Az ember személyisége az első hat-nyolc évben alapozódik. Ha a gyermek ebben az időszakban csak a magyar nyelvet hallja, azon keresztül tanul meg eszmélni, gondolkodni, nevetni, bánkódni, belevésődik az anyanyelv egész életére. Ezért történnek olyan „hihetetlen” események, hogy a kamasz fiú, aki már el is felejtette a nagymama nyelvét, lázálmában magyarul hívja édesanyját. Stresszes, igényes helyzetben magyarul ugranak be a szavak, hiába vagyunk gyakorlottak a másik nyelvben. Mindez azért van, mert a lelkünk mélyén magyarul fogalmazódtak meg az érzések, történések, a kimondatlan vagy kimondott szavak. Mindig csodálkoztam azokon a szülőkön, akik segíteni akarnak gyermekükön, ezért szlovák iskolába íratják őket. Hiszen ezzel okoznak traumát a gyermeknek. Idegen szavak, emberek, történések sorozata az, ami körülveszi őt az első évben, és van olyan, akit egész életében. Ez nem segít, hanem megtorpanásra készteti a gyermeket, hiszen fordít, visszafordít, mérlegel, reagál vagy értetlenkedik stb. Azt sem tudtam elfogadni, ha a szülő maga szlovák iskolát végzett és ezért íratja be gyermekét a szlovák iskolába. Állítása szerint nem tud segíteni gyermekének… Igen, de akkor tudatosítania kell, hogy nem érti azt, amit a gyermeknek meg kell tanulnia. Hiszen együtt is tanulhatnának.

Ha azt akarjuk, hogy mindenkinek jó legyen, természetes közeget kell biztosítani, és ehhez hozzátartozik az anyanyelv használata, az anyanyelvi képzés és emberi, szakmai kiteljesedés. Szükséges, hogy ezt minél többen vállaljuk! Önmagunkért, gyermekeinkért, utódainkért…

Strédl Terézia
pszichológus