Amíg dolgoztam, nem igazán figyeltem oda az ünnepvárásra. Amikor az ember állandóan rohan, nem éli meg teljesen az ünnepeket. Tavaly egy hónappal karácsony előtt lettem nyugdíjas, de az rövid idő volt ahhoz, hogy erre odafigyeljek, csak az idén tudatosítottam, hogy miről is szól az advent. Másképp élem meg az idei évet, mint az előzőeket, hiszen egészen mások a körülmények. Ez viszont arra jó, hogy az ember lélekben jobban fel tudjon készülni a karácsonyra. Számomra a várakozás most arról szól, hogy eljönnek-e a gyerekek, az unokák. Ők ugyanis Magyarországon élnek, tehát nagyon remélem, hogy tudunk majd találkozni, együtt lenni. Nagy csalódás lenne, ha ez nem valósulna meg. Az idei év különleges, de bízom benne, hogy az advent és a karácsony attól lesz számunkra különleges, hogy együtt lehet a család. Amennyire tudjuk, tartjuk a kapcsolatot, igyekszem minél többször elmenni hozzájuk, mert nekik nehezebb utazni. Hajnalka unokám már iskolás, Zoltán még óvodás, szerencsére nagyon szeretnek hozzánk jönni. Az ide vezető úton nem szokott probléma lenni, inkább hazafelé nem akaródzik elindulniuk. A hagyományaink az évek során sokat változtak. A férjem szlovák környezetből került ide, össze kellett hangolni mindkettőnk hozott családi szokásait, majd kialakítottuk a sajátjainkat. Mindez az ételeknél mutatkozik meg leginkább: nálunk mindig lencseleves volt karácsonykor, a férjeméknél pedig  káposztaleves, így aztán mind a kettőből készül minden évben, hogy mindenki elégedett legyen. A másik a bejgli, amely számomra szintén elengedhetetlen, azt is készítünk idén is, remélem, a gyerekek segítségével, ahogy az elmúlt években. Gyerekkoromban még élt a lucázás szokása, ami sajnos azóta kiveszett, és a mendikálás is hiányzik nekem. Mások lettünk abban, hogy nem bízunk annyira meg egymásban, talán ezért is maradtak el ezek a szép szokások. Néhány évtizeddel ezelőtt nem volt furcsa, ha akár olyanok is bekopogtak mendikálni, akiket csak a faluból ismertünk, nem voltak rokonok vagy közeli ismerősök. Jó lenne ezekhez a hagyományokhoz visszatérni.

Novák Veronika
nyugalmazott levéltáros