Search by category:
Egyéb kategória

Tíznapos karantén várhat azokra, akik nem vesznek részt az országos tesztelésen

Tíznapos karantén várhat azokra, akik nem vesznek részt az országos tesztelésen
Mészáros Richárd
2020. 10. 20., k – 11:38

2020. október 20., kedd – 11:38
Igor Matovič
Friss ikon
On

Törzs

Matovič kijelentette, aki nem bízik az országos tesztelésben, magánlaboratóriumban is elvégeztetheti a vizsgálatot, ebben az esetben azonban mindenkinek magának kell megfizetnie a tesztelést. Mint mondta, aki nem fog tudni felmutatni negatív koronavírustesztet, arra tíznapos karantén vár majd.

A kormányfő cinikus önzésnek nevezte azt, ha valaki ebben a helyzetben is csak önmagára gondol, nem pedig arra, hogy másokat veszélyeztet. „Tegyük félre az ideológia küzdelmet” – mondta Matovič, aki szerint a helyzet rendkívül komoly. Hozzátette: a felelőtlenség mások halálát okozhatja. A miniszterelnök egyúttal felszólította az egészségügyi dolgozókat, segítsék az országos tesztelés megvalósulását. 

A tömeges tesztelésre eddig mintegy ötezer tesztállomást jelöltek ki, amelyek mindegyikében négy egészségügyi szakember végzi majd a törletminták levételét. Országos szinten ez körülbelül húszezer egészségügyi alkalmazott bevetését jelenti.

Az eddigi tervek szerint a tesztelésben részt vevő egészségügyi dolgozók héteurós órabért kapnak, amelyhez 20 eurós veszélyességi pótlék is jár minden egyes, az adott körzetben azonosított koronavírus-fertőzöttek után.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter felkérte az egészségügyben dolgozókat, vállaljanak szerepet az országos tesztelésben.

A segíteni szándékozó egészségügyi alkalmazottak, hallgatók és orvosok a korona.gov.sk weboldalon regisztrálhatnak, ahol lehetőségük van kiválasztani, hol és mikor tudnak részt venni az tömeges tesztelés megvalósulásában.

(mr)

Bevezető
Pozsony |

Nagy valószínűséggel önkéntes alapon működik majd az országos tesztelésen való részvétel. Arra, aki nem tud felmutatni negatív koronavírustesztet, tíznapos karantén vár majd – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő kedden.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment