A veszprémiek aztán a bronzmeccset is elveszítették a PSG ellen (31:26), így lemaradtak a dobogóról is.

Kieli remeklés

A döntőben 8 gólos Niclas Ekberg volt a legeredményesebb a Kiel csapatából, az ő góljai jobb szélről és hetesekből főleg az első félidei előny kialakításában játszottak nagy szerepet. Elképesztő rutin sugárzott a mindössze 25 éves Sander Sagosenből, aki pont megfelelő időközönként dobta 7 gólját ahhoz, hogy a kieli vonat tovább zakatoljon. A veterán Steffen Weinhold is kulcsmomentumokban dobott bombagólokat. A Kiel edzője, és egykori játékosa, Filip Jícha mindent kihozott ebből a csapatból, amit lehetett. Még a térdsérüléssel küzdő, alig-alig játszó Domagoj Duvnjak nélkül is tartották a Barca feletti szintjüket.

A bajnokcsapatból a legértékesebb játékosnak (MVP) a beállós Hendrik Pekelert választották, aki az egyik legsokoldalúbb és leginkább kihasznált játékos a mai kézilabdában. Pekeler képes végigjátszani a 60 percet úgy, hogy a középső kettesben védekezik, mely a legfárasztóbb pozíció, főleg egy pörgős Cindric, megfontolt Palmarsson és akrobata Dika Mem ellen. De nem csak védőként funkcionál Pekeler, támadásban is le tudja foglalni a védőket a beállós poszton, és emellett még ellentámadásokra is fel tud futni elsőként, ami az ő pozíciójában ritkaság.

Legjobb játékosnak nyugodtan választhatták volna a Kiel kapusát, Niklas Landint is, aki bár az első félidőben még „csendben volt”, a második játékrészben mintha olvasta volt a Barca-lövések mögött rejlő gondolatokat. Sokszor nem is kellett kézzel védenie. Helyezkedése annyira jól időzített volt, hogy több lövést testtel fogott.

Az általában jobbról-balról tündöklő Barcelona nem csillogott kellően a döntőben. A BL-ben 40 gólokat dobáló katalán csapatot a Kiel alaposan zavarba hozta. Bár hetesek és kontrák segítségével a jobb szélső Aleix Gomez dobott 10 gólt és balról Arino is 4-et, felállt támadásokban a Barcelona nem használta ki eléggé szélsőit, és többnyire a középső hármas magára maradt a „kieli nagy fal” ellen. Összesen 8 gólt szerzett a meccset szinte végigjátszó Palmarsson-Cindric-Mem trió, és a ballövő cseréje, N’guessan sem pörgette fel a dolgokat egyetlen góljával. Jure Dolenec pedig kihagyta a hetesét rögtön az első percekben. A kezdőkapus Møller, aki az elmúlt időszakban igen gyakran lehúzta a rolót, nem tudott hatással lenni a meccsre. Több percet kapott ezért a csere Pérez de Vargas, aki bár védett párat, de nem eleget.

Az, hogy a Barcelona támadása ennyire hatástalan, a kapusteljesítmény pedig átlagon aluli volt, az sokkal inkább a Kiel érdeme, mintsem a Barca csúfsága. Hatalmas karaktert mutatott a Kiel, pontosan tudják, hogy kicsodák, tisztában vannak képességeikkel, ezért nyertek.

Dícséret jár egyébként a bíróknak, amiért nem dőltek be a szokásos kliséknek. Megszokott ugyanis a mai kézilabdában, hogy a beállós lefordulva a védőről jól eljátssza az esést, és a játékvezető rögtön 2 percet ítél a „faultolónak”, itt viszont észrevették az ilyen eseteket, és korrekten megadták egyszerűen a gólt, a védőnek pedig nem járt büntetés. Szintén szemet szoktak hunyni a bírók afelett, hogy ha a szélső éppenhogy csak rálép a kinti vonalra. Ezúttal ezt sem engedték, és lefújták a játékvezetők.

Szintén kezd a kézilabdában elterjedni a belemenés, avagy támadófault eljátszása a védők által – remek volt látni, hogy a döntőben ez sem érvényesült.

A Kielen egyáltalán nem látszódott az előző késő esti 70 perces Veszprém elleni dráma. Fizikailag kipihentek, fejben pedig feltüzeltek és magabiztosak voltak. Érdekesség egyébént, hogy a Kiel jóval szűkebb kerettel került a döntőbe – náluk 9 mezőnyjátékos kapott játéklehetőséget szemben a 13 Barca-játékossal.

Szomorú Veszprém

Letört volt és erős önkritikáját fejezte ki a veszprémi Lékai Máté a hétfői vesztes elődöntő után. A Sport 1 tudósítója saját maga és a szurkolók csalódásának kifejezése után megkérdezte tőle: Mi értelme a holnapnak (a bronzmeccsre utalva)? „Őszintén? Semmi. Nyilván győzni akarunk, de már a Final4 előtt is elmondtam, hogy számunkra minden, ami nem győzelem, az csalódás.”

A következő kérdés a csapat lelki- és fizikai állapotára vonatkozott: Hogyha lenne egy kijelző, hány százalékot mutatna a lelki és fizikai töltöttségnél? „Az adrenalin még dolgozik, úgyhogy fizikailag nem érzem magam fáradtnak, lelkileg meg valahol a pokolban vagyunk.”

Ezek után a magyar csapat jól kezdett a PSG ellen, kezdetben többek között a balszélső Gasper Marguc volt párszor eredményes (4 gól a meccsen), aki az egy nappal azelőtti elődöntőben 100 %-kal zárt (7/7). A Veszprém legjobb góllövője, Petar Nenadics a gyenge elődöntős teljesítménye után most a kezdőbe sem került. Helyén Lékai játszott, aki 9 góljával magasan a legeredményesebb veszprémi játékos volt. Vuko Borozan egy jobb oldalra kisodródott, talajról elengedett lövésből megszerezte a négyes döntő valószínűleg legnagyobb gólját, végül azonban 3 találatával nem volt túl nagy faktor.

Sokkal jobban működött a PSG lövőkkel tömött felállása a bronzmeccsen, mint az elődöntőben. Mikkel Hansen 5, Nedim Remili és a mindössze 22 éves Elohim Prandi is 6-6 gólt dobtak. Közülük utóbbit igazán jó volt látni végre kicsit „felengedni” és felszabadultan játszani. Vaskos de atletikus játékosról van szó, aki magas ugrásból hatalmas erőt képes lövéseibe beletenni. A lövők kinti aktivitásának köszönhetően a beállósok is több területtel dolgozhattak – Syprzak 3, L. Karabatic pedig 2 gólt dobott.

A PSG még az első félidőben átvette a vezetést a Veszprémtől, előnyét pedig folyamatosan, az utolsó percig biztosan tartotta (31:26).

Nem védett rosszul egyébként a Veszprém kezdőkapusa, Rodrigo Coralles. A Kielce korábbi energikus és szintén elit hálóőre, Vladimir Cupara nagyrészt a cserepadról nézte a meccset, a vége felé kapott csak lehetőséget, amikor a PSG már kezdte kézben tartani a dolgokat.

A Párizs kapujában többnyire Vincent Gérard szokott lenni, a bronzmeccsen viszont Yann Genty alkotott igazán nagyot. A 2 nap alatt látott 4 meccsen valószínűleg a legnagyobb védést mutatta be, amikor Kentin Mahé hetesét hárította az egyik, majd a kipattanóból adódó ziccert pedig a másik oldalon.

„Nehéz ilyenkor bármi okosat is mondani. Mindannyian közös cél érdekében játszottunk, de nem jött össze. Személyesen az elmúlt évek legrosszabb tornáját zártam, de már késő bocsánatot kérni, vagy kifogást keresni. Megpróbálunk tanulni belőle, és harcolunk a következő Final4-ba jutásért is” — mondta Nenadics.

A Veszprém edzője, David Davis szerint zavaros volt a bronzmeccs. „Mentálisan a játékosok ott voltak a meccsben, fizikailag viszont nem. A Párizsnak több ideje volt pihenni, mi pedig nem tudtuk elérni a győzelemhez szükséges szintet” – állapította meg Davis.

A Veszprém hatodik Final Four-szereplésén sem tudott felérni a csúcsra.