Hogyan kerül egy gútai srác a pozsonyi Slovan kapujába?

Ez az egész Érsekújvárban kezdődött még kiskoromban. Anyukám nagyon szerette a hokit, mindig is tetszett neki a sportág, és ki akarta próbálni, nekem is tetszene-e. Nem is kóstoltam bele más sportokba, nem is fociztam, azonnal a hokival kezdtem. Ötévesen még a mezőnyben játszottam, de egy szülők elleni meccsen ki akartam magam próbálni a kapuban. Nagyon tetszett, ott is maradtam. Jöttek sorban a meccsek a korosztályos csapatokban, aztán egy idő után anyukám javasolta, hogy egy erősebb gárdában is próbálkoznom kellene, hogy vigyem is valamire a sportban. Én is ezt akartam, ezért felhívta a pozsonyi Slovant, ahol elmehettem edzésekre minden kedden. Végül bevettek az utánpótlásukba.

Ez azt jelentette, hogy felköltöztél Gútáról a fővárosba?

Igen. Előtte minden nap jártam autóval Érsekújvárba edzésekre. 12 évesen felköltöztem Pozsonyba. 

Ennyi idősen valószínűleg nem lehetett egyszerű kiszakadni a megszokott környezetből…

Nagyon nem volt egyszerű. Gútán természetesen magyar iskolába jártam, és nagyon-nagyon nehéz volt megszokni a szlovák sulit, még különórákra is jártam, pedig elég jól beszéltem a nyelvet. Muszáj volt még rátennem egy lapáttal, hogy ne lógjak ki a többiek közül. Fél év után már rendben volt minden. Egyébként egy Érsekújvár környékéről származó sráccal laktam együtt, ami sokat segített, de mégis nehéz volt, mert mindent magamnak kellett oldanom.

Az évek múlásával mennyire érezted reálisnak, hogy idővel tényleg odakerülhetsz a Slovan nagycsapatába?

Szép sorjában lépegettem fel az egyes kategóriákba minden évben. Tavaly már nagyon reméltem, hogy legalább edzésekre elhívnak az utánpótlásból. Akkor még bizonytalan volt a jövőm, hogy maradok-e a Slovannál, de egy idő után elkezdtem többet védeni, a vezetők pedig elkezdtek bennem hinni. A tavalyi szezon, ha nem is volt nagyon-nagyon szuper, de úgy láttam, a teljesítményem megfelelt az edzőnek, aki fel akart küldeni a felnőttek közé.

Az idény előtt arról volt szó, hogy visszatér a Slovanba Barry Brust, akit végül mégis elküldtek, azaz jócskán megnőtt az esélyed a szereplésre.

A Slovannál az a rendszer, hogy két felnőtt és egy fiatal kapust neveznek a keretbe. Reméltem, hogy ebben a szezonban én leszek az a fiatal, és eljön végre az én időm. Sikerült, aminek nagyon örülök.

A debütálás pedig az október eleji, Detva elleni, elég vad meccsen jött össze (6:7) csereként, ahol nem kaptál gólt. Milyen érzés volt az első felnőtt bajnokidon védeni?

Én először nagyon féltem, mert soha nem védtem még ezen a szinten. Nem volt annyira nehéz jól bemutatkozni, mert nagyon sokat segítettek a csapattársaim, de bennem volt a félsz. Vezettünk 2:0-ra, úgy voltam vele a kispadon, hogy úgysem lesz itt semmi. Aztán elkezdtük lassan kapni a gólokat, sajnos. A hatodik gólnál jött az edző, Roman Stantien, és mondta, hogy ha Durný még egyet kap, akkor beállok a helyére. A hetedik gól után nagyon-nagyon-nagyon féltem, rettentően vert a szívem, nem tudtam, mit csináljak. Ráadásul az akkori meccs előtt nem sokkal kaptam meg az új felszerelést, attól is tartottam, hogy nem lesz jó.

Viszont remekül sikerült az a bő fél óra, nem kaptál gólt.

Aztán már csak mi lőttünk gólokat, de sajnos elvesztettük a meccset 7:6-ra. Nagyon sok gratulációt kaptam, főleg a családomtól, akik sokat segítettek, és nagyon büszkék rám. 

Milyenek az öltözői viszonyok a Slovanban? A nagynevű hokisok befogadják a fiatalokat?

Igen, aminek nagyon örülök. Stantien is nagyon normális velünk, fiatalabbakkal. A játékosok is próbálnak minél többet beszélni velünk, a rutinosabbak is – bár ők főleg akkor teszik ezt, ha jól teljesítünk. De összességében befogadó a közeg, nem szólják le a fiatalokat, vagy nem nézik őket levegőnek, egyáltalán nincs ilyesmi. Akármit kértem a klubtól, mindent megadtak, nem volt vele gond. Mindent megkapunk, amit akarunk, „csak” bizonyítani kell a jégen. 

Hogy érzed, kapusként mik az erősségeid, és miben kell fejlődnöd a leginkább?

Próbálom a mentális képességeimet fejleszteni. Mert a kapuban ez a legfontosabb. Edzhetünk akármennyit, de akkor is fejben kell nagyon ott lenni, mert ha ez hiányzik, akkor az egésznek nincs értelme. Az NHL-be is draftolt társam, Roman Durný nagyon jó kapus és jó barátok lettünk. Minden edzésen tanulok tőle, hasznos dolgokat mutat, és remek a technikája is. Fejben pedig nem is mondom… Ő az egyik példaképem. A magasabb kapusok nem annyira mozgékonyak, inkább a testi adottságaikat használják ki, a kisebbek pedig inkább a gyorsaságukat. Én úgy a kettő közötti átmeneti csoportba tartozom, de próbálunk inkább a gyorsaságra koncentrálni, hogy mindenhol időben ott legyek.

A szezon után mivel, milyen eredményekkel, statisztikákkal lennél elégedett?

Mindenképpen szeretnék egy teljes meccset végigvédeni a felnőtteknél, örülnék neki nagyon-nagyon. Persze a juniorcsapatban mindig kapok esélyt, ott nagyon gyakran védek. Azt, hogy mi lesz egy év múlva, még egyáltalán nem tudom, és nem csak a járvány miatt. A Slovannál az a rendszer, hogy a harmadik számú kapus elmegy, mert mindig jön a juniorcsapatból a következő fiatal. Szerintem el fogok menni, de még egyáltalán nem tudom, hova.