Search by category:
Egyéb kategória

A Király hangja. „A tisztelet vitt engem előre”

A Király hangja. „A tisztelet vitt engem előre”

Horváth Bianka

2023. 03. 10., p – 11:27

Ki vagyok én? – énekli Peter Šrámek a Zámbó Jimmy életét feldolgozó, A Király című sorozat nyitódalában. A vágsellyei gyökerű énekes ma ünnepelt sztár Magyarországon, legutóbb Komáromban hódította meg a nagyérdeműt.

Lassan tíz éve van jelen a magyar popszakmában. 2013-ban húszévesen győzött a Gútai Lírán, az amatőr táncdalénekesek nemzetközi versenyén, előtte negyedik lett a Szlovák Televízió Legkedvesebb slágerem című tehetségkutatóján. Budapesten – egy Zámbó Jimmy-emlékkoncerten – a véletlennek, Zámbó Árpival való találkozásának köszönheti, hogy színpadra állt, pedig egy szót nem tudott magyarul. A következő évben Budapesten, a Rising Star stúdiójában állt Csepregi Évával, közben Pozsonyban elvégezte a musical szakot, majd jött a Sztárban sztár meg egy kicsi című produkció. Keleti Andreával A nagy duettben mutatkozott be, míg Korda György Lady N című dalával a közmédia Csináljuk a fesztivált! című zenés show-műsorát nyerte meg tavaly.

A Király című sorozatban* az énekhangodat kölcsönözted a Jimmyt játszó színésznek. Ki vagyok én? – énekled, de úgy tűnik, hogy saját magadnak ezt a kérdést már megválaszoltad.

Mindig is tudtam, hogy ki vagyok. Peter Šrámekként jöttem Magyarországra, Peter Šrámekként dolgozom. Nyilvánvalóan minden énekesnek vannak példaképei, nálam a média kiszúrta, hogy Zámbó Jimmy az. Nagyon tisztelem Jimmy munkásságát, mindig is tetszett a stílusa, a hangja, az ékszerei. Az, hogy el tudom énekelni Jimmy dalait, nekem egy bónusz. Ettől függetlenül saját dalokkal is próbálkozom. Az előző három – a Peter Šrámek karácsonya, a Száz lépés és a Madarak szállnak – platinalemez lett. Jó tudni, hogy az emberek szeretik a saját dalaimat is, de mindenhol követelik tőlem a Jimmy-dalokat. Hiányzik nekik, s bennem látják, hallják vissza őt.

Vissza tudod adni ezeket anélkül, hogy Jimmy bőrébe bújnál?

Igen. Én Šrámekként élek. Persze, vannak megjegyzések, hogy akkor miért vettem meg Jimmy autóját? Hát tiszteletből! Mert volt rá lehetőség.

Ha Michael Jacksonért rajongtam volna, s lett volna rá pénzem, akkor az ő kesztyűjét veszem meg.

Úgy próbálom élni az életemet, ahogy nekem jó. De jó látni, hogy szeretnek, tele van a naptáram. Néha válogatnom kell, hogy mit vállalok.

A film zenéjében vannak olyan betétdalok, melyek saját szerzemények?

Igazából akkor lesz egy előadóból énekes, ha saját slágerei vannak. Én magam nem komponálok, de szerencsés vagyok, mert a legjobbakkal dolgozom. Csicsák Norberttel, Moldvai Márkkal, Joós Istvánnal, aki szövegíró és a Magneoton vezérigazgatója, Jimmy egykori menedzsere. Együttműködök Kaszás Péterrel, akinek tízéves dalszerzői munkássága volt Jimmyvel.

Már a film előtt is sok minden történt, tavaly megnyerted a Csináljuk a fesztivál döntőjét, s voltak egyéb csodás dolgok is. Mi adta a legnagyobb lendületet a karrierednek?

Úgy gondolom, hogy a Rising Star, majd a Sztárban sztár, ezek hozták a legnagyobb népszerűséget. S az, hogy szeretem a közönséget. Emberközeli vagyok, nem érzem magam különbnek azért, mert látnak a tévében, mindenkivel el tudok beszélgetni. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek, s ezt kedvelik az emberek. A Csináljuk a fesztivált új lendületet adott, a győzelem nagyobb érdeklődést.

Magyarországon ismertebb vagy, mint Szlovákiában. Ez nem zavar? Nem csalogattak vissza?

Magyarországon azt csinálom, amit megálmodtam. Voltak néha próbálkozások, különböző szlovák tévéktől – sokszor mondták, hogy nem kell, hogy castingra mennem, azonnal felvesznek egy-egy show-ba, de nem vállaltam. Aki szeretne engem hallgatni, az megtalálja a dalaimat. Ugyanakkor sokat járok Szlovákiába, most épp egy hosszú turné áll előttem.

Igen. Február 19-én Komáromban indult A Király című, élő zenekaros turné, hatalmas sikerrel. Milyen dalokkal lépsz a közönség elé?

Magam válogattam a dalokat. Lesznek A Király című sorozatból, korábbi saját dalaimból és természetesen eléneklem Zámbó Jimmy slágereit is. Igyekszem, hogy ne minden koncerten ugyanazokat adjam elő, hisz biztosan lesznek olyanok, akik több helyre is eljönnek. Szeretném, ha ők is kapnának valami újat.

Jimmy slágerei a kilencvenes évek hangulatát idézik. Te ekkor jöttél a világra. Mennyire áll közel hozzád ez az időszak?

Abszolút az én stílusom! Jól érzem magam ezekben a dalokban, szeretem ezt a hangulatot. És az az igazság, hogy ezt a Šrámeket szeretik az emberek.

Ma már tisztán beszélsz magyarul. Jó pár éve még nem nagyon állt rá a nyelved.

Köszönöm a dicséretet! Az akarat nagy úr. Megtehettem volna, hogy angolul énekelek, de az nem én lettem volna. Ha engem a magyar közönség megtisztelt azzal, hogy látni akar, akkor beszélnem kell ezt a nyelvet.

És érteni akartam, hogy mit énekelek, kommunikálni akartam az emberekkel, hiszen már ide is költöztem.

Bár anyukám és az egész családom Vágsellyén él, nekem Magyarország az új otthonom, jól érzem itt magam. Budapest mellett vettem házat, itt akarom élni az életemet.

Idén leszel 30 éves. Ad valaki tanácsot? Egyáltalán elfogadsz tanácsokat?

Úgy érzem, jó úton haladok, és bízom benne, hogy az emberek is így érzik. Számos célom van, s ha egészséges maradok, akkor nincs lehetetlen. Mindenkit igyekszem meghallgatni, de végül azt teszem, amit jónak látok. Van saját fejem, elképzelésem.

Read More

Post Comment