Szeptemberben jelent meg a Once Upon a Diamond című könyve a prominens amerikai kiadó, a Rizzoli gondozásában. Miért fogott neki az írásnak?
Az írások megvoltak, mert az Instagramon korábban már sok családi történetet megosztottam, fekete-fehér fotók kíséretében. 2014 októberében regisztráltam, az első posztjaim is divatról, ékszerekről, királyi családokról szóltak. Magamról szinte alig töltöttem fel képet, maximum egy-egyet, például a Turks- és Caicos-szigeteken tett nyaralásomról vagy az általam csodált nagynénimmel, Zsófia spanyol emeritus királynéval. Máskülönben viszonylag korán rájöttem: a marketing szempontjából rendkívül fontos a közösségi médiás jelenlét. Szó, mi szó: nagyjából fél évvel a regisztráció után elkezdtem régi fekete-fehér képeket feltölteni a családom különböző élő tagjairól és királyi őseinkről. Például egy olyan felvételt, amely hétéves koromban készült, és amin dédnagyanyámmal, Erzsébet belga királynéval vagyok látható. „Nonina” – így szólítottam őt – bajor hercegnőként látta meg a napvilágot, még a 19. század végén. I. Alberthez, Belgium uralkodójához ment feleségül, és alig múlt harmincéves, amikor királyné lett. A dédapám halála után visszavonult a közélettől, de a művészetek patrónusaként sokat tett az európai kultúra fejlődéséért. Gyakran mesélt Sisiről, aki nemcsak a nagynénje, hanem a keresztanyja volt, és akivel órák hosszat lovagolt együtt. Soha nem felejtem el, amit elmondott: az osztrák–magyar császárnénak olyan hosszú haja volt, hogy az ténylegesen a földig ért, ha kiengedte. Akkoriban posztoltam még Anasztázia orosz nagyhercegnőről egy dedikált gyermekkori képet. II. Miklós, az utolsó orosz cár lánya és a nagyanyám másodfokú unokatestvérek voltak, egy év korkülönbséggel és hasonló karakterrel. Szóval a könyv írása nem jelentett nehézséget. A munka érdemi részét nem is az írás, hanem a szelekció adta: a legizgalmasabb történeteket elküldtem a Rizzoli kiadónak, ahol a művészeti vezető és a képszerkesztő ebből állította össze a könyv törzsét. Miután kiválasztottuk a meglévők közül a legjobb sztorikat, írtam az általam tervezett ékszerekről, amelyekről készítettünk egy-egy képet.

Milyen szerkezeti elv mentén épült fel a kötet?
Korán világossá vált, hogy kell egy szervezőelv, ami felépíti a kötetet. Arra jutottunk, hogy megmutatjuk, milyen ékszereket birtokolt és viselt a családom négy ága, hiszen a családi ékszerek ismerete és szeretete mindig is nagy hatást fejtett ki az életem alakulására. A könyv négy fejezetből áll, ezek közül az Oroszországról szóló rész hordoz igazi újdonságokat, mert bemutatja azt a néhány udvari ékszerésztől származó rajzot, amely Jelena Vlagyimirovna orosz nagyhercegnő, későbbi görög-dán hercegné ékszereit ábrázolja, valamint egy különleges Romanov-album tizenhat felvételét, amelyek európai utazásaik során, valamint az 1900-as párizsi olimpián készültek.

Ha se nem album, se nem történelemkönyv, akkor milyen műfajba sorolná a kötetet?
Igényes, sok csodálatos, színes képpel ellátott könyv, ami jól mutat minden dohányzóasztalon.

Az utóbbi hónapokban számtalan interjút adott a világ különböző pontjain élő tervezőknek, bloggereknek, újságíróknak. Milyen fogadtatásban részesült a könyv?
Általános elégedettséggel fogadták az olvasók, a második kiadás a napokban jelent meg.

Tudható, hogy hány példányban adta ki a Rizzoli a könyvet?
Biztosan, de én nem tudom, nem is érdekel. A kiadó üzleti titoknak tartja a kereskedelmi forgalomba hozatal adatait.

2008-ban már megjelent egy könyve, nemes egyszerűséggel Di­mitri herceg címmel, a saját kiadásában.
Milyen jól értesült! Valóban így történt, de magánkiadásról, kevés példányszámról beszélünk, ezért mondhatni, jóformán senki nem tud róla.

