Search by category:
Egyéb kategória

Jobban aggódnak a szülők az oktatás színvonala, mint a koronavírus miatt

Jobban aggódnak a szülők az oktatás színvonala, mint a koronavírus miatt
Mészáros Richárd
2020. 10. 19., h – 12:35

2020. október 19., hétfő – 12:45
koronavírus iskola
Friss ikon
Off

Törzs

„A felmérés megmutatta, hogy maguk a szülők, de a társadalom további jelentős része is úgy véli, hogy a gyerekek nem tudják rendesen azt a tananyagot, amit a tanterv szerint át kellett venni a tavaszi iskolabezárás idején. A megkérdezettek 66 százalék gondolja ezt, az iskolaköteles korú gyerekek szüleinek pedig a 69 százaléka” – áll a felmérés eredményeinek ismertetésében.

Az is kiderült, a szülők nemcsak azért akarják, hogy ne zárják be az iskolákat, hogy dolgozni járhassanak, 70 százalékuk a tanítás színvonala és a gyerekek tudása miatt aggódik, ha ismét távoktatást kell bevezetni.

Általános nézet, hogy a távoktatás alatt azt volt a legnehezebb elérni, hogy a gyerekek összpontosítsanak, valamint megértsék az átvett tananyagot. Az alapiskolás gyerekek szüleinek 73 százaléka vélekedik így, a középiskolás gyerekek szüleinek pedig a 80 százaléka.

Bevezető
Pozsony |

A szlovákiai szülők sokkal inkább aggódnak amiatt, hogy milyen az oktatás színvonala az iskolabezárások alatt, mint amiatt, hogy a gyerekük esetleg elkapja az iskolában a koronavírus-fertőzést – derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet szeptember végzett 1020 ember bevonásával a Rodičia.sk polgári társulás és a 2muse ügynökség.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment