Search by category:
Egyéb kategória

Építőipar: tízezreket fenyeget felmondás

Építőipar: tízezreket fenyeget felmondás
Mészáros Richárd
2020. 12. 28., h – 19:49

2020. december 29., kedd – 07:00
építkezés k
Friss ikon
Off

Törzs

„Az idei év akkor sem tartozott volna a sikeresebbek közé, ha nem jelent volna meg a koronavírus. Az év elején ugyanis parlamenti választás volt, márpedig az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormányváltást követő első évben mindig visszaesnek az állami megrendelések, vagyis a startpozíciónk eleve nem kecsegtetett semmi jóval” – nyilatkozta Pavol Kováčik, a Szlovák Építőipari Vállalkozók Szövetségének (ZSPS) az elnöke, hozzátéve: az állami megrendelések két éve csökkennek. A koronavírusjárvány már csak a kegyelemdöfést adta meg, felgyorsítva az ágazat mélyrepülését. „Idén gyakorlatilag az egész év folyamán csökkent az építőipari termelés, szeptemberben pedig a szlovák építőipar könyvelhette el a legnagyobb zuhanást az egész Európai Unióban” – tette hozzá Kováčik.

Mindezt figyelembe véve, azon sem szabadna csodálkoznunk, hogy az elkövetkező hónapokban építőipari alkalmazottak tízezrei veszíthetik el a munkájukat. „Ha az állam nem avatkozik be, hatékonyabb intézkedésekkel mentve meg az ágazatot, folytatódnak a cégbezárások és az elbocsátások. A borúlátóbb forgatókönyv szerint jövőre 30 ezer alkalmazott veszítheti el a munkáját az építőipari cégeknél és a beszállítóiknál” – mondta el Kováčik. Szerinte több építőipari cég külföldön folytathatja majd a tevékenységét, hiszen Csehországban például sokkal jobb feltételeket biztosítanak számukra. A ZSPS elnökének a szavait a Statisztikai Hivatal legfrissebb, hétfőn közzétett felmérése is igazolja. Eszerint az elkövetkező három hónapban az építőipari vállalkozások alig 2 százaléka tervezi, hogy új alkalmazottakat vesz fel, a megkérdezett cégvezetők 40 százaléka ugyanakkor elbocsátásokkal számol.

Az építőipari vállalkozók szakmai szervezete szerint az ágazat megmentése érdekében olyan szabályokat kellene hozni, amelyeknek köszönhetően felgyorsíthatnák az uniós támogatások lehívását. „Az uniós támogatásokból elegendő forrás állna rendelkezésre, problémát okoz azonban az ezekkel összefüggő bonyolult ügyintézés és az építési engedélyekkel kapcsolatos bürokrácia” – állítja Kováčik, aki szerint az államnak a járvánnyal kapcsolatos uniós újjáépítési alapból származó pénzek elosztásánál is gondolnia kellene az építőiparra.

(mi, TASR)

Bevezető
Pozsony |

A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek egyre több ágazatot sújtanak. A legtöbb problémával ugyan a szállodaipar és a vendéglátás kénytelen megküzdeni, egyre súlyosabb a helyzet azonban az építőiparban is. Ha tovább romlik a helyzet, az elkövetkező hónapokban 30 ezer építőipari alkalmazott veszítheti el a munkáját.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Read More

Post Comment