Search by category:
Egyéb kategória

Párkány és környéke: szakad a cérna a polgármestereknél

Párkány és környéke: szakad a cérna a polgármestereknél
Mészáros Richárd
2021. 02. 14., v – 16:20

2021. február 14., vasárnap – 16:23
Párkány és környéke: szakad a cérna a polgármestereknél

Friss ikon
Off

Törzs

Párkányban és vonzáskörzetében ezen a hétvégén is tesztelték a lakosságot. A fertőzöttségi mutatók sehol sem kirívóak, viszont a polgármestereknek már elegük van. Kérik, hogy az állam mihamarább térítse meg az eddigi fordulók költségeit és létesítsen inkább állandó állami tesztpontokat. Pszár Attila, Kiskeszi polgármestere lapunknak úgy nyilatkozott, egyáltalán nem mernek fejlesztésekről és egyéb költségekről beszélni, még úgy sem, hogy van elfogadott költségvetés, mert az eddigi, állam által elrendelt szűrési fordulók több ezer eurót visznek el a falukasszából, és egyelőre egyetlen centet sem térítettek meg nekik. Szavait több polgármester kollégája is megerősítette, ők is hasonló cipőben járnak. A települések vezetői szerint az állam egyfolytában rögtönöz, ráadásul rosszul rögtönöz és szinte mindent rájuk hárít, ugyanakkor a Covid miatt például a részadókból is kevesebb jut nekik, mint a járvány előtt.

Párkányban szombaton 1000 embert teszteltek le, a fertőzöttségi arány 1 százalék alatti volt, a vasárnapi eredmények még nem ismertek – mondta az Új Szónak Eugen Szabó polgármester. Szabó arról is tájékoztatott, hogy az Ady Endre Alapiskolát hétfőtől bezárják, mert egy alkalmazott fertőzött lett, sok kollégával és diákkal volt kapcsolatban. Az Ady Endre Alapiskolában tehát holnaptól visszavonásig távoktatás van. A párkányi szlovák tannyelvű alapiskolában kedden és szerdán igazgatói szünet lesz, mert ez alatt a két nap alatt a tanári kart oltják be Covid ellen – tette hozzá a polgármester. Eugen Szabó vasárnap délután fél ötkor közölte az Új Szóval, hogy az Ady utcai szlovák alapiskola is bezár hétfőtől, mert egy alkalmazottjuk ma a tesztelésen fertőzöttnek bizonyult.

Kiskeszin vasárnap kora délutánig 140 embert teszteltek le, ebből két embernek lett pozitív a mintája.

Bajtán ma, azaz vasárnap délután háromig 215 személyből ketten voltak fertőzöttek, mindketten helyiek – tudatta Benkó József polgármester.

Bényben szintén ma, azaz vasárnap zajlik a szűrés, Kremmer Szabolcs polgármester kora délutáni adatot mondott, eszerint 385 embertől vettek eddig törletet és még nincs fertőzött.

Helembán szombaton volt tesztelés, a 404 személyből hárman bizonyultak pozitívnak, 1 helyi, 1 párkányi és 1 garamkövesdi lakos.

Szőgyénben szombaton 1141 személy vett részt a tesztelésen, közülük kilencen voltak fertőzöttek, a kilenc emberből ketten vidékiek.

Köbölkúton 913 mintavételből 4 bizonyult pozitívnak, a négy fertőzött helyi lakos.

Barton szombaton volt szűrés, 304 személyből 1 volt pozitív, ő is kéméndi lakos – közölte Hubač Sándor polgármester.

Garamkövesden most nem volt tesztelés, annak ellenére sem, hogy a múlt hétvégén 15 pozitív esetet szűrtek ki. Ján Elzer polgármester lapunknak úgy nyilatkozott, szándékosan hagyta ki ezt a fordulót, mert túl veszélyesnek ítélte a helyzetet.

„Az óvodát sem nyitottuk ki, mert kritikus a helyzet és tesztelni is csak a jövő hét végén fogunk. Nem szeretnénk ugyanis, hogy azokból a fertőzött családokból, akik jelenleg vesztegzár alatt vannak, páran ismét megjelenjenek a szűrőponton, mert akkor rapid módon megnőne a fertőzöttség. Várunk tehát még egy hetet, és azon vagyunk, hogy minimális mozgás legye a faluban” – mondta a polgármester.

Bevezető
Párkány |

A mostani tesztelési forduló után már betelt a pohár, kérik a költségek megtérítését. Párkányban a magyar tannyelvű alapiskola és a szlovák alapiskola is bezár holnaptól.

Település / hely
Párkány

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Buchlovics Péter

Read More

Post Comment