Search by category:
Egyéb kategória

Biden az amerikai történelem legidősebb elnöke lehet

Biden az amerikai történelem legidősebb elnöke lehet
Mészáros Richárd
2020. 11. 20., p – 19:36

2020. november 20., péntek – 19:47
Joe Biden
Friss ikon
Off

Törzs

Amennyiben Bident iktatják be január 20-án, nyolc évvel idősebb lesz, mint Ronald Reagan, aki 1981-ben történt beiktatásakor 70 esztendős volt – hangoztatta a CNN.

A televízió emlékeztetett arra is, hogy a demokraták alelnökjelöltje szintén történelmet ír majd: beiktatása esetén ő lesz az Egyesült Államok első női, dél-ázsiai és fekete bőrű felmenőkkel rendelkező alelnöke.

Egyes tagállamokban még nem történt meg a választási eredmények hitelesítése, részben a szavazatok újraszámlálása, részben a Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata által indított perek miatt. Donald Trump a Fehér Házban fogadja a michigani republikánus törvényhozókat. Michigan az egyik tagállam, ahol az elnök jogászai kereseteket nyújtottak be.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője pénteki sajtókonferenciáján – amely az első volt a november 3-án tartott választások óta – közölte: az elnök azt szeretné, hogy minden vitatott voksot számoljanak újra.

Joe Biden egyébként pénteken Delaware-ban egyeztetett Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata párti elnökével, akit a demokraták a héten megszavaztak e posztra a megújított törvényhozásban is, valamint Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakcióvezetőjével.

Közben pénteken több republikánus szenátor újságíróknak adott interjúban jelezte, hogy támogatni fogja Joe Biden leendő kormánytag-jelöltjeit. Így nyilatkozott Mitt Romney, Utah állam szenátora, Susan Collins, maine-i és Lisa Murkowski alaszkai szenátor is.

„Biden a megválasztott elnök, és minden elnöknek joga van a maga kabinetjéhez. A mi feladatunk, szerepünk annak biztosítása, hogy a politika fősodrában lévő jelölteket válasszon, jó, képzett és hiteles jelöltek. S ha ez így lesz, akkor bizonyosan együtt fogok működni vele” – fogalmazott Murkowski szenátor.

Lamar Alexander visszavonuló republikánus szenátor pénteken a Twitteren közleményt tett közzé, amelyben sürgette, hogy a Fehér Ház kezdje meg a nyugodt hatalomátadáshoz szükséges lépéseket.

Bevezető

Joe Biden demokrata párti politikus az amerikai történelem legidősebb elnöke lehet – fogalmazott pénteken a CNN televízió annak kapcsán, hogy Biden pénteken töltötte be a 78. életévét.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment