Search by category:
Egyéb kategória

Brexit – Barnier: nem lehet garantálni a megállapodás létrejöttét

Brexit – Barnier: nem lehet garantálni a megállapodás létrejöttét
Mészáros Richárd
2020. 12. 07., h – 19:47

2020. december 7., hétfő – 20:00
Michel Barnier
Friss ikon
Off

Törzs

Barnier a felek közötti jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről folyó tárgyalások során elért eredményekről a tagállamok képviselőinek és az Európai Parlament illetékeseinek tartott beszámolót hétfőn.

A zárt ajtók mögötti megbeszélésen a főtárgyaló a továbbra is kérdéses témakörök között elsősorban az egyenlő versenyfeltételeket, a megállapodás jogi betartatásának módozatait és a halászat szabályozásának ügyét említette. Elmondta, hogy a brit delegációval folyatott előző napi, nagyjából 10 órán át tartó tárgyalás nem eredményezett áttörést a felsorolt témák egyikében sem. A halászattal kapcsolatban külön megjegyezte: annak ellenére, hogy a tárgyalók éjfélig dolgoztak, további nehézségek állják útját a megegyezésnek.

A beszámoló szerint Barnier kiemelte: London továbbra is ellenáll Brüsszel azon követeléseinek, hogy az európai vállalatoknak lehetősége legyen a brit bíróságok előtt keresetet indítani, amennyiben az Egyesült Királyság megszegi kötelezettségvállalásait az egyenlő versenyfeltételeket illetően. Az EU továbbra is egyértelmű garanciákat kér arra vonatkozóan is, hogy a szerződés állami támogatások felhasználására vonatkozó korlátozásai végrehajthatók lesznek, többek között az illegális támogatások visszatérítésének biztosításával. Barnier szerint ez főként olyan ágazatok számára jelent problémát, mint az energiaszektor és a légiközlekedés. Brüsszel az egyoldalú fellépés jogi garanciát is rögzíteni szeretné az Egyesült Királyság uniós piacra jutásának korlátozása érdekében olyan esetben, ha a szigetország megsértené az egyenlő versenyfeltételeket – közölték.

Az EU továbbra is készen áll arra, hogy tisztességes, fenntartható és kiegyensúlyozott megállapodást érjen el. Most London feladata, hogy válasszon a pozitív végeredmény, illetve az egyezség nélküli kimenetel között – idézett egy, az ülés részleteit ismerő diplomatát a brit napilap.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Boris Johnson korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére. A több mint másfél hónapja lejárt határidő óta is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben felváltva.

A szabadkereskedelmi megállapodás elmaradása azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU közötti kereskedelem januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban.

Bevezető

Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója arra figyelmeztetett, hogy „nem tudja garantálni” a kereskedelmi megállapodás létrejöttét az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, ugyanis továbbra is jelentős nézetkülönbségek vannak a fennmaradó kulcsfontosságú témaköröket illetően – írta diplomáciai információkra hivatkozva hétfőn a Financial Times brit üzleti napilap.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment