kedden meghirdette a közel nulla energiaigényű, A0 energiaosztályú családi házak állami támogatásának a harmadik fordulóját, az első jelentkezéseket nagyjából egy hónap múlva, november 16-ától fogadják.