A nyugat-franciaországi Bou­log­ne-Billancourtban született, Versailles-ban, a királyi palota szomszédságában nevelkedett. Üzleti jogból diplomázott a párizsi Sorbonne-on, huszonöt évesen már New Yorkban próbált szerencsét. Mi csalja az európai arisztokrácia tagját az Egyesült Államokba?
A családom szerteágazó kapcsolati hálója miatt a költözés soha nem járt identitás- vagy kultúraváltással. Amerikában – ahova a Franciaországból történt kiábrándulásom vezetett – először a Wall Streetre tévedtem, de tulajdonképpen csak néhány hónapig dolgoztam ott, kizárólag azért, hogy felkészüljek az üzleti életre. Kezdetben a világ legrangosabb aukciósháza, a Sotheby’s az ékszerrészlegen ajánlott munkát nekem, ahonnan alelnökként távoztam. Az ott töltött tizenöt év alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert, kitanultam a drágakövekkel foglalkozó tudomány, a gemmológia csínját-bínját és az ármegállapítás titkait. Rövid időn belül olyan szakértővé váltam, aki az aukció minden területén helyt tud állni, de 1999-ben magam is elkezdtem ékszereket tervezni. A drágakövekből készített mandzsettagombok mellett egyedi női és férfi ékszereket terveztem. Idővel a Phillips De Pury & Company brit aukciósház kötelékében folytattam a munkát, ahol az ékszerosztály vezetőjeként dolgoztam. Most saját márkát vezetek – a cégem a nevemet viseli. És már huszonkét éve annak, hogy a Midtown városrészben, egészen pontosan a Sutton Place-en, a város régi lakónegyedében találtam meg az otthonomat.

Édesapja, Sándor jugoszláv herceg volt, édesanyja, Mária Pia olasz hercegnő. A nagybátyja, Pál egykoron régenshercegként vezette a balkáni államot, de az ön brit születésű apját mégis jobban érdekelték az Etonban folytatott tanulmányai, majd a Brit Királyi Légierőnél betöltött pilóta állása. Amikor II. Pétert, az utolsó jugoszláv királyt 1945-ben elűzték, apja Párizsban telepedett le. Mária Pia hercegnővel – II. Umberto és Maria José királyné, az utolsó olasz királyi pár leányával – kötött házasságából két-két ikerpár született: ön és Mihály herceg, majd Szergej herceg és Ilona hercegnő. Később elváltak, de mindketten újra házasodtak – az új frigyek újabb gyermekáldást hoztak. Ilyen színes családi háttérrel miért választotta a jogot, majd az ékszerészetet?
Az érettségi után valóban jogi egyetemre mentem, de az 1984-es év Franciaországa annyira elkeserítőnek tetszett, hogy Párizsból New Yorkba költöztem. Nem áltatok senkit: itt van az én helyem. A városból áradó lüktetés, szabadság, optimizmus rögvest szimpátiát ébresztett bennem. A vízum megszerzéséhez nem volt elég az egyéves Wall Street-i képzés, állás után kellett néznem: a Sotheby’s egyik üzletében megkérdeztem, van-e üresedés valamilyen területen. Szerencsémre volt, az ékszerosztályon. Egy állásinterjún bebizonyítottam, hogy nemcsak gyermekkori szenvedély fűz az ékszerekhez, hanem értek is hozzájuk. Miután felvettek, elküldtek az Amerikai Gemmológiai Intézetbe. Ott formálisan is elsajátítottam a szakma alapjait.

2007 óta a saját, Dimitri Herceg (Prince Dimitri) nevű ékszerészmárkát vezeti. Miért alapított önálló céget?
Elértem pályafutásomnak egy olyan szakaszához, amikor már nem akartam másokhoz alkalmazkodni. A mögöttem álló szakmai múlttal lehetőségem nyílt önálló márkát létrehozni. A szükséges drágaköveket aukciókon vagy New York 47. utcájában gyűjtöm be, és habár vannak munkatársaim, imádok a tervezéssel „pepecselni”. Elsősorban „szájhagyomány” útján érkeznek hozzám felkérések és vásárlók, de az instagramos posztolás is segít. Persze, utóbbi nem igazán marketingalapú, mert alig néhány potenciális vásárlót szólít meg.

Muszáj dolgoznia?
Ugyan, semmi nem kényszer az életben! Talán nem árulok el nagy titkot azzal a kijelentéssel, hogy a családom tagjait nem igazán hozta lázba a munka. A dinasztikus kötelezettségek, a jótékonykodás, az utazás, a több háztartás irányítása, a családjuk és a hobbijaik kellő elfoglaltságot jelentettek számukra. Engem, a legjobb iskolai barátom szüleinek hatására mindig foglalkoztatott, hogy legyen egy B tervem az életben. Azért dolgozom, mert a munkám valóban a szenvedélyem.

A nevét viselő ékszeripari céget üzleti partnerével, Todd Morley-val közösen alapította, a patinás üzlete Manhattanben áll. Számtalan ékszere közül egyet sem szokott kiemelni, pedig tudvalevő, bizonyos munkáit a Christie’s, a világ egyik legnagyobb aukciósháza értékesítette. Kik azok a királyi családtagok, akik az ön által tervezett ékszereket hordják?
Az olasz, a spanyol, a belga és a szerb uralkodócsaláddal jó kapcsolatot ápolok. VI. Fülöp spanyol király még trónörökösként egy kereszt alakú fülbevalót vásárolt a hitvesének, a szóban forgó ékszert Letícia királyné ma is rendszeresen hordja. Maxima holland királyné, aki valaha New Yorkban élt, ugyancsak rendelkezik néhány általam tervezett ékszerrel.

Tartja velük a kapcsolatot?
Van egy WhatsApp-csoportunk a spanyolokkal, velük például ott, de azért nem beszélünk kéthetente. Jóban vagyok Pál volt görög trónörökössel és Marie-Chantal görög hercegnével, itt laknak a városban, az év vége előtt jártam náluk legutóbb vacsorán.

Melyik családtagjára gondol a legnagyobb szeretettel?
Talán Ilona olasz királynéra, aki a montenegrói király leányaként született. „La regina buona”, így hívták, mert élete jelentős részét a szegények megsegítésére fordította. Számtalan menedékházat hozott létre az olasz–francia határ közelében található hegyekben. A nagyapám, II. Umberto király többször felidézte, hogy Ilona királyné még a halálos ágyán is karitatív munkának szentelte minden idejét és energiáját. Anyám úgy emlékszik, hogy gyógyító ereje volt, amikor gyermekkorában beteg volt, a királyné csak rátette a kezét, s egy idő után már jobban érezte magát. Még életében megkapta az aranyrózsát (Rosa d’Oro) a pápától, a Vatikánban megkezdődött a boldoggá avatási eljárása. Őt nem ismerhettem, de nagyon közeli kapcsolatot ápoltam az anyai nagyapámmal, de az anyai nagyanyámmal is. Utóbbinak, a 2001-ben elhunyt Maria José királynénak remek humora volt, sokat nevettünk együtt.

Hogy szólítják?
A legtöbben a keresztnevemen. A legközelebbi barátaim PD-nek (a Dimitri herceg angol megfelelőjének kezdőbetűi) becéznek, de soha nem kérkedem a származásommal. Néhányan királyi fenségként hivatkoznak rám, de egyáltalán nem követelem meg az Ő Királyi Fensége megszólítást. Követek több monarchista oldalt a közösségi médiában, és többször szólaltam meg ott szakértőként, például etikett és protokoll témakörben. Semmi kivetnivalót nem látok abban, ha valaki kezet csókol egy idősebb asszonynak, vagy főhajtással üdvözli egy dinasztia vezetőjét. Ez a helyes.

Szenvedélyes olvasó hírében ál…
Méghozzá angolul, franciául, olaszul és spanyolul is olvasok, rajongok az irodalomért!

Mit olvas most?
A The Swerve: How the World Became Modern című könyvet, Stephen Greenblatt átfogó történelmi-filozófiai munkáját, amely néhány éve általános ismertető irodalom kategóriában Pulitzer-díjat is kapott. Nemrég újraolvastam a kortárs német filozófus, Eckhart Tolle A most hatalma című könyvét. Zsófia volt spanyol királyné is többször olvasta, gyakran beszélek vele a könyvről. Itt el kell mondanom, ha nem bánja, hogy János Károly és Zsófia számomra eszményi pár. Őfelsége, a király az elmúlt század legnagyobb európai uralkodója, a királyné pedig nagyon művelt és kedves, spiritualitásra érzékeny asszony, aki buzgó katolikus létére a buddhizmust is tanulmányozta, másrészről vegetáriánus, és mindig gőzerővel dolgozott azon, hogy összetartsa a családját. Az amerikai politikai történések elkeserítenek, az olvasás viszont mindig segít kiszakadni a rögvalóságból.

Mennyire nehezíti meg az életét a lassan egy éve tartó koronavírus-járvány?
Jól vagyok, a barátaim zöme is. Az anyukám, aki Párizsban tölti ideje jelentős részét, most Monte-Carlóban van. Én nem utazom, alig találkozom valakivel mostanában. A közelmúltig volt egy házunk Palm Beachen, de most oda sem mehetnék.

Az orosz legitimisták egyik csoportja szerint ön az orosz trón első számú várományosa, persze akkor, ha Moszkvában vagy Szentpéterváron megtörténne a monarchia restaurációja. Néhanapján eljátszik ezzel a teoretikus felvetéssel?
Nincsenek ambícióim, hiszen még a trónra igényt tartók is diszkvalifikálva vannak. Senki nem támogat, ami kész szerencse ebben a helyzetben. Pedig tudom, jó munkát végeznék!