Search by category:
Egyéb kategória

A csúcson kell abbahagyni

A csúcson kell abbahagyni
Lencsés Zoltán
2020. 10. 25., v – 19:35

2020. október 25., vasárnap – 20:00
mma
Friss ikon
Off

Törzs

Végzetes háromszög

Filmbeillő drámai pillanatokat láthattunk a 2020-as év minden bizonnyal legnagyobb bunyójának tartott küzdősportmérkőzésen. Másfél perc telt el a második menetből, amikor Nurmagomedov egy sikeres földre vitel után egy háromszögfojtást használt Gaethjén, aki néhány másodperccel később már el is vesztette eszméletét. A háromszögfojtás leginkább a dzsúdó, brazil jiu-jitsu és a szambo harcművészetében használt technika, mely során a harcos két lábbal kapja el az ellenfél fejét és egyik karját, majd az egyik térdhajlatával rászorít a nyaki részre, ezáltal meggátolja a véráramot az agyba. Ezt a technikát mutatta be mesterien Habib. Gaethje hamar jelezte kezével, hogy feladja, viszont a bíró nem lépett közbe azonnal, s ez a röpke pillanat elég volt ahhoz, hogy Gaethje eszméletét vessze.

Felszínre törő érzelmek

A jelenet viszont ezután lett igazán drámai. Nurmagomedov, miután elengedte ájult ellenfelét, térdre roskadt az oktagonban. Ez volt az első küzdelme ugyanis, melyet édesapja halála óta vívott. Abdulmanap Nurmagomedov, aki nemcsak fia lelki támasza, hanem egyben az edzője is volt, júliusban hunyt el koronavírusban.

Az MMA-ban (kevert harcművészetek) megszokott jelenség, hogy a riporter szinte rögtön kérdésekkel bombázza a győztest. Habib az interjúban bejelentette, hogy ez volt pályafutásának utolsó bunyója. Beteljesítette édesapja álmát, és édesanyjának is megígérte, hogy az apja nélkül nem megy tovább. Emellett kinyilvánította köszönetét a csapatának, de ellenfelének, Justin Gaethjének egyaránt, aki ekkor már mosolyogva állt a ketrec szélén, és tapssal ismerte el a bajnokot.

Még inkább perspektívát nyer Habib érzelmi reakciója annak tudatában, hogy az orosz harcos törött lábfejcsonttal és lábujjal verekedett. A sérülés három hete, a meccsre való felkészüléskor történt. Nurmagomedov és csapata nyilván titokban tartotta a dolgot. E meghökkentő információról a UFC elnöke, Dana White tudósította a médiát.

Mi előzte meg a fojtást?

Habib Nurmagomedov ezúttal is megmutatta, hogy miért tartják őt számon a világ legjobb könnyűsúlyú kevert harcművészének. A mérkőzés felvezetésében Gaethje-ről úgy vélekedtek, hogy valódi veszélyt fog jelenteni az orosz “sólyomra”. Az első negyed egyébként meglehetősen óvatosan kezdődött. A kezdő menet nagyjából első másfél percében a harcosok nem is értek egymáshoz, nyilván próbáltak ráérezni a távolságokra. Ezt követően kezdett nőni az izgalom, amikor Habib megmutatta boxoló képességeit, és magabiztosan diktálta a tempót is. Habib és Gaethje részéről is találtak be ütések és rúgások egyaránt, viszont Nurmagomedov olyannyira nyomás alatt tartotta Gaethje-t, hogy az amerikai harcművész már az első kör vége felé kezdett fáradni. Egy rövidke szakaszon úgy nézett ki, hogy Justin Gaethje lábrúgásai kárt tesznek majd Habib mozgásában. Ez volt a taktika a második menet kezdetén is, mivel az orosz koordinációja több ilyen rúgásnál is mintha meginogott volna. A “sólyom” azonban nem hagyta, hogy ellenfele fordíthasson a lendületen, s a második menetben véghezvitt földrevitellel likvidálta Gaethje-t.

A könnyűsúly alfája

Habib karriert befejező estéje érzelmileg megindító volt. Viszont ha racionálisan nézzük, akkor is logikus, hiszen jelenleg nincs hozzá méltó ellenfél a könnyűsúlycsoportban, mely kategóriában abszolút domináns. A ranglistán mögötte következő Dustin Poiriert és a „nyugdíjból” visszatérni látszó Conor McGregort is fojtással győzte le az elmúlt két évben Habib, és az interjúban elmondta, hogy nem izgatja a visszavágó gondolata.

Valószínűleg szóba fog még kerülni egy lehetséges harc közte és Tony Ferguson között. Kettejük küzdelmét a UFC évekig próbálta összehozni, viszont valami mindig közbejött. Egyik alkalommal Fergusonnak térdsérülés miatt kellett kihagynia a meccset, máskor pedig Habib betegedett le. Legutóbb 2020 tavaszára tervezték a találkozót, viszont a koronavírus miatt Nurmagomedov nem utazhatott be az Egyesült Államokba, ezért Ferguson új ellenfelet kapott, Gaethjét, aki sokak meglepetésére lenyűgöző bokszolással ledominálta Fergusont. Egy lehetséges Habib–Ferguson meccsről magát az oroszt is megkérdezték, aki elmondta, hogy szerinte Ferguson kevert harcművész karrierjének már annyi. Könnyen lehet, hogy Habibnak igaza van, hiszen Ferguson már 36 éves, és ilyen korban már majdhogynem csodának számít, ha valaki kilábal egy olyan verésből, mint amit Ferguson kapott Gaethjétől. 

Bevezető

Habib Nurmagomedov visszavonul. A sokkoló bejelentés közvetlenül azután hangzott el, hogy az orosz ketrecharcos egy fojtással legyőzte ellenfelét, Justin Gaethjét az UFC szombat esti gáláján, s ezzel mérlegét szürreális 29:0-ra módosította.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Fekete Nándor

Read More

Post Comment