A The Economist demokráciaindexe 165 országban vizsgálja a rendszerek állapotát, öt kategória alapján: számba veszi a választások szabadságát és a pluralizmust, a kormány működőképességét, a politikai részvétel milyenségét, a politikai kultúrát és a civil szabadságjogokat. Ezek alapján négy kategóriába sorolja az államokat: vannak a teljes demokráciák, a hibás demokráciák, a hibrid rezsimek és az autoriter rezsimek.

Irány lefelé

Az Economist felmérése szerint 2020-ban a világ lakosságának kevesebb mint fele élt demokratikus országban, és csak 8,4 százalékuk teljes demokráciában. A felmérés készítői megjegyzik azt is: a demokratikus trendek az elmúlt években világszerte nagyon sok helyen leszálló ágban voltak, és a koronavírusjárvány erre még ráerősített. A 2020- as eredmények jelentős visszaesést jelentenek, és ez nagyrészt annak következménye, hogy a kormányok válságkezelő intézkedései jelentősen beavatkoztak az egyéni és civil szabadságjogokba. Összességében a világ összes régiójában, a 167 vizsgált országból 116-ban tapasztaltak visszaesést 2019-hez képest, és mindössze 38 ország volt képes javítani demokráciaindexén.

Három távol-keleti és egy európai ország volt csupán, mely felfelé váltott kategóriát: Japán, Dél-Korea és Tajvan hibás demokráciából teljes demokráciává avanzsáltak, Albánia pedig hibrid rezsimből lett hibás demokrácia. Ellenkező irányba viszont két nyugat-európai állam is elindult: Franciaország és Portugália is elveszítette 2019-ben megszerzett teljes demokrácia titulusát.

Nyugatról keletre

A demokratikus berendezkedés alapjait elsősorban a koronavírusjárvány kezelésének mikéntjei kezdték ki. Emberek millióinak kellett lemondaniuk szabadságjogaik egy részéről azért, hogy a vírus terjedése lelassuljon vagy megálljon, a kormányoknak pedig kézenfekvő módon meg kellett hozniuk a korlátozó intézkedéseket a közösségi távolságtartásért – holott amikor 2020 elején a kínai hatóságok lezárták a 11 milliós Vuhant, majd egyre több tartományt, és 760 millió ember kényszerült bezárkózni, Nyugaton abban a hitben voltak a döntéshozók, hogy ezt nálunk nem lehet végrehajtani. Az Economist elemzői azonban rámutatnak: a vírus terjedésével egyre több demokráciának kellett szembenéznie a dilemmával, háttérbe szorulhatnak az állampolgári szabadságjogok, hogy életeket mentsenek, és lehet-e igazolni a szabadság átmeneti felfüggesztését a vírus elleni harccal.

És amíg az autoriter kínai államapparátusnak nem voltak ilyen dilemmái, a nyugati demokráciákban egyre-másra merültek fel a problémák, amire nehéz volt választ találni. A mozgásszabadság, a gyülekezés szabadsága és egyéb más, alapvető szabadságjogok felfüggesztése vagy korlátozása mellett megjelent a vita arról, lehet-e bízni az állampolgárok felelősségtudatában, és önkéntessé lehet-e tenni a járványellenes intézkedéseket. És felmerült a szólásszabadsággal kapcsolatos vita, mely szerint lehet-e cenzúrázni, elnyomni a korlátozó intézkedéseket és a teljes bezárkózást támadó véleményeket. Az Economist elemzői ugyanis megjegyzik: bár a bezárkózásszkeptikusok nemigen álltak elő jobb alternatívával, nagyon sok általuk feltett kérdés társadalmi vitára volt érdemes. Az pedig, hogy a demokratikus országokban nagyon sok politikus és média hajlamos volt visszafogni, esetenként cenzúrázni ezeket a hangokat, ellentétes a demokratikus alapelvekkel, és meglehetősen riasztó.

Az elemzés rámutat arra is, hogy a világjárvány felgyorsította az erőegyensúly nyugat–keleti elbillenését – ez pedig abban is megnyilvánul, hogy míg a Távol-Keleten három új teljes demokrácia (Japán, Dél-Korea, Tajvan) született, Nyugat-Európában két teljes demokrácia (Franciaország, Portugália) lett hibás demokráciává. KeletÁzsia a járványokkal kapcsolatos korábbi tapasztalatainak köszönhetően jobban kezelte a járványt, mint bárki más, kevesebb volt a halálos áldozat, és gyorsabban gyógyul a gazdaság is. Európa ugyanakkor nem kezelte jól a járványt, amire Kína előszeretettel rá is mutat.

Így teljesít a régiónk

Az Economist indexe 1-től 10-ig terjedő skálán méri a rendszereket: tíz pontot a legtökéletesebb demokrácia kaphat, ehhez legközelebb Norvégia áll (9,81 pont), kicsit lemaradva Izland (9,37 pont) és Svédország (9,26 pont). Közép-Kelet- Európában azonban nincsenek ilyen magas számok. Csehország értékelése például 7,67, Szlovéniáé 7,54, Szlovákiáé 6,97, Lengyelországé 6,85, Magyarországé pedig 6,56 pont, mindegyik ország a hibás demokrácia kategóriába tartozik. A minőségi átlag évek óta csökken, és az Economist megjegyzi, a válságidőkben itt különösen törékeny a demokrácia – a járvány rámutatott arra, milyen könnyen hajlandók feláldozni az itteni kormányok az állampolgári jogokat vészhelyzetben, illetve mennyire gyengén működnek az intézmények és a politikai kultúra.

Egyedül Lengyelország számai emelkedtek – elsősorban a kormány intézkedései elleni törvényes tüntetéseknek köszönhetően az év második felében, illetve azért, mert az emberek egyre kevéssé támogatják a túl erős vezetőket. Lengyelország így megelőzte Magyarországot a régióban, ám még mindig messze elmarad a régió éllovasaitól, Csehországtól és Szlovéniától.

Szlovák zuhanás

Szlovákia meglehetősen nagy visszaesést produkált: az egy évvel ezelőtti 7,17-es index 6,97-re esett vissza. Ha a részindexeket nézzük, elsősorban a kormány működése, a politikai részvétel, illetve a politikai kultúra gyenge minősége húzza vissza az értékelést – főleg ez utóbbi kettőben teljesítenek jobban szomszédaink.

A politikai kultúra hiányáról a régióban az Economist megjegyzi: az alacsony átlagpontszám azt jelenti, hogy aggasztó mértékben esik vissza a régióban a demokrácia támogatottsága. Ez pedig annak a tünete, hogy a demokrácia komoly betegségben szenved, és a lakosság elégedetlen a régióban uralkodó politikai status quóval. Mindez pedig az „erős ember” típusú politikusok és vezetők egyre növekvő támogatottságához vezethet.