A 150 éves török uralom és a folyamatos harcok okozta rettenetes veszteségeket nagyjából sikerült kihevernie, de egykori jelentőségét mégsem tudta visszanyerni. Ebben az is nagyban közrejátszott, hogy más európai államokkal ellentétben nekünk nem volt egy olyan uralkodónk, akinek valóban a szívügye lett volna az ország szisztematikus fejlesztése. Ezt az is jól mutatta, hogy az 1686-os ostrom során elpusztult budai királyi palotát nem a Bécsben székelő uralkodó, hanem a nemesség építtette újjá, de a magyar főváros is önerőből újult meg. Ebben a felemás helyzetben kiemelt szerep jutott azoknak, akik a hazájukért nemcsak készek voltak áldozatokat vállalni, hanem az ehhez szükséges anyagi forrásokkal is rendelkeztek. Ilyen volt például Széchényi Ferenc, aki 1802-ben megalapította az ország máig két legnagyobb közgyűjteményét, a Magyar Nemzeti Múzeumot és az Országos Széchényi Könyvtárat, amiért Kazinczy „szent hazafi”-nak nevezte. Széchényi Ferenc 200 évvel ezelőtt, 1820. december 13-án hunyt el.

Az életút

A Nógrád megyéből származó kisnemesi család a nevét Szécsény váráról kapta. A família csillaga a 17. században kezdett emelkedni az egyházi pályára lépő Széchényi Györgynek köszönhetően, akiből esztergomi érsek lett. A főpap komoly anyagi áldozatot hozott a török elleni harcokban, a visszafoglalt területeken számos iskolát és papneveldét alapított, de a családjáról is gondoskodott. Birtokai egy részét rájuk hagyta, szintén György nevű unokaöccse pedig a török elleni harcokban szerzett érdemeiért grófi címet kapott.

Széchényi Ferenc 1754. április 29-én született a Sopron megyei Széplakon. Középiskoláit Sopronban és Szombathelyen végezte, majd a 18 éves ifjú két évet a bécsi Theresianumban töltött. Ez a birodalom egyik legjobb tanintézetének számított, ahol előkelő ifjakat készítettek fel udvari szolgálatra. A tanárai tehetséges, nagy lelki erővel rendelkező fiatalemberként jellemezték. Az intézet szabad szellemisége rá is komoly befolyással volt, itt szembesült hazája elmaradottságával, amin több más társához hasonlóan ő is változtatni szeretett volna.

Tanulmányai befejezése után röviddel meghalt a testvére. A tőle örökölt vagyon révén Széchényi az ország legjelentősebb főurai közé emelkedett, de birtokainak rendbetétele így is két évébe került. Közben megnősült, bátyja özvegyét, Festetics Júliát vette el. Házasságukból négy fiú és két lány született, akikkel szoros kapcsolatot ápolt.

A fiatal Széchényi 1776-tól az igazságszolgáltatásban tevékenykedett, majd sok más arisztokratához hasonlóan ő is a reformokat szorgalmazó II. József mellé állt. 1783-tól három éven át magas rangú tisztségviselőként szolgálta az uralkodót, hivatali működésével és tapintatos fellépésével pedig még ellenfelei szimpátiáját is sikerült elnyernie. De a hagyományokra ügyet sem vető kalapos király támogatása idővel egyre nehezebbé vált. II. József ugyanis a modernizáció és az egységes birodalom létrehozása érdekében nemcsak az elavult intézményeket vette célba, hanem a magyar nyelv és a nemzeti tradíciók ellen is fellépett. Olyan intézkedésekkel, mint a németesítést erőltető nyelvrendelet vagy a korona Bécsbe szállítása, maga Széchényi sem értett egyet. Elégedetlenségének 1784 májusában, Sopron megye közgyűlésén hangot is adott. Felszólalásának hatására a testület határozatban kérte az uralkodótól az ország törvényeinek tiszteletben tartását, de a tiltakozásnak nem volt eredménye. Ez a feloldhatatlan ellentmondás és a többéves szolgálat felőrölte Széchényi idegeit, aki 1786 nyarán, hónapokon át húzódó betegsége miatt végleg lemondott a hivataláról. Bár tekintélyénél fogva akár az ellenzék vezetője is lehetett volna, ő a közélettől visszavonulva nyugat-európai körútra indult. Utazása során Anglia volt rá különösen nagy hatással, ahol a gazdasági életet tanulmányozta és szakkönyveket vásárolt.

1790-ben, II. József halálát követően Széchényi visszatért a közéletbe, de gondolkodása pár év alatt rendkívül nagyot változott. A reformokról a továbbiakban hallani sem akart, és teljes mellszélességgel a konzervatív uralkodó, I. Ferenc mellé állt. A fordulata nem volt véletlen, a kilencvenes évek olyan eseményei, mint a II. József halálát követő forrongás, a francia forradalom, a jakobinus terror, majd a Martinovics-összeesküvés, amibe ő maga is majdnem belekeveredett, megrémítették Széchényit. A félelmét csak tovább fokozta Napóleon tevékenysége, aki kénye-kedve szerint szervezte át a legyőzött európai államokat. Egykori elvbarátai ezt látva csalódva konstatálták, hogy ő már „ausztriai módon gondolkodik”. Politikai tevékenysége az 1800-as évek végéig tartott, amikor az uralkodó abszolutista törekvéseit látva végleg hátat fordított a közügyeknek.

A nemzeti közgyűjtemények megalapítása

Széchényi életében a könyvek mindig is különleges szerepet játszottak. Bécsi diákévei alatt például részt vett a Theresianum könyvtárának rendezésében és az anyag katalogizálásában. Mecénásként számos könyv és folyóirat megjelenését finanszírozta, miközben olyan embereket támogatott, mint Pálóczi Horváth Ádám, Révai Miklós, Vályi András, Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály vagy Kazinczy Ferenc. Emellett szenvedélyes könyvgyűjtő is volt, ügynökei mind itthon, mind külföldön (pl. Bécs, Lipcse, Nürnberg, Prága stb.) a könyvkereskedések és antikváriumok rendszeres vásárlói voltak. Széchényi igyekezett beszerezni minden, magyarokkal kapcsolatos munkát, hogy a tudósok és az olvasók minél jobban megismerhessék a hazai viszonyokat. Könyvtára nyitva állt előttük, munkájuk megkönnyítése érdekében pedig a téka anyagát tudományterületek szerint csoportosíttatta, majd a katalógust nyomtatott formában is megjelentette. A könyvtára először Horpácson, majd a nyolcvanas évektől Nagycenken volt.

A tékát félreeső elhelyezése miatt viszonylag kevesen látogatták. Széchényi emiatt a fővárosba való költöztetés mellett döntött, hogy az intézmény sokkal több ember számára váljon hozzáférhetővé. Az állomány folyamatos gyarapítása is egyre több gondot okozott számára, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy a nemzetnek adományozza könyvtárát. Az alapító okiratot 1802. november 25-én nyújtotta be a királynak, aki ezt másnap már jóvá is hagyta. Eszerint 33 000 tételből álló könyvtárát „mindörökre és visszavonhatatlanul” a hazának és a magyar nemzetnek adományozta. Az intézmény hivatalos neve az alapító után „magyar országos Széchényi-könyvtár” lett, állományában pedig a könyvek, nyomtatványok, kéziratok, térképek, rézmetszetek, címerek, érmék és ásványok egyaránt megtalálhatók voltak. Az alapító példáját sokan követték, és ki pénzzel, ki könyvekkel segített. Az első adományozó Kindi Mátyás pesti szűcsmester volt, aki 1803 januárjában 48 könyvét ajánlotta fel a téka számára. Az állomány folyamatos gyarapodását a Helytartótanács 1804-es kötelespéldány-rendelete biztosította, mely szerint a nyomdáknak minden frissen megjelenő könyvből és nyomtatványból félre kellett tenni egy-egy példányt a könyvtár számára.

Az intézményt a pálosok pesti kolostorában helyezték el, az ünnepélyes megnyitóra 1803. december 10-én került sor. A dolog súlyát jól mutatja, hogy ezt a ceremóniát maga József nádor végezte. Következő nyáron a könyvtár a nagyközönség számára is megnyílt, és a lakosság körében hamar népszerűvé vált. Az intézménynek egy könyvtár- és egy olvasóterme volt, a személyzet három főből állt. Miller Jakab könyvtárőr lett a vezető, mellette egy írnok és egy hivatalsegéd dolgozott, aki egyben fűtő is volt.

Bár az alapítólevélben a könyvtár és a múzeum elnevezés egyaránt szerepel, a két intézmény egymással való viszonya 1808-ig tisztázatlan volt. Ekkor Miller kidolgozta a leendő Nemzeti Múzeum működési tervét, melyben a könyvtár annak részeként szerepelt. Mivel ez az elgondolás megtetszett József nádornak, az intézmény önállósága megszűnt, és 1949-ig a Nemzeti Múzeum egyik részlegeként működött.

A könyvtár 1807-ben a pálos kolostorból a pesti egyetem épületébe költözött. 1806-ban és 1809-ben a teljes állományt Temesvárra menekítették, nehogy a francia hadseregben működő „műkincs-gyűjtő” egységek prédájává váljon. 1816-ban telket vásároltak, majd Pollack Mihály tervei alapján megkezdődött a Nemzeti Múzeum építése. Az épület 1846-ra készült el, és a könyvtár 1985-ig, a budai Várba való költözéséig itt működött.

Az utolsó évek

Széchényi élete utolsó tíz évét a közügyektől visszahúzódva Nagycenken és Bécsben töltötte, egyedül a könyvtár iránt mutatott érdeklődést. Mély vallásosságba merült, de fia, István szerint nemzete sorsán is sokat bánkódott. 1820. december 13-án hunyt el Bécsben, Nagycenken helyezték örök nyugalomra.
Széchényi mintegy három évtizeden át aktívan részt vett a közéletben, politikai pályája pedig, akárcsak később István fiáé, meglehetősen ellentmondásos volt. De a kortársai a gyakorlati tevékenysége alapján ítélték meg, a Könyvtár és a Múzeum létrehozása pedig mindent felülírt. A róla alkotott általános véleményt pedig a legjobban az mutatja, hogy 1807-ben az országgyűlés külön jogszabályt fogadott el a „magyar országos Széchényi-könyvtár”-ról, hogy az alapító „emléke az ország köztörvényeiben is fönnmaradjon”. A diéta döntése egyhangú volt.