Search by category:
Egyéb kategória

Matovič bejelentette, hány pozitív személyt sikerült kiszűrni az országos tesztelésen

Matovič bejelentette, hány pozitív személyt sikerült kiszűrni az országos tesztelésen
Mészáros Richárd
2020. 11. 02., h – 15:35

2020. november 2., hétfő – 15:38
Igor Matovič
Friss ikon
On

Törzs

Matovič megköszönte a hadseregnek, a rendőrségnek, a tűzoltóságnak, az önkénteseknek, az egészségügyi dolgozóknak és az önkormányzatoknak az országos tesztelés végrehajtását.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter elmondta, szombaton 2,65 millió, vasárnap 950 ezer személyt teszteltek le. A tárcavezető szerint országosan összesen 3,75–3,8 millió közé tehető azoknak a száma, akik nem kaptak kivételt a tesztelés alól, így a 3,6 milliós részvételt óriási sikernek tartja.

A Nagyrőcei, a Selmecbányai, valamint a Rozsnyói járásban volt a legalacsonyabb a fertőzöttek aránya, míg a Csacai, az Ólublói és a Puhói járásban a legmagasabb.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, aki a mostani hétvégén negatív tesztet kapott, az is tartsa be a járványügyi intézkedéseket, hiszen az antigéntesztek a valódi fertőzöttek megközelítőleg felét tudják kiszűrni. „Így átlagosan minden 45. ember pozitív” – tette hozzá.

A kormányfő arról is beszélt, hogy azokban az északi járásokban, ahol két hete az országos vizsgálatot megelőző, a teljes régiót érintő próbatesztelést tartották, a mostani tesztelési kör során azt találták, hogy a fertőzöttek száma 56 százalékkal esett vissza. Matovič szerint ez azt igazolja, hogy a teljes lakosság tesztelése megfelelő alternatívát nyújt a szigorú lock downnal szemben.

Bevezető
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő bejelentette a hétvégi országos tesztelés során összesen 3 625 332 antigéntesztet végeztek, amelyből 38 359 volt pozitív. Ez 1,06 százalékos fertőzöttségi arányt jelent.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment