Search by category:
Egyéb kategória

Titkosan formálódó magyar egység

Titkosan formálódó magyar egység
Czímer Gábor
2020. 11. 24., k – 18:25

2020. november 24., kedd – 18:45
Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Friss ikon
Off

Törzs

Az egyesülési szándékát kinyilvánító három párt vezetése több bizottságban egyeztet a közös politikai szubjektum részleteiről, ahonnan kevés információ kerül nyilvánosságra. Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a megegyezés egyik nélkülözhetetlen része, hogy a három szereplő milyen arányban osztja el egymás között a közös párt országos vezetésében a helyeket. A sajtóban megjelent információk szerint a közös szubjektum struktúráját kitalálni hivatott bizottságban terítéken van egy javaslat, amely szerint az MKP, a Híd és az Összefogás 3:2:1 arányban osztozna az országos elnökség, az Országos Tanács, illetve a kongresszus helyein. Így az MKP ezekben a testületekben minden döntésnél megkerülhetetlen lenne. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hárompárti egyeztetéseken felmerült, hogy egy új elemet építenének be a közös párt szerkezetébe. Az egyesülési tárgyalásokat folytató felek közül azóta többen is megerősítették, hogy a három párt szűkebb vezetése az elnökségen belül egy külön testületet alkotna. Úgy tudjuk, hogy ebben a szűkebb pártvezetésben az MKP, a Híd és az Összefogás 2:2:1 arányban képviseltetné magát. Egyes információk szerint a testület kompetenciájába tartozna például egy kormánykoalícióba való be- és kilépésről való döntés, de a választási jelöltlista-állításba is beleszólhatna.

A három szereplő egyesülése során talán az egyik legnehezebb feladatot a regionális pártstruktúra kialakítása jelenti. Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy a Híd és az MKP regionális szervezetei között helyi szinten jelentős, akár személyi jellegű ellentétek feszülhetnek, amelyeknek az elsimítása nem egyszerű feladat. Több forrásunk is megerősítette, a hárompárti egyeztetésen szóba került, hogy a három szereplő egymás között elosztaná a 18 magyarok által is lakott járást. Egyes információk szerint a járási elnökök kiválasztásával kapcsolatban terítékre került, hogy az egyes regionális pártszervezetek vezetőit az MKP, a Híd, vagy az Összefogás adja-e. Az egyik lehetőségként kínálkozik, hogy ez a kérdés is a központi megállapodás része legyen. Ezzel szemben áll az az eshetőség, hogy az adott régióban szülessen megállapodás a járási elnök személyéről, egyben arról, hogy melyik jelenlegi pártból érkezzen. Úgy tudjuk, konkrét elképzelések is felmerültek arra vonatkozóan, melyik párt melyik járásban szeretne regionális pártvezetőt adni. Az ezen struktúrák kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Hídnak nemcsak a déli, hanem az északkeleti, ruszinok lakta járásokban is van támogatottsága.

A közös párt szerkezetére vonatkozó javaslatokról még jelenleg is egyeztetnek, egyiket sem fogadták el véglegesen. A témában megkerestük mindhárom párt sajtóosztályát, a lapunknak megküldött hivatalos válaszok tartózkodóak voltak, nem erősítettek meg egy konkrét értesülést sem. A Híd közleményében azt írja, a tárgyalások augusztusi kezdete óta sok javaslat felmerült. „Végső megegyezés még nincs” – teszik hozzá. Az MKP írásos reakciójában kijelenti, a pártok álláspontjai közeledtek. „Bízunk benne, hogy mielőbb tájékoztatást adhatunk arról, a tárgyalófelek megegyeztek és közösen folytatják a munkát a felvidéki magyar közösség érdekében” – teszik hozzá. „Számos megoldási javaslat hangzott el a munkacsoport ülésein. Mivel egyik téma sincs lezárva, ezért nem szeretném bővebben kommentálni az értesüléseket” – nyilatkozta lapunknak Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke azzal, hogy szerintük a folyamatba minél jobban be kell vonni a választókat is.

Bevezető
Pozsony |

Az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülési tárgyalásain a felek a pártvezetés szerkezetére és a regionális vezetők kiválasztásának módjára is keresik a megoldást.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment