Search by category:
Egyéb kategória

Fico, akárcsak a liba

Fico, akárcsak a liba
Holop Zsolt
2020. 10. 27., k – 16:34

2020. október 28., szerda – 10:02
kovacik
Friss ikon
Off

Törzs

Robert Fico volt az egyetlen, aki védelmébe vette, méghozzá nagy hangon. A Smer elnöke szerint a sajtó nyomására induló koncepciós perek egyik áldozata lehet. Peter Pellegrini visszafogottabb volt, csupán annyit mondott, érvényes az ártatlanság vélelme, és reméli, a rendőrség bizonyítékok alapján, nem pedig politikai megrendelésre cselekedett. Több szlovák publicista úgy véli: Fico azért hangoskodott, mert érzi, hogy egyre szorul a hurok. Éveken át legalábbis szemet hunyt afelett, hogy a pártja holdudvarához tartozó sötét alakok valóságos maffiahálózatként harácsoltak és szinte mindent ellenőriztek. Rendőrök, ügyészek, bírák biztosítottak nekik kiváltságokat és védelmet. Így váltak háborítatlanul milliárdosokká, akik aztán a pártkasszába, magánbankszámlákra nem kevés hálapénzt juttattak. Kováčik letartóztatásával az érinthetetlennek hitt bűnszervezet utolsó bástyája omlott le. Ráadásul a nemrég ugyancsak vizsgálati fogságba került Ľudovit Makó, a pénzügyőrség bűnügyi osztályának volt vezetője és újabb magas rangú rendőrtiszt, Norbert Pakši is együttműködik a nyomozókkal. Hétfőn felmentették a titoktartás alól azokat az ügyészeket, akiket egyelőre tanúként hallgatnak ki. Így derülhet fény azokra a súlyos bűncselekményekre, korrupciós ügyekre, a pártkasszában, magánszámlákon landoló pénzekre és más törvénytelenségekre, amelyeket éppen a hűvösre került különleges ügyész igyekezett a szőnyeg alá söpörni. Tizenhat évig bitorolta a posztot, ezalatt 65 súlyos törvénytelenség kivizsgálását akadályozta meg. Az első országos botrányt nem sokkal hivatalba lépése után keltette, amikor 2005-ben leállította a nyomozást az adócsalások révén több milliárd koronát bezsebelő olajmaffia ellen, amelynek csallóközi tagjai is voltak. Három éve megpróbálkozott a Robert Ficónak luxuslakással kedveskedő Ladislav Bašternák kétmillió eurós áfacsalásának eltussolásával, ám akkora volt a felháborodás, hogy mesterkedéseivel ebben az esetben nem járt sikerrel.

Közben ő is slamasztikába került, mert 204 ezer eurót helyezett el készpénzben a bankszámláján, amivel törvényt sértett, mert ekkora összeget csak átutalni lehet. Hitelt érdemlően nem tudta megmagyarázni, honnan ez a sok pénz.

Sokan kérdezik most e lajstrom láttán, miért maradhatott ilyen sokáig ebben a fontos tisztségben. Tevékenységét áttekintve elég egyértelmű a válasz: mindig igyekezett a regnáló hatalmat kiszolgálni. Hivatalba lépése előtt Vladimír Mečiart, majd Mikuláš Dzurindát. Aztán Robert Ficót és embereit szolgálta és védte. A nyomozók a Makó, Kováčik és a társai elleni akciónak találóan az Isten malmai fedőnevet adták. Amelyek ugyebár lassan, de őrölnek. Nyilván mások is lebukhatnak, ha a kormánynak marad ereje és ideje valóra váltani azt, amit ígért: közéletünk megtisztítását. Minden szinten, nemcsak a kis halak, hanem a cápák között is.

Tavasszal Fico a parlamentben hevesen bírálta a kabinetet. A kormányfő azzal vágott vissza, hogy a helyében csendben várná, mikor kopog be hozzá is a NAKA, a bűnüldöző hatóság. Belátható időn belül kiderülhet, Igor Matovič csak ijesztgette-e ellenfelét, vagy előrelátó volt.

Bevezető

Sokan ismerjük azt a szlovák mondást, mely szerint az a liba gágog, amelyiket eltalálták. Ez a népi bölcsesség jutott eszembe, mikor utánanéztem, milyen visszhangja lett Dušan Kováčik különleges ügyész letartóztatásának a legismertebb ellenzéki politikusok körében.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szilvássy József

Read More

Post Comment