Search by category:
Egyéb kategória

Fogorvosok mellékvágányon

Fogorvosok mellékvágányon
Ibos Emese
2020. 10. 29., cs – 19:52

2020. október 30., péntek – 12:30
fogorvos
Friss ikon
Off

Törzs

Az egészségügyi minisztérium döntése alapján a fogorvosok csak adminisztratív segítőként vehetnek részt a hétvégi tesztelésen. A mintavételnél nem segíthetnek, vagyis nem vehetnek törletet és nem igazolhatják a teszt eredményét.

Dr. Czakó Péter Vágsellyén praktizáló fogorvos az elsők között jelentkezett önkéntesnek és hívta fel a lakosság figyelmét arra, miért fontos részt venni az országos tesztelésen. Több kollégájával együtt azonban úgy döntött, nem vesz részt a tesztelésen, amíg ez az állapot érvényben marad. Dr. Czakó Péter lapunknak elmondta, a Szlovák Fogorvosi Kamara elnöksége csütörtök délután kezdeményezett tárgyalásokat az egészségügyi miniszterrel, hogy magyarázatot kérjen a határozatra. „Ahogy a kormány bejelentette az országos tesztelésről szóló tervét, a kamara azonnal felszólított minden fogorvost, hogy vegyen részt önkéntesként a mintavételben. Az orvosok közül csak mi jutottunk be az utolsó kategóriába, ahol egyebek mellett a logopédusok vagy a masszőrök vannak, akik nem végezhetnek ilyen feladatot. Annak ellenére, hogy naponta bonyolult eljárásokat hajtunk végre a szájüregben, a minisztérium szerint nincs elegendő szakmai tapasztalatunk ahhoz, hogy törletet vegyünk az orrgaratból” – fogalmazott a fogorvos. Hozzátette, a védelmi minisztert is megkérdezték a témában, aki azt válaszolta, csak az egészségügyi miniszter vonhatja vissza ezt a rendeletet.

A Szlovák Fogorvosi Kamara nyilatkozatot küldött az egészségügyi minisztériumnak, amelyben annak tagjai megfogalmazták, hogy nem értenek egyet a szaktárca szerdán megjelent rendeletével. „A rendelet alapján a fogorvos nem vehet törletet, a nővér viszont igen. A fogorvosi szakma nagyfokú degradálásának tekintem ezt a döntést. Követeljük a szaktárcától a módosítást olyan formában, hogy lehetővé tegye azoknak fogorvosoknak a törletvételt, akik önkéntesnek jelentkeztek az országos tesztelésre” – jelentette ki Igor Moravčík, a kamara elnöke. Kikértük az egészségügyi minisztérium álláspontját is, tudni szerettük volna, mivel indokolják ezt a határozatot. Lapzártáig azonban nem érkezett válasz a kérdésre. 
Közben mintegy 2000 egészségügyi dolgozó hiányzik a hétvégére tervezett országos tesztelés lebonyolításához. 

Bevezető

Nem kívánnak adminisztratív segítőként részt venni a fogorvosok az országos tesztelésen. Az egészségügyi tárca ugyanis nem engedélyezi nekik a mintavételt.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Marosi Bianka

Read More

Post Comment