Search by category:
Egyéb kategória

Ezrek tüntettek vasárnap ismét békésen Fehéroroszországban a biztonsági erők erőszakos fellépése ellenére

Ezrek tüntettek vasárnap ismét békésen Fehéroroszországban a biztonsági erők erőszakos fellépése ellenére
Hegedűs Norbert
2020. 11. 22., v – 15:57

2020. november 22., vasárnap – 16:34
Fehérorosz válság
Friss ikon
Off

Törzs

A tüntetők Minszk lakónegyedeiben gyülekeztek, onnan vonultak a történelmi vörös-fehér-vörös zászlók alatt a tiltakozó menetekre Éljen Fehéroroszország! jelszót skandálva. Az AFP francia hírügynökség a résztvevők létszámát több tízezerre becsülte.

A rendőrség az engedély nélkül tartott tüntetés elején megkezdte az őrizetbe vételeket. A Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet szerint kora délutánig mintegy nyolcvan embert állítottak elő. Előző vasárnap a rendőrök mintegy ezer embert vettek őrizetbe.

A közösségi portálokon több felhasználó videofelvételeket is megosztva arról számolt be, hogy több lakóház udvarában összecsapások voltak a rohamrendőrökkel.

Fehéroroszország más városaiban – így Barauljaniban, Zaszlaujében és Navapolackban – is tüntetéseket tartotta Lukasenka lemondását követelve.

A belügyminisztérium és a hadsereg több száz egyenruhás tagja vonult fel Minszkben, rabszállító és páncélos járművekkel, vízágyúkkal. A főváros nagy terein fémkordonokat állítottak fel – jelentette a Telegram hírtelevízió.

A hatóságok korlátozták az internetszolgáltatást, és több metróállomást bezártak, hogy megakadályozzák a tömeggyűléseket.

A vasárnapi tüntetés hivatalos elnevezése “Fasizmus elleni menet” volt, a szervezők így reagáltak arra, hogy Lukasenka a minap fasisztáknak nevezte a tüntetőket.

Az utcai tüntetések új erőre kaptak, miután november 11-én Raman Bandarenka 31 éves festőművészt november 11-én rendvédelmiek az utcán bántalmazták, és a kórházban belehalt sérüléseibe.

Lukasenkát az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztáson a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával választották meg a hatodik mandátumára. Ezeket a választásokat sem az ellenzék, sem a nagyhatalmak, sem a nemzetközi megfigyelők nem ismertek el tisztességesnek. Emiatt Minszkben minden hétvégén tüntetnek Lukasenka ellen. A vasárnapi megmozdulások rendszerint a legnépesebbek. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért.

A 66 éves Aljakszandr Lukansenka több mint negyedszázada vezeti a volt szovjet tagköztársaságot, csak kevéssé tűrve a másként gondolkodást.

A tüntetők szerint a választások igazi győztese a külföldre távozni kényszerült Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető. Cihanouszkaja a “szabad és igazságos Fehéroroszország” felé vezető újabb lépésként üdvözölte a vasárnapi tüntetést a Telegram üzenetküldő portálon szombat este közzétett üzenetében.

“Nem csinálhat senki börtönt egy országból, ha senki nem fél a börtönőröktől” – írta.

Bevezető

Ezrek tüntettek vasárnap – idén immár a tizenötödik alkalommal – békésen Fehéroroszországban a biztonsági erők erőszakos fellépése ellenére Aljakszandr Lukasenka államfő távozását követelve.    

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment