Azt, hogy hogyan alakultak a bevándorlásügyi narratívák, és az egyes országokban tulajdonképpen mennyire elfogadott vagy elutasított dolog a jelenség, az European Social Survey (ESS) nevű átfogó, összehasonlító társadalmi felmérésből tudhatjuk meg. A kétévente ismétlődő felmérésben most 31 ország vett részt, köztük Magyarország és Szlovákia is – a 2018-19-es adatok pedig nemrégiben jelentek meg, megmutatva, hogyan hatott a 2015-2016-os menekültválság a bevándorlás percepciójára. Az adatokat magyar nyelven Messing Vera és Ságvári Bence szociológusok, az MTA társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársai dolgozták fel.

Két index

A kutatók két dimenzióban vizsgálták a bevándorlás témakörét, és végeredményként két indexet kaptak. Az egyik index a bevándorlás általános percepciójáról szól, a válaszadóknak arra kellett válaszolniuk, mit gondolnak a bevándorlásról, használ-e vagy árt a jelenség, az ország életének, és ártanak vagy gazdagítják a bevándorlók az ország kulturális életét. A másik index arra mutat rá, milyen arányban gondolják úgy az ország lakosai, hogy szegényebb, Európán kívüli országból senkit sem szabad beengedni.

Az eredményeket vizsgálva hatalmas különbség feszül Kelet- és Nyugat-Európa között – bár Ságvári Bence felhívja a figyelmet, hogy hiba lenne a két „blokkot“ homogén egészként kezelni. Hiszen a bevándorlás percepciója az általunk nyugati blokknak tartott országokban is eltér, egészen más például Olaszországban, mint a skandináv országokban. És Kelet-Európa sem egységes: míg Magyarország, Szlovákia és Csehország nagyjából együtt mozog, Lengyelország például elüt a többiektől. Az elutasítási index épp Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Bulgáriában a legmagasabb, és Magyarország abszolút kiemelkedik a többi közül. A 100-as indexen a magyarok 57-es értékelést értek el, ezzel magasan megelőzve a 42 pontos Csehországot, a 40 pontos Bulgáriát,a 37 pontos Szlovákiát, a 20 pontos Lengyelországot és az összes balkáni országot. A legalacsonyabb elutasítottsági indexe az északi országoknak van – annak ellenére, hogy Közép-Európától eltérően ők célországnak számítanak. Svédországban az index mindössze 3, Finnországban 7, Norvégiában pedig mindössze 2.

A percepciós index már nem mutat ekkora szórást európai viszonylatban, de a trendeket jól mutatja. A bevándorlás pozitív felfogása Magyarországon és Szlovákiában a legalacsonyabb, mindkét ország egyaránt 38 ponton áll a 100 pontos skálán. Őket csak egy ponttal előzi meg Csehország és kettővel Bulgária. Az északi és nyugati országokban a percepciós index 50 pont felett áll, Olaszországon kívül tulajdonképpen mindenhol.

Nyugaton a helyzet

Az ESS-adatgyűjtés már 2002 óta zajlik, így a kutatóknak van összehasonlítási alapjuk, és vizsgálni tudják azt is, hogyan befolyásolták az egyes események a bevándorlással kapcsolatos attitűdöket. Az pedig egyértelműen megállapítható, hogy az északi és nyugati országokban a 2015-16-os menekültválság nem emelte a migráció elutasítottságának indexét, sőt, sok helyen azóta csökkent is a bevándorlásellenesség -például Finnországban, Franciaországban, Írországban és az Egyesült Királyságban is. Az elsődleges célországokban, Németországban és Svédországban pedig kifejezetten alacsonyan maradt az elutasító attitűd.

A migrációs válság nem mozgatta meg túlzottan a percepcióval kapcsolatos attitűdöket sem, Írországban és Portugáliában pedig például még emelkedett is az index az elmúlt években. Az egyetlen nyugati blokkhoz tartozó ország, ahol 50 alatt áll az index, az Olaszország, ám 2015 és 2018közöttmégittisemelkedettazok aránya, akik pozitívan tekintenek a bevándorlásra.

Keleten a helyzet

A sokkal zártabb kelet-európai társadalmakban a válság és annak politikai tálalása sokkal nagyobb kilengéseket okozott – nem 2015-höz képest, hanem jóval korábbra datálva. Ságvári Bence elmondása szerint a régió a menekültválság előtt sem volt különösebben befogadó, ám az okok eltérőek, és ez jól bemutatható a magyar példán. „Megkockáztatnám, hogy a rendszerváltás utáni időszakban és a 90-es, 2000-es években a magyar lakosság jelentős részének nem volt véleménye a migrációról és bevándorlásról, hiszen nem volt olyan ismeretük, mint a nyugati és az északi országokban, ahová százezrek érkeztek. Nem ugyanazt értették a magyarok 1998-ban, 2008-ban és 2018-ban a fogalom alatt“ – mondja a kutató, aki hozzáteszi: a migráció témája egy olyan üres lap volt, melyet a magyar kormány írt tele érvekkel és narratívákkal. Az ugyanis egy nagyon tág fogalom, tulajdonképpen ki számít bevándorlónak, és mi jut eszébe egy írnek, egy franciának, vagy egy szlováknak és magyarnak a bevándorló szó hallatán, ha például az ESS felmérésén megkérdezik tőle a kérdést. A régióban ugyanis a menekültválság előtt is volt némi tapasztalat a bevándorlókkal – ilyen volt például a népes csehszlovákiai vietnámi közösség, vagy épp a magyarországi szír orvosok, akik a társadalom integrálódott, megbecsült tagjai voltak. Ez pedig okozott némi kognitív disszonanciát, vajon ki a „jó“ és ki a „rossz“ bevándorló – ezt azonban a népesség politikai kommunikációs rásegítéssel hidalta át. Ságvári szerint ugyanis a magyar közéletben három szó forgott – a menekült, a migráns és a bevándorló -, és ezek sajátos hierarchiába rendeződtek. A menekült állt a hierarchia tetején, velük kapcsolatban volt a legmagasabb az empátia. A második helyen a bevándorló szó állt, őket a lakosság általában olyan emberekkel azonosította, akik jobb élet reményében jönnek az országba. A hierarchia legalján a migránsok állnak, holott a szó a magyar közbeszédben 2015-ig nem élt önálló életet, illetve nem kapcsolódott hozzá negatív vagy pozitív jelentéstartalom. Ez töltődött meg tartalommal, a magyar kormány narratívája mentén. Nem fehér bőrű fiatal férfiak, akik csoportosan érkeznek – ez a kép égett be az emberek tudatába.

Ellenségképek

Mindez pedig erősen befolyásolja a migráció percepcióját, vagy épp elutasítását – hiszen Nyugat-Európában más jelentéstartalommal bírnak ezek a fogalmak. „Nagyon jól látszott, hogy a migráns vagy bevándorló szó, melyet Magyarországon és Szlovákiában a csak átutazni kívánó, szegényebb országból érkező emberekre használnak, Angliában mondjuk jelentheti a magyarokat, szlovákokat, vagy épp a lengyeleket – az ő bevándorlóikat, a kelet-európaiakat“ – mondja Ságvári Bence.

Ez azonban csak az egyik tényező a sok közül, ami befolyásolja a bevándorlók elfogadását vagy elutasítottságát. Közrejátszhat még az is, hogy a kelet-európai társadalmak egyik legkomolyabb összekötő tényezője a rezsimek által kreált közös ellenségkép volt. Vagy épp az is, tulajdonképpen milyen tapasztalataik vannak a bevándorlással, hiszen az adatokból kitűnik, ahol nagy számban élnek bevándorlók, ott általában az elfogadásuk mértéke is magasabb. A döntő ugyanakkor leginkább az, mennyire érzik úgy a többségi társadalom tagjai, hogy biztonságban vannak, bíznake az állam és az intézmények működésében, és bíznak-e saját embertársaikban. Ahol az ilyen bizonytalanság magasabb, ott fogékonyabbak az emberek a közös ellenségképekre, és jobban elkülönülnek más társadalmi csoportoktól, vagy épp jobban félnek a bevándorlástól.