Search by category:
Egyéb kategória

Gyűjtés a Jókai Mór Alapiskolában a nehéz helyzetben levő családoknak

Gyűjtés a Jókai Mór Alapiskolában a nehéz helyzetben levő családoknak
Vataščin Péter
2021. 02. 23., k – 15:57

2021. február 23., kedd – 17:17
Komárom

Friss ikon
Off

Törzs

A kezdeményezés onnan indult, hogy egy-egy osztályközösségen belül felmerültek ilyen kérések. Már gyűjtöttünk is nehéz helyzetben levő családnak, s akkor kiderült, hogy ez nemcsak egy-egy esetet jelent, hanem sokkal szélesebb körben érinti a családokat” – mondta lapunknak Berta Tünde, az iskola mellett működő Schola pro pueri polgári társulás alelnöke. A gondok több okra vezethetőek vissza: van például, ahol mindkét szülő elvesztette a munkáját, míg olyan tragikus esetről is tudni, amikor a gyermeket nevelő szülő, illetve nagyszülő belehalt a koronavírus okozta szövődményekbe. Az iskolában azt tapasztalják, hogy a bajba jutott családok sokszor csak végső elkeseredésükben kérnek segítséget.

A polgári társulás jelenleg a számlanyitással és az adományozás elindításához szükséges egyéb adminisztratív teendőkkel foglalkozik. Terveik szerint két héten belül indítanák el a nyilvános gyűjtést. Hogy a pénzt milyen rendszerességgel és mennyiségben folyósítják, az majd a gyűjtés sikerességétől függ, előre nem határoztak meg még keretösszegeket sem.

Elsősorban a családok iskolával kapcsolatos kiadásait próbáljuk majd enyhíteni: ilyenek a napközi, étkeztetés és az iskolai eszközök költségei. Ha majd visszaáll a rendszer, akkor esetleg osztálykirándulásokat is finanszírozhatunk. Ahol pedig szükséges lesz, ott egyszeri támogatásokról is szó lehet élelmiszervásárlásra vagy ruhanemű beszerzésére. Azt szeretnénk, hogy 10-15 gyermek egész éves iskolába való járását tudjuk támogatni”

– mondja Berta Tünde, végül hozzátette: „Nálunk van egy összetartó szülői közösség. Az már többször előfordult, hogy valaki nem tudta fizetni például a gyermek ebédjét, aztán az osztályközösség egy évig állta a költségeket. Ez az iskolánkra jellemző összefogás hozta magával azt, hogy most szervezettebb formában akarjuk csinálni”.

Bevezető
Komárom |

A komáromi Jókai Mór Alapiskola mellett működő polgári társulás egy-két hét múlva pénzgyűjtést indít. Intézményen belül 10-15 olyan gyermek iskolalátogatását támogatnák, akik családjait nehéz helyzetbe sodorta a járvány.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment