Search by category:
Egyéb kategória

Megjelent az Omega új lemeze

Megjelent az Omega új lemeze
Juhász Katalin
2020. 11. 25., sze – 18:21

2020. november 25., szerda – 18:31
dd
Friss ikon
Off

Törzs

„Ezt nagyon meredeken intézte az élet. A lemez megjelenésének időpontját már jó ideje kitűztük, de Laci és Misi halála mindannyiunkat sokkol és megfontolásra késztet. A koronavírus szörnyű dolog, de most időt ad nekünk gondolkodni, mi legyen az Omegával” – mondta Kóbor János énekes, zeneszerző.
A Testamentum a legendás zenekar, az 1962 óta létező Omega tizenhetedik stúdiólemeze, amelynek munkálatai csaknem négy éven át zajlottak. 
Az új lemez zenéje a frontember szerint a „totális rock” elnevezéssel írható le; az Omega klasszikussá vált szimfonikus progresszív és space rock elemei keverednek modern hangzásban.
„A templomokban előadott, de még a régi dolgokból válogatott 2014-es Omega Oratórium anyag koncertjei nagyobb sikert hoztak, mint azt vártuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új album számait eleve templomi megszólalásra tervezzük, orgonával, kórussal. A lemez 2020 elejére elkészült, de közbeszólt a koronavírus, így tolódott a megjelenés most novemberre” – idézte fel Kóbor János.

Bevezető

Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére – a korong életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála. 

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment