Search by category:
Egyéb kategória

Egyre nagyobb a szigor minden országban

Egyre nagyobb a szigor minden országban
szabolaci
2020. 10. 15., cs – 10:54

2020. október 15., csütörtök – 12:30
koronavírus
Friss ikon
Off

Törzs

A koronavírus-járvány adventi időszakra várható tetőzése miatt elmarad az év vége kiemelt turisztikai termékének számító Vörösmarty téri karácsonyi vásár. A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A szervezők szerint a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedéssel készülnek, és szigorítják a hasonló jellegű rendezvények megtartását. Egy korábbi, a tavalyi utolsó negyedévről kiadott elemzés szerint az adventi időszak kiemelkedő turisztikai forgalmában nagy szerepe volt az Európa tíz legszebb karácsonyi vására közé választott Vörösmarty téri karácsonyi vásárnak, amely évente 800 ezer látoga­tót, köztük rengeteg turistát vonz.

A cseh főváros szállodáinak 47 százaléka bezárhat az év végéig – figyelmeztet a Cseh Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Václav Stárek szerint a bezárási arány az ország többi részében 30 százalék lehet, és legkevesebb három évbe telhet, mire a cseh szállodaipar magához tér – írja a Prague Morning. A szövetség által készített felmérésben megkérdezett szállodák azzal számolnak, hogy foglaltságuk az év végéig a normál forgalmuk 6–10 százaléka körül alakul majd. További prob­lémát jelent, hogy szinte teljesen eltűntek a vállalati rendezvények. A konferenciatermek kihasznált­sága év eleje óta a szokásos tizedét teszi ki. A Cseh Statisztikai Hivatal egyelőre csak a második negyedév adatait hozta nyilvánosságra, amikor teljesen lezárták a határokat. Eszerint április és június között a csehek által eltöltött vendégéjszakák száma 66,7, míg a külföldieké 96,2 százalékkal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyeken 988 ezer vendég szállt meg, ami 82,9 százalékos éves visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Bár a cseh kormány ösztönözte a belföldi nyaralást, ennek ellenére csökkent a hazai vendégforgalom a második negyedévben a cseh szálláshelyeken.

Szerdától kötelező az arcmaszkok viselése nemcsak a kórházakban, hivatalokban, zárt termekben és tömegközlekedési eszközökben, hanem a megállókban is. Gyülekezni legfeljebb hat személynek lesz szabad. Tilos lesz az alkoholos italok fogyasztása a köztereken és az utcákon. A klubok, bárok és a vendéglők pedig november 3-ig lesznek bezárva.

Olaszország is szigorít. A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, legyenek akár közeli rokonok vagy barátok. A rendelet megerősítette a kötelező szájmaszkhasználatot zárt helyiségekben és szabadtéren is hatéves kortól. A szájmaszkot nem viselőket vagy nem helyesen használókat négyszáztól ezer euróig terjedő bírsággal sújtják. Az új korlátozáscsomag szerint a vendéglátóhelyek közül az éttermeknek éjfélkor, a bároknak és lokáloknak este kilenckor kell bezárniuk. Esküvőkön legfeljebb harmincan, stadionokban legfeljebb ezren lehetnek jelen. Az amatőr csapatsportokat felfüggesztették.

A fenti néhány példa csak szemlélteti az európai helyzetet, hiszen a legtöbb országból hasonló, vagy még keményebb szigorításokról érkeznek hírek, Franciaországban, Spanyolországban már a kijárási tilalom is szóba került.

Bevezető

Nemcsak Szlovákiában, gyakorlatilag az összes európai országban szigorításokról döntöttek, mind több helyen zárják be, vagy korlátozzák az éttermeket, a fürdőket, sok helyen pedig a határzárat is fontolóra vették. Fájdalmas lesz a kilábalás – azoknak a cégeknek, szállodáknak, szolgáltatóknak, akik túlélik a válságot. Gyakorlatilag az összes európai országban egyre súlyosabb a helyzet, az intézkedések pedig naponta változnak, szigorodnak.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szabó Laci

Read More

Post Comment