Search by category:
Egyéb kategória

Tenyeret és talpat kapott a bokszhoz

Tenyeret és talpat kapott a bokszhoz
Orosky Tamás
2020. 11. 12., cs – 17:13

2020. november 12., csütörtök – 17:54
Paszterkó
Friss ikon
Off

Törzs

Budapesten született. Hogyan került Csehszlovákiába?
Édesanyám idejött másodszor férjhez, és másodikos alapiskolás voltam, amikor ide költöztünk.

Emlékszik még Esek Árpádra?
Persze. A nevére kiállított versenyzői igazolvánnyal bokszoltam első meccsemet a ringben. Az edzőnek a fia volt az osztálytársam, jó barátok voltunk, s mondta, hogy lesz megint boksz, menjek el megnézni. Odamentem időben, vártam, s odajött hozzám az edző, kérdezte, nincs-e kedvem ötven koronát keresni, ami 1977-ben elég nagy pénz volt. Hogyne volna kedvem. Mit kell csinálnom? – kérdeztem. Itt van egy igazolvány – Esek Árpádé volt –, tanuld meg, mikor született, ha esetleg kérdeznék. S amint elhangzik a név, ráállsz a mérlegre, lemérnek, és megvan az ötvenes, mert az ellenfélnek ebben a súlycsoportban nincsen bokszolója. Józsi bácsi odaadta a pénzt, s közöltem vele, lesz ki ellen bunyóznom, megtudtam a mérlegeléskor. Erre ő: Lacikám, nem bokszoltál életedben, nem jártál edzésre. Én meg azt válaszoltam, mindent el kell egyszer kezdeni, akkor kezdjük most. 

Mi történt a ringben?
Kiütéssel győztem a második menetben. Utána elkezdtem edzeni. Később az edzőm elárulta, nem akkor gondolta, hogy bokszoló lesz belőlem, amikor felemelték a kezem, hanem amikor egy hétre rá mentünk Rózsahegyre. Ott már saját igazolványommal léptem a szorítóba, és jó fogdmeg ellenfelem volt, akitől rendesen kikaptam. Mikor jöttem le a ringből, mondtam: Nem baj, Józsi bácsi, jön ez még hozzánk Érsekújvárba. Edzőm ekkor fedezte fel bennem a bokszolót. 

Később amatőrként érsekújvári, galántai és komáromi színekben is öklözött. Volt válogatott bokszoló, nehézsúlyban háromszoros csehszlovák és nyolcszoros szlovák bajnok…
Bár magyar állampolgár vagyok, mindannak ellenére voltam csehszlovák válogatott is. De csak olyan versenyekre küldtek, ahol másnak nem volt sok esélye. Összejött pár győzelmem 1990-ben, akkor, 30 évesen voltam a csúcson. Három kubai bajnokkal bokszoltam, abból kettőt megvertem, és Dél-Koreában volt a pótolimpiai torna azoknak, akik nem mentek az előző játékokra. Pjongcsangban először megvertem egy németet, majd a hazaiak kedvencét, s a döntőben a kubai világbajnok Martínezzel bokszoltam, és 3:2-es pontozásos vereséget szenvedtem. Mélyütést kaptam, s olyankor le kell léptetni, de először számolni kellett rám, mivel harcképtelen voltam. Mondta a magyar Dőry Miki bácsi vezetőbíró: one, maradj lenn, two, ne kelj föl, three, hát te nem vagy normális. Mert látta, hogy kelek föl. És minden rászámolás után elmondott valamit. Mikor felkeltem, hozzátette, most már csinálj, amit akarsz. Aztán még egyszer a kubai is padlóra ment, de szerintem megérdemelten kaptam ki. 

Amatőrként 530 alkalommal lépett szorítóba. A rengeteg ringprodukció közül ez az élménye tolakodik elő örömteli emlékként?
Mert ez volt csúcs. Kimentünk Koreába. Tudtam, hogy utoljára megyek külföldre a válogatottal, mert akkor már megvolt a profi szerződésem.

Túl soknak tűnik az 530 amatőr mérkőzés. Gyakran bokszolt?
Szerepeltem az osztrák–német csapatbajnokságban is, Scharzweiss színeiben. Minden mérkőzésemet megnyertem. Volt olyan hétvége, hogy kétszer is bokszoltam, otthon, Szlovákiában és Bécsben is. Ez a pluszlehetőség sokat adott profi pályafutásomhoz.

A komáromi Jády Károly 1995-ben megalapította a Probox Slovakia profi bokszszövetséget. De hogyan lett éppen Paszterkó László az első hivatásos öklöző Szlovákiában?
Megszólítottak Magyarországról 1990-ben, egy évvel később profira váltottam az amatőr státuszomat. Győry József magyar menedzser alatt kezdtem bokszolni, belga színekben, mert akkor még se a cseheknek, se a szlovákoknak, se a magyaroknak nem volt szövetségük. Ezért jött a belga licenc. Az első mérkőzést győzelemmel hoztam, a másodikat is. A harmadikon belga bajnoki címért kellett bokszolnom Van Imschoot ellen. Kiütéses siker után belga bajnok lettem. 

Milyen volt a váltás? Mit vitt az amatőr világból a profik közé, és mivel gazdagodott ott?
Sajnos az amatőr világból túl sokat nem vittem a profik közé. Azelőtt is becsületesen készültem a meccsekre, nemcsak edzéseken, hanem esténként vagy hajnalonként futni jártam meg erősítettem, ahogy a munkám megengedte. A szabadidőmben. Nekem az egész életemet a boksz töltötte be. Egészen más a profi világ. Azt mondom: nem jó sokáig amatőrnek maradni. 30 évesen már nehéz stílust váltani, s esetemben ez történt. A profi ökölvívásban tényleg a pontozásról, a gyorsaságról van szó, s az egésznek az alapja az erőnlét, a fizikai bunyó, ami jobban hasonlít az utcai harcra, mint az ökölvívásra, csak be van szorítva a sportág szabályai közé. Minden ütésnek van szerepe, s ahhoz, hogy kibírja valaki, felkészültnek kell lennie a többmenetes csatára.

Paszterkó László (szül. 1960-ban Budapesten) egykori válogatott ökölvívó, Szlovákiában ő volt az első profi. Előtte amatőrként 530 mérkőzésen bunyózott, ezek 70%-át megnyerte. Nehézsúlyban háromszoros országos bajnok. A hivatásosok között 71 alkalommal szállt ringbe, utoljára 2010-ben. Visszavonulásakor Európa legidősebb aktív öklözőjeként jegyezték. Már akkor biztonsági szolgálata volt, és boksztehetségeket is nevel(t), jelenleg a párkányi LP Box Promotion klub edzője, a szlovák profi szövetség főtitkára. Családjával Párkányban él. 

Cím
Ki ő?

Kiegyensúlyozott mérlege (30 győzelem, 7 döntetlen és 34 vereség) volt a hivatásosok között. Azt olvastam, hogy a legemlékezetesebb profi meccsét a német Axel Schulz ellen vívta. Milyen címért bokszolt híres ellenfelével?
Akkor még belga licencem volt. Nem címmérkőzésen, hanem egy sima nyolcperces összecsapáson találkoztunk. Axel akkor Amerikában aratta a babérokat, s hazajött egy bemutatómérkőzésre. A negyedik menetben eltörte három bordámat, mindennek ellenére tovább bokszoltam, a bírók nem állították meg a mérkőzést, és valahogy átment rajtam a hullámvölgy. Kérdezte tőlem németül Axel: mi van, bírsz még? Várjál, még csak most kezdek bokszolni, válaszoltam. Elmosolyodott ő is. Tényleg így volt, mert a nyolcadik menetben már ő volt padlón. Nem számolt rá a ringbíró, de mindenki az mondta, jogos lett volna. Utólag ő is elismerte.

Hol volt ez a mérkőzés?
Németországban, a városra már nem emlékszem. Axel hazai környezetben bokszolt. Legszebb érzésként őrzöm, hogy utána a partin találkoztunk az ajtóban, átöleltük egymást, és bementünk egyszerre. Mindenki felállt, és tapsolt nekünk. Nagyon jó érzés volt! De utána rájöttem, hogy ez életem legnagyobb hibája volt, hogy ilyen volt ennek a mérkőzésnek a lefolyása, mert ezt követően csak bajnokokat kaptam ellenfélnek. 

Vannak, akik azért nézik a bokszot, mert a ringben püfölik egymást az ellenfelek. Paszterkó László miért bokszolt, mit látott és lát ma is az ökölvívásban?
Mindig azt mondtam, hogy a legőszintébb sportról van szó. Amikor az ember a szorítóba megy, nem azt várja, hogy kicselezik, mint a futballban, a bokszban csak azt várom, hogy megüssön az ellenfél. Fel vagyok rá készülve, hogy kapok, és igyekszem adni is. 

A köztudatban az ökölvívás az egészségre igen veszélyes, sőt egyenesen káros sportágként él. Mi erről a véleménye?
Egy angol gróf úr, aki a sportág alapjait körvonalazta, mondta meg a legjobban: akinek az Isten tenyeret és talpat adott hozzá, csak az lehet bokszoló. 

50 évesen, 2010-ben Európa legidősebb öklözőjeként fejezte be profi pályafutását. Kihozta magából a maximumot?
Szerintem nem tudtam kihozni. Senkit nem akarok megbántani, de ügyesebb menedzseléssel sokkal többre vihettem volna. 

Megérte profi útra lépni? Pénzért bokszolni a ringben?
A különbség az, mintha egy tablettát vízzel vagy anélkül vennénk be. Amikor az ember kikap, az valahol fáj, még ha néha igazságtalan is a vereség, ami jobban fáj, de ha megfizetnek érte, akkor legalább volt értelme. Mert a hivatásosak között mindkét ellenfél kap pénzt, előre lekötött összeget.

Tíz évvel ezelőtt, mikor befejezte a profi ökölvívást, már biztonsági szolgálata volt. Azóta is ezen a területen tevékenykedik?
Igen. Érsekújvárban és Párkányban van biztonsági szolgálatunk, de Szlovákia összes városában őrzünk bizonyos dolgokat. Munka van rengeteg. Nem hagyhatom ki ebből a feleségem megemlítését, mert az ő segítsége nélkül aligha győzném. 

Emellett a párkányi LP Box Promotion edzője. Nőnek a Paszterkó-kaliberű tehetségek?
Van egy ilyen fiatalunk, Holcapfel Nicolasnak hívják. Jó stílusú roma srác, de mindamellett, ami igazán ritka a romáknál, nagyon kemény. 

Van-e a családban folytatója az ökölvívásnak?
Nincs. Talán majd az unoka… 

Bevezető
Párkány |

Ő volt az első, aki profi útra lépett a honi ökölvívásban. Az amatőr világból történt váltás-ról, hosszúra nyúlt versenyzői pályafutásáról, a hivatásos boksz kulisszatitkairól is kérdeztem a Párkányban élő Paszterkó Lászlót.

Település / hely
Párkány

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
J. Mészáros Károly

Read More

Post Comment