Search by category:
Egyéb kategória

Krajčí: A COVID-ágyak több mint fele még szabad

Krajčí: A COVID-ágyak több mint fele még szabad
Hegedűs Norbert
2020. 11. 19., cs – 16:02

2020. november 19., csütörtök – 16:12
Marek Krajčí
Friss ikon
Off

Törzs

A csütörtöki kormányülés után Krajčí elmondta: az ideális az lenne, ha sikerülne 500 alá csökkenteni a páciensek számát, akiket ilyen számban az infektológiai osztályokon is el tudnának helyezni. Hozzátette: a kórházak felkészültek arra is, hogy romlani fog a helyzet. Az ún. partneri segítség projektbe 13 állami kórház kapcsolódott be. Ezeknek az intézményeknek az alkalmazottai hajlandóak ott segíteni, ahol szükség van rájuk. „Úgy vélem, hogy a helyzet jelenleg jónak mondható” – jelentette ki a miniszter.

Krajčí arról is beszélt, hogy minden műtét előtt álló pácienst letesztelnek. Kéthetente antigén szűrővizsgálatnak vetik alá a kórházi alkalmazottakat is, valamint azokat a pácienseket, akik több mint egy hete kórházban vannak.

A miniszter megerősítette, hogy az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja várhatóan már péntektől (november 20.) közzé fogja tenni nem csupán a PCR tesztekkel, hanem az antigén tesztekkel azonosított új fertőzöttek számát is.

Bevezető

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter szerint stabilizálódott a járványhelyzet Szlovákiában, és megállt a kórházban kezelt páciensek számának növekedése is. A COVID-19 betegséggel összefüggésben jelenleg mintegy 1800 beteget kezelnek kórházban, vagyis az átcsoportosított kórházi ágyak több mint fele még szabad.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment