Trump ugyanis olyan gondolatvilágot hozott vissza a világgazdaságba, melyet már elfeledettnek hittünk.

Az elmúlt évtizedekben mindenki egyetértett abban, hogy a szabadkereskedelem a modern világgazdaság legfontosabb pillére, és a nemzetközi kereskedelem akadályainak csökkentése a legfontosabb. Ezzel szemben Trump felélesztette a merkantilisták gondolatvilágát, amely utoljára a 19. század elején volt divatban. Ők a nemzetközi kereskedelmet zéró összegű játéknak tartották, ami azt jelentette, hogy ha az egyik ország előnyre tett szert a nemzetközi kereskedelemben, akkor a másik partner a tranzakción csak veszíthetett. Ez a világnézet már a 19. század második felében is meghaladottnak számított, időként mégis újra felüti a fejét.

Trump America First gondolatvilága meglehetősen ismerős lenne a 18. századi merkantilistáknak, és elismerően bólogatnának külkereskedelmi politikája láttán. Ez négy évig elsősorban a kereskedelmi konfliktusokról és a közös megoldások kerüléséről szólt. A bevezetett védővámok fő szenvedő alanya Kína, de célkeresztbe kerültek az acélt és alumíniumot exportáló országok, és persze az EU sem maradt le a listáról. A kereskedelmi kapcsolatokat tovább nehezítette a Trump-kormányzat következetlensége, tárgyalási pozíciója az elnök hangulatától függően változott. Erről az EU is rendszeresen meggyőződött: az egyik hónapban Trump még védővámokkal fenyegetőzött, a másikban pedig már szabadkereskedelmi tárgyalásokat kezdeményezett.

Hasonló helyzetben volt a kínai kormányzat is, amely az elhúzódó kereskedelmi tárgyalások ellenére mindvégig Trump fő célpontja maradt. A kereskedelmi konfliktusok önmagukban is ártalmasak, de hosszú távon a világgazdaság számára még ennél is károsabb, hogy Trump következetesen aláásta a nemzetközi gazdasági szervezetek működését. Ettől a Kereskedelmi Világszervezet szenvedett a legjobban, melynek feladatai közé tartozik a kereskedelmi konfliktusok civilizált megoldása is. A Trump-kormányzat azonban éveken keresztül nem volt hajlandó jóváhagyni az állandó fellebbviteli döntőbíróság új tagjait, és ezzel működésképtelenné tette ezt a fontos testületet. Így most nincs senki, aki végleges döntést tudna hozni a tagállamok kereskedelmi konfliktusaiban. Mindennek fényében érthető, hogy az USA legfontosabb gazdasági partnerei Joe Bident szeretnék látni a Fehér Házban – még ha ezt nem is mondják ki hangosan. Ugyan nem tűnne el egy csapásra az összes kereskedelmi konfliktus, de egy Biden-kormányzat feltehetően konstruktívan állna hozzá a megoldáshoz, és az USA ismét tevékenyen részt venne a nemzetközi gazdasági szervezetek munkájában.

Az egyre komplexebb világgazdaságban aktív amerikai kormányzatra van szükség, amely megpróbálja fenntartani a működő gazdasági világrendet, ahelyett, hogy gyengítené. A járvány által legyengült világgazdaságnak most különösen szüksége van a világos, átlátható együttműködésre, de az elmúlt négy évből ítélve Trump nem erre törekedne.