Search by category:
Egyéb kategória

Előnye a hátránya

Előnye a hátránya
Holop Zsolt
2020. 11. 01., v – 18:28

2020. november 2., hétfő – 14:01
teszt
Friss ikon
Off

Törzs

Az emberek komolyan vették a tesztelést, ahogy a szombati sorokból egyértelműen kitűnt, mindenki le akarta tudni minél hamarabb. Vasárnap aztán a tesztelőállomásokon közreműködő személyek is lazíthattak kicsit.

Azok sem panaszkodtak, akik nem kaptak csipet a tesztelés során, amelynek segítségével a jövőben a hatóságok megfigyelhetik őket. Pedig egyeseknek talán tényleg a hasznára válna. Kedvencem az egyik ismerős anyukája, aki azt mondta a tesztelést megelőző álhír-áradat hatására, hogy ő egyáltalán nem bánja, ha csipet tesznek bele, hiszen semmi érdekeset nem szokott csinálni. Az a polgár sem beszélt félre, aki azt írta néhány hete: ebben az országban a kutyákat sem voltak képesek rendesen becsipelni, hogy lennének képesek megcsinálni az emberekkel?

A viccet félretéve: a hétvégi országos tesztelés szerencsésen alakult, sokan vettek rajta részt, és a fertőzöttek száma is jóval alacsonyabb a vártnál. Érkezett külföldi segítség, az önkéntesek pedig joggal lehetnek büszkék magukra, hiszen nélkülük nem ment volna, vagy nem így. Nyilván senki nem fogja most már azt mondani, hogy hiba volt megcsinálni, hiszen előbbre vagyunk általa, több az információnk a fertőzés elterjedéséről. Hogy a második körrel mi lesz, az kiderül a hét folyamán. Mindenesetre talán túlzás ezt az ország történetének legnagyobb manővereként beállítani, hiszen gyakorlatilag nem volt tétje. Mert mi lett volna, ha mondjuk csak egymillió embert sikerül letesztelni? Semmi. Matovič kiírta volna a Facebookra, hogy ezekben a nehéz időkben ez is szép eredmény, aki pedig eddig nem tette meg, teszteltesse le magát a második körben, vagy maradjon otthon tíz napra. Meg úgyis jön a lockdown, a teljes lezárás, mint sok más országban.

Ami viszont mindenképp kap egy új löketet a hétvégi tesztelés „sikerétől”, az a kormányfő önbizalma. Ez már kevésbé jó hír. Matovič tovább ötletel, visszakozik, fenyegetőzik, hazaárulózik, poénkodik, és gyűjti a lájkokat. Csoda, hogy még nem szippantotta el a szórakoztatóipar. Mert bár arról sikerült meggyőznie a lakosságot, hogy a koronavírus elleni védekezést komolyan kell venni, arról viszont, hogy a kormányfői poszton egy arra alkalmas személy ül, egyáltalán nem. Erről ráadásul a jelek szerint Matovič még magát sem győzte meg, hiszen a tesztelés előtti csütörtök este azt nyilatkozta, soha többé nem akar miniszterelnök lenni. Remélhetőleg az ország lakossága ebben is a segítségére siet.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Bevezető

Szlovákiának ugyanaz az előnye, mint ami a hátránya: hogy kicsi. A hétvégi országos Covid-tesztelés esetében ez egyértelműen előny volt.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Veres István

Read More

Post Comment