Az átalakulás azért is különösen meglepő, mert Igor Matovič pont azzal nyerte meg a tavalyi választást, hogy sokan Robert Fico antitézisének hitték. Csakhogy a jellem igazi próbája a hatalom, Matovič pedig egyre több hasonlóságot mutat ellenlábasával. A sajtót például már pontosan ugyanolyan vehemenciával támadja. Ezzel igazából még nem is lenne baj – mindenkinek joga van a véleményéhez, és hát a politikusok többsége nem igazán kedveli az újságírókat, ez tény. De az, hogy a miniszterelnök éppen Ján Kuciak halálának harmadik évfordulóján esett neki a médiamunkásoknak, nem puszta véleménynyilvánítás, hanem politikai üzenet.

Az időzítés méltatlan, szerencsétlen, de kicsit sem véletlen: a kormányfő pontosan tudta, hogy ezen a napon egy ilyen üzenetre mindenki felkapja a fejét, és nem derogált neki a fiatal pár sírján táncolni egy kis figyelemért. Ha az üzenetét nézzük, részben még igazat is adhatunk neki: a szlovákiai sajtóban nem csak Kuciakok dolgoznak, van itt probléma bőven. De Matovič nem mondott semmi konkrétumot, általánosságban kritizált és vaktában lövöldözött, ez pedig csak arra jó, hogy a közönség szemében elkenje a határokat a munkájukat tisztességgel végző újságírók és a bértollnokok között, rombolja az egész sajtó hitelességét, remek táptalajt szolgáltatva a konspirációs teóriáknak. A probléma – mint minden hasonló bombasztikus bejelentésénél –, hogy a kormányfő valójában nem akar javítani semmin, csak tereli a figyelmet. Ez jól látszik a megoldásból, ami szerinte az államilag támogatott oknyomozó újságírás lenne. Hogy lássuk mi a gond az államtól függő médiával, ahhoz elég átnéznünk a szomszédba, de Matovič úgy csinál, mintha vele más lenne a helyzet. Holott ha az elmúlt egy évben csak egy dolgot tudtunk meg róla biztosan, akkor az az, hogy háborút indít mindenki ellen, aki kritizálni merészeli.

Az Aktuality.sk a múlt héten hozta a hírt, hogy a koalíciós tanács egyik ülésén az volt a téma, kik azok a képviselők, akik a közösségi médiában kritizálni merték a kormányt. Állítólag lista is készült a legtöbbet renitenskedőkről. Vagyis a koronakrízis legsötétebb óráiban a legerősebb kormánypárt egyfajta belső cenzúra bevezetésén ügyködik, amiben csak az a jó hír, hogy így mindenki láthatja, mit is gondolnak valójában az OĽaNO-ban a szabad véleménynyilvánításról.

Matovič valószínűleg megijedt. Látja, hogy baj van és nem akarja úgy végezni, mint Fico, akit az utca üldözött el. A folyamat még korántsem visszafordíthatatlan, de nehéz és fájdalmas döntéseket igényelne, ráadásul a kormányfőnek be kellene ismernie, hogy többször is tévedett. Ez pedig, úgy tűnik, túl nagy ár. Ezért relativizál, hogy elvegye bármilyen jövőbeli támadás élét: hiszen egy olyan világban, ahol mindenki valakinek az embere, semmilyen kritika nem lehet objektív. Emellett pedig tovább játssza a populista színházat: oknyomozó újságírást akartok: tessék, itt egy állami alap. Hallgassunk a szakértőkre? Tessék, itt egy kerekasztal. Pont olyan húzások ezek, mint mikor Fico még 2017-ben a korrupcióellenes szervezetek vezetőivel egyeztetve arra buzdította a népet: ne féljenek bejelenteni a csalásokat.

A legnagyobb irónia az egészben, hogy miközben Matovič foggal-körömmel küzd az ellen, hogy elkerülje Fico sorsát, egyre jobban hasonul hozzá. Mi lesz a következő húzás? Sorosozás? Egymillió az asztalon? Kár érte, mert nem így indult ez az egész. De hát aki egyszer megízlelte a hatalmat, nagyon nehezen mond le róla.