Search by category:
Egyéb kategória

Biden nemzeti összefogásra szólít fel az éghajlatváltozás elleni küzdelemben

Biden nemzeti összefogásra szólít fel az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
Hegedűs Norbert
2020. 12. 20., v – 09:17

2020. december 20., vasárnap – 10:51
Joe Biden
Friss ikon
Off

Törzs

„Válságban vagyunk” – mondta Biden, aki szerint a nemzetnek ugyanúgy össze kell fognia az éghajlatváltozás ellen, ahogy a koronavírus-járvány leküzdésében teszi. „Nincs vesztegetni való időnk. Azonnal munkához kell látnunk” – figyelmeztetett.

Biden elnöksége egyik kiemelt céljának nevezte az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, és ambiciózus terveket ismertetett. Többek között épületek millióit akarja energetikailag felújítani országszerte. Azt is megígérte, hogy mindent megtesz majd azért, hogy az amerikai villamosenergia-termelés 2035-re a CO2-kibocsátástól mentessé váljon. Biden kilátásba helyezte az elektromos mobilitás bővítését is. Tervei szerint ezek a projektek új munkahelyek tömegét teremtik majd meg az USA-ban.

Ez lényeges irányváltás Donald Trump hivatalban lévő elnökhöz képest, aki többször kétségbe vonta, hogy a klímaváltozás egyáltalán létezik-e, s ha igen, azt az emberek okozzák-e. Négyévi elnöksége idején az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímamegállapodásból, és erőfeszítéseket tett az olaj- és gázkitermelés felfuttatására. Trump mostohán kezelte az amerikai környezetvédelmi ügynökséget (EPA), és tucatnyi környezetvédelmi előírást gyengített vagy helyezett hatályon kívül.

Biden január 20-án tesz esküt új amerikai elnökként, miután a demokrata párt jelöltjeként a november 3-i választásokon legyőzte a hivatalban lévő republikánus elnököt.

Környezet- és klímavédelmi csapatát bemutatva, Biden ismét hangsúlyozta: nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az amerikai társadalom sokszínűségét követve, különböző hátterű politikusokat jelöljön kormányzatába.

Biden és Kamala Harris leendő alelnök átmeneti stábja már csütörtökön bejelentette, hogy a megválasztott elnök Deb Haaland indián származású kongresszusi képviselőt jelöli leendő belügyminiszterének.

Az amerikai kormánystruktúrában a belügyi tárca a szövetségi tulajdonú lévő területek kezeléséért, a természetvédelmi területek felügyeletéért és az energiahordozók kitermelési engedélyének kiadásáért felel.

Közleményükben megnevezték klímaügyi csapatuk további tagjait is: eszerint Jennifer Granholm volt michigani kormányzót jelölik energiaügyi miniszternek, az afroamerikai Michael Regant a környezetvédelmi hivatal, az EPA vezetőjének, Brenda Malloryt a Környezetminőségi Tanács elnökének, Gina McCarthyt nemzeti klímaügyi tanácsadónak, Ali Zaidit pedig helyettes klímaügyi tanácsadónak.

Bevezető

Nemzeti összefogást szorgalmazott a klímaváltozás elleni küzdelemben Joe Biden megválasztott amerikai elnök szombaton a delaware-i Wilmingtonban, ahol bemutatta leendő kormányának környezet- és klímavédelmi feladatokra jelölt tisztségviselőit.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment