Search by category:
Egyéb kategória

Matovič szerint akár Szlovákiában is gyárthatják majd az orosz vakcinát

Matovič szerint akár Szlovákiában is gyárthatják majd az orosz vakcinát
Mészáros Richárd
2021. 02. 06., szo – 12:49

2021. február 6., szombat – 13:00
Igor Matovič

Friss ikon
On

Törzs

A kormányfő elmondása alapján az orosz vakcina előállítója igyekszik azokban az országokban is legyártani vakcináját, ahol azt alkalmazzák. Mint azt Matovič mondta, nem helyezi a geopolitikai érdekeket az emberi érdekek elé.

A miniszterelnök elárulta, Szlovákia a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyógyszergyártókkal is tárgyal arról, hogy nálunk is lehetővé tegyék a vakcináik gyártását. „A kapacitásokat illető elvárásaik azonban lényegesen nagyobbak, mint amivel Szlovákia rendelkezik” – tette hozzá azzal, hogy ha mégis sor kerülne arra, hogy az országunkban is gyártsák a vakcinákat, akkor abból az Európai Unió más tagállamaiba is juttatnának.

A kormányfő arról is beszélt, hogy sajnálja, hogy a média „idiótát” csinált Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszterből, amikor felvetette azt, hogy SMS-üzenetben kelljen engedélyt kérni ahhoz, hogy mentesüljünk a kijárási tilalom alól. Hangsúlyozta, hogy ez a módszer Görögországban is bevált.

Matovič szerint a vírus brit mutációja miatt nehéz időszak elé néz az ország, a következő két hétben ugyanis kilencven százalékos lesz a mutáció jelenléte. „Nehéz idők elé nézünk, én lényegesen elővigyázatosabb lennék, de így döntöttek a szakértők” – mondta. Hozzátette: ez azért történt, mert az ünnepek alatt Szlovákia nem rendezett háromkörös országos tesztelést, most pedig „élvezhetjük Sulík édenkertjét”.

Arra is kitért, hogy az emberek nagy része a korrupció elleni harc miatt szavazott az OĽaNO-ra. „A többiek pedig mindent megtesznek azért, hogy előrehozott választások legyenek, hogy a maffia újra hatalomra jusson” – jelentette ki Matovič azzal, hogy miniszterelnöknek lenni nem hálás feladat, főleg a pandémia ideje alatt. Elmondása szerint a párton belül négy és fél órát töltöttek azzal, hogy az új speciális ügyész személyéről döntsenek. Daniel Lipšicre a frakción belül végül 43 szavazat érkezett. Mint mondta, ő maga Lipšic és Peter Kysel között vacillált.

(mr, Denník N)

Bevezető
Pozsony |

Igor Matovič kormányfő (OĽaNO) szerint meglehet, hogy a Szputnyik V koronavírus-vakcinát Szlovákiában is gyártsák.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment