Search by category:
Egyéb kategória

Online díjátadó fürdőreklámmal

Online díjátadó fürdőreklámmal
Juhász Katalin
2020. 11. 09., h – 18:46

2020. november 9., hétfő – 18:54
dd
Friss ikon
Off

Törzs

A háromórás show alatt összesen öt alkalommal mutatták néhány másodpercre felvételről a magyarországi helyszíneket: Esztergom, Veszprém, a budapesti flippermúzeum és a Lánchíd háttérként bukkant fel Palvin Barbara szupermodell mögött, a Széchenyi Gyógyfürdőben pedig David Guetta DJ mixelt élőben. Ezt a helyszínt tényleg látványosan világították meg, bár nem valószínű, hogy a pandémia közepén túl sokan vágynának oda. 

A magyar kormányzat turistacsalogató szándékkal állt a projekt mögé, és kormányszinten is foglalkoztak vele, az viszont nem derült ki, mennyibe került ez az idegenforgalmi propaganda. Tavaly 22 millióan nézték világszerte a díjátadót, amely egyébként az amerikai MTV Video Music Awards kisebb volumenű, európai kiadása. A jelöltek többsége itt is amerikai és brit előadó volt, és a névsor alapján annak a célközönségnek szólt a műsor, amely ma már csak elvétve néz tévét. Az amerikai kiadásnak idén 6,4 milliós nézettsége volt, ennek alapján kissé merésznek tűnik a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a kormányszóvivő által jövendölt egymilliárd néző. Az est legfontosabb információja az volt, hogy az idei virtuális gála után jövőre már ténylegesen Budapestre utaznak a fellépők és a jelöltek, hogy átvegyék díjaikat különböző kategóriákban – amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi. 

Vasárnap este négy kategóriában győzött a koreai K-pop szupersztárcsapata, a BTS (legjobb dal, legjobb csapat, legjobb rajongótábor, legjobb virtuális előadás), két díjat nyert Karol G (Nicki Minaj-dzsal közösen a legjobb együttműködés, valamint a legjobb latin kategóriában). A legjobb rockelőadó a Coldplay lett, a hiphop kategóriát Cardi B nyerte.

A díjazottak közül virtuálisan színpadra lépett Karol G, Doja Cat (legjobb új előadó), a Little Mix (a lánycsapatot a legjobb pop kategóriában ismerték el, és ők voltak a londoni helyszín műsorvezetői is), valamint YUNGBLUD, aki a legjobb feltörekvő előadó lett. 

A legtöbb, hét kategóriában jelölt Lady Gaga csupán egy díjat nyert el, igaz az a legjobb előadónak (Best Artist) járó MTV Europe Music Awards volt. 

Öt jelöléséből egyet váltott valóra Justin Bieber, aki Dj Khaled Popstar című klipjében szerepelt Drake-kel együtt, ez lett a legjobb videó is. A rajongók szavazatai alapján a magyar győztes Dzsúdló (Juhász Márton), a magyar pop/trap színtér népszerű előadója lett. 

A műsorban megemlékeztek az elmúlt évben elhunyt zenészekről, köztük külön is Eddie Van Halen gitárosról.

Bevezető

Mások mellett a BTS-t, Lady Gagát, a Coldplayt, David Guettát és Cardi B-t is díjazták az MTV Europe Music Awards (EMA) vasárnapi rendhagyó gáláján, amelyet a járványhelyzet miatt online közvetítettek Londonból és most első alkalommal a magyar fővárosból.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment