Search by category:
Egyéb kategória

Kiütötte az előző vezetés a nyitrai Agrokomplexet

Kiütötte az előző vezetés a nyitrai Agrokomplexet
Molnár Iván
2020. 11. 24., k – 16:32

2020. november 24., kedd – 17:51
Micovsky
Friss ikon
Off

Törzs

Eszerint a nyitrai kiállítási központ előző kormány idején, még 2018-ban kinevezett igazgatója, az SNS által jelölt Branislav Borsuk nem egész két év alatt 800 ezer eurós veszteségbe sodorta a korábban nyereséges céget, tavaly pedig egy 4 millió eurós hitelt is felvett.

Borsukot idén májusban váltották le az Agrokomplex vezérigazgatói posztjáról. Mičovský szerint az általa vezetett állami cég a Relaxparkot és egy bicikliutat is építési engedély nélkül épített fel olyan telkeken, amelyek nem is voltak a tulajdonában. Mičovský szerint csak ezzel 412 ezer eurós kárt okozott, nem beszélve arról, hogy több olyan munkát is külsős cégeknek adott ki, amit az Agrokomplex alkalmazottai is el tudtak volna végezni, miközben ezekért jóval többet fizetett az indokoltnál.

A cég vezetését augusztustól Róbert Kanás vette át. „Amikor átvettem a vezetést, szükségesnek tartottam a megújulást, azonban még én sem számítottam ilyen mély morális válságra, mint amilyenben a céget találtam” – mondta el az új vezérigazgató. Az előző vezetés ballépéseivel kapcsolatban a szaktárca már megtette a feljelentést.

Az SNS sajtóhírben reagált a jelöltjét érintő vádakra. „A kormánykoalíció politikailag motivált sajtótájékoztatóit nem kommentáljuk. Egyelőre nincs semmilyen hivatalos információnk az ügyben” – áll az SNS elnökének az irodavezetője, Zuzana Škopcová által elküldött nyilatkozatban. Borsuk szerint az ellene felhozott vádakból semmi sem igaz, szerinte Mičovský csak a saját tehetetlenségét próbálja meg ezekkel leplezni.

Bevezető
Nyitra |

Az előző kormány katasztrofális anyagi helyzetbe sodorta a nyitrai Agrokomplex kiállítási központot üzemeltető állami vállalatot – jelentette be Ján Mičovský földművelésügyi miniszter tárcája korrupcióellenes osztályának a nyomozására hivatkozva.

Címkék

Település / hely
Nyitra

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment