Search by category:
Egyéb kategória

Pénteken kiderülhet, milyen formában tárgyalnak tovább a magyar pártok

Pénteken kiderülhet, milyen formában tárgyalnak tovább a magyar pártok
Czímer Gábor
2021. 02. 04., cs – 18:03

2021. február 5., péntek – 07:00
Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs ⋌(Somogyi Tibor felvétele)

Friss ikon
Off

Törzs

Úgy tudjuk, az MKP elnöksége kedden olyan döntést hozott, melynek értelmében a Híddal folytatnák a pártegyesítési tárgyalásokat, így Összefogás nélküli, kétoldalú egyeztetések várhatók. Információink szerint az MKP is mihamarabb egy megállapodást szeretne felmutatni, legalább egy partnerrel meg akar egyezni. A párt szóvivője, Králik Róbert ugyan elmondta, az elnökségük valóban hozott egy döntést, amely nagyban befolyásolja a tárgyalások menetét, de az Összefogás kizárására vonatkozó értesülést sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta. Megismételte, amit a párt elnöke, Forró Krisztián a szerdai sajtótájékoztatóján mondott. Eszerint a döntést először a tárgyalópartnerekkel szeretnék ismertetni.

Az MKP elnökségének határozatát minden bizonnyal a következő, még háromoldalú egyeztetésen közölhetik az Összefogással, amire pénteken délelőtt 10-kor kerül sor. Magdeme Klára, a Híd szóvivője lapunknak ugyanis azt nyilatkozta, hogy az MKP háromoldalú tárgyalásra hívta őket. Azokra a kérdéseinkre azonban tőle sem kaptunk választ, hogy a Híd és az MKP a jövőben kétoldalú tárgyalásokat fog-e folytatni, illetve, ha igen, mi állhat a döntés hátterében. Ehelyett inkább arra emlékeztetett, hogy a Híd korábban javaslatokat tett a másik két pártnak arra, hogy a közös politikai szubjektum elnökségét 18 helyett 20 főben határozzák meg, és a két új pozícióból egyet az MKP, egyet pedig az Összefogás kapjon. Ezzel az MKP 50 százalékos befolyása megmaradna, az Összefogás súlya pedig megnőne. A Híd második javaslata pedig az volt, hogy bármilyen súlyozás, amiben a pártalapításkor megegyeznek, a következő parlamenti választásig legyen érvényben. Aztán a választáson elért eredmények alapján alakítanák át az arányokat.

A Híd még a múlt heti elnökségén döntött arról, hogy csak február 15-ig folytatja a háromoldalú egyeztetéseket. A tárgyalások során ragaszkodnak ahhoz, hogy a párt egyharmados arányban képviseltesse magát a közös politikai szubjektum döntéshozó szerveiben. Ugyanakkor elfogadhatónak tartják, hogy a parlamenti választási lista vezetőjére előválasztás alapján szülessen javaslat.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke sem reagált az értesülésünkre, mi szerint nélkülük folytatná a tárgyalásokat az MKP és a Híd, arra hivatkozott, nem ismeri az MKP-elnökség határozatának a tartalmát. Ugyanakkor megismételte, hogy számukra elfogadhatatlan a február 15-i határidő. Arra hivatkozott, megállapodás csak akkor születhet, ha minden pontban sikerül a feleknek megegyeznie. „Mi erre törekszünk, ám objektív okokból ez február 15-ig teljesíthetetlen” – nyilatkozta. Egyben rámutatott, a tárgyalódelegációk által elért esetleges megállapodást az érintett pártok közgyűlésének is jóvá kell hagynia. „Ekkor ér véget a folyamat” – tette hozzá.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a három párt nyár óta tartó tárgyalásai során nem tudott megállapodni, hogy milyen arányban osszák el egymás között a közös politikai szubjektum döntéshozó szerveiben a helyeket. 

Bevezető
Pozsony |

Az MKP és a Híd az Összefogás nélkül folytathatja a pártegyesítésről szóló egyeztetéseket. A három párt pénteken délelőtt még egyszer tárgyalóasztalhoz ül. Az Összefogás szerint még messze a folyamat vége.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment