Search by category:
Egyéb kategória

Több pénzt fog kapni a pozsonyi tanító, mint a vidéki

(Pixabay)

Az ok, hogy már hagyományosan a fővárosban a legnagyobb a pedagógushiány, mivel a pályakezdő és a fiatal pedagógusok nem tudják fenntartani magukat a kezdő tanári fizetésből.

Ezért a szakminisztérium azt javasolja az oktatási törvény átfogó módosításában, hogy a pedagógusok fizetésében és javadalmazásában jelenjenek meg a regionálisan eltérő létfenntartási költségek is.
A tárca számításai szerint a kezdő pedagógusok most körülbelül 700 eurót kapnak kézhez. Ha nincs lakásuk, Pozsonyban ennek az összegnek minimum a felét albérletre vagy lakáshitelre és a rezsire költik, a maradékból pedig lehetetlen megélni, családot alapítani. Úgyhogy nem marad más, mint a pályaelhagyás vagy a vidékre költözés.

„A teljesítményükért és az aktivitásukért többféle pótlékkal akarjuk jutalmazni a pedagógusokat, ezek közül az első lenne, amely figyelembe venné a létfenntartási költségeket, a második pedig az aktivitást. A harmadik lenne a színvonal, de erre most biztosan nem kerül sor. Mivel nehezen mérhető dologról van szó, még számos egyeztetésre van szükség. Nem lehet összehasonlítani ugyanis egy speciális iskolát például azzal az oktatási intézménnyel, amelyet a kivételes képességű tanulók számára hoztak létre” – magyarázta Gröhling. Hozzátette, hogy a pótlékokra elkülönített pénzcsomagot az iskola igazgatója osztaná el a megszabott kritériumok alapján, transzparens módon.

Konkrét számok még nem ismertek, a módosító javaslatokat egyelőre az egyes minisztériumok véleményezik, utána kerülnek a parlament elé.
Gröhling reméli, hogy a létfenntartással és az aktivitással kapcsolatos pótlék még idén életbe léphet. Hogy az egész mekkora plusz költséget jelent, arra még nem tud válaszolni.

Több pénzt fog kapni a pozsonyi tanító, mint a vidéki” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.

Post Comment