Írnám, hogy borókafenyő, de valamelyik évben megkaptam a korrektortól, hogy borókafenyő nincs. Mármint hogy a magyar nyelv nem ismer olyat, hogy borókafenyő. A borovica szó szabad fordításáról lenne szó csupán, a hosszú tűlevelű fajták közül ismerjük a feketefenyőt, leggyakrabban ez kerül a fenyővásárokra, és viszik is, főleg a retró arculatú karácsonyfák kedvelői (a többség meg úgy is a rövid levelűeket szereti). Ha már itt tartunk, emlékezzünk meg az úgynevezett „borovi” fenyőről is, amelynek talán legérdekesebb tulajdonsága, hogy nem létezik. Fafajként legalábbis, viszont mit gondoljon, aki bemegy valamely anyaországi IKEA-ba, bútorválasztás közben pedig a következő felirattal találkozik: „anyaga tömör borovi fenyő”. Gondoljon először is a címben már felvillantott József Attila versre: „…kiszáradt hasábfák döngenek, / amint dobálják őket a vagonból.” Aztán gondoljon arra, hogy a borovi fenyő csupán egy faanyag, amelyet ugyan széles körűen használnak a bútorgyártásban, jellemzően viszont erdeifenyőből készül. Itt viszont érdemes figyelni egy csapdára, hiszen nem minden erdei fenyő erdeifenyő. Utóbbinak narancssárgás a kérge, egyébként pedig egy jellemzően eurázsiai flóraelem, szimpatikus és elterjedt, laza görcsű fa.

Szóval kirakták, pontosabban kidobták a fát, azt a ki tudja milyen, talán-feketefenyőt, holott még december közepe sem volt. Ünnepek a kétes távolban, az ünnep legfontosabb kelléke máris feleslegessé vált. Talán nem tetszett az asszonynak, és elküldte a férjét egy másikért? Talán nem tetszett az „embernek”, és elküldte a feleségét egy másikért? Vagy beszerezték felelősségteljesen, időben, az elmaradó kijárási tilalom hatására viszont úgy döntöttek, hogy mégis az Alacsony-Tátrában töltik az ünnepeket, ott pedig van fenyő elég.

Olyan ablakok is akadnak, városon és falunk egyaránt, amelyekben már Mikulás környékén csillog-villog a karácsonyfa. És olyanok is, ahol még március derekán is megcsillan egy-egy karácsonyfadíszen a lakásba tűző tavaszi napsugár. „Tőletek féltem, kemény emberek, / ti fadobálók, akiket csodáltam?” – kérdezi József Attila.

Mi meg várjuk a bejelentést, lehet-e majd utazni a karácsonyi ünnepek alatt. Befejező idézet: „A vonatodra várnék, mert várni jó.” (Kispál)

A szerző a Vasárnap munkatársa