Az egyik minisztériumhoz tartozó intézményben dolgozik. Munkatársaival együtt a járvány első hullámától kezdve egészen szeptemberig engedélyt kaptak az otthoni munkavégzésre, s ő tette is a dolgát, felelősségteljesen és alaposan, úgy, mint egész életében. Emellett betartott minden óvintézkedést, egyebek mellett nyaralni sem mentek, az élelmiszert interneten rendelték, mert van egy asztmás fia.

Ám az új miniszter szeptemberben új főnököt nevezett ki. Egyenesen a tengerpartról érkezett, napbarnított huszonéves fiatalembert, akinek az adott területtel az égvilágon semmi tapasztalata nincs, de azt azonnal elrendelte, hogy vége az otthoni munkának, muszáj bejárni. Az ismerősöm kérte, hogy a korára és a fia betegségére való tekintettel dolgozhasson otthonról, de az ifjú igazgató ezt kategorikusan megtiltotta. Nehéz reggelek következtek, ugyanis a nő autóbusszal jár be a munkába, s mivel a lakótelepen már egy ideje cserélik a villamossíneket, reggelente a járművek hatalmas dugóban araszolnak. Naponta csaknem egy órát tartott az út, miközben az emberek egymáshoz préselve lógtak a tömött buszban. Persze maszkban.

Eközben a főnök csak elvétve járt munkába, aminek éppenséggel mindenki örült, mert az Instagram-profiljából ítélve egyre veszélyesebbnek minősülő akciókon vett részt. Aztán amikor legutóbb megjelent, az ismerősöm és a kollégái megkérték, hogy teszteltesse le magát, mert látták az interneten, hogy tömeges magánbulin volt. Vulgárisan lehordta a nála tíz–húsz–harminc évvel idősebb beosztottjait és sértődötten távozott. Most viszont kijelentette, hogy aki nem tesztelteti le magát, az hétfőn be se menjen. Az ismerősöm ezt a kollégáitól tudja, ő ugyanis időközben már annyira féltette a fiát, hogy bár nem érzett semmit, nem várta meg az ingyentesztet, hanem a biztonság kedvéért leteszteltette magát, mégpedig az 50 eurós PCR-teszttel. Pozitív lett.

A másik történet. Hétfőn derült ki, hogy az egyetemen az egyik technikusunk Covid-pozitív. Én öt nappal korábban találkoztam vele. Körülbelül fél percre, mindketten maszkban voltunk, de nem volt mindegy, amikor ezt megtudtam. Bár semmi bajom, azonnal be akartam jelentkezni PCR-tesztre, de az űrlap és az orvosnőm szerint ez „nem volt indikált”. Ettől megnyugodtam. A technikusról kiderült, hogy volt tünete: elveszítette a szaglását. Viszont az antigéntesztje negatív lett. Mivel azonban szívbeteg, az általános orvosa elküldte PCR-re, s ott derült ki, hogy fertőzött.

A kormány mostani rendelete értelmében ez a kolléga a negatív antigénteszttel vígan járkálhatott volna.

Mi ebből a tanulság? Egyszerű. Még inkább vigyázzunk magunkra, mint eddig. Vagyis: ha lehet, ne mászkáljunk. Maradjunk otthon.