Ebből is kiderül, hogy az alkotás az ő esetükben nem steril, vagyis nem műtermi körülmények között született meg, hanem organikus környezetben. Vagyis valamely természeti környezetből, a maga vadságában, bujaságában, érintetlenségében (ha létezik még ilyen) előforduló tájból megválasztott helyszíni adottság inspirálta, nyújtotta, szolgáltatta a művészi beavatkozás lehetőségét. Beleértve a műalkotás anyagát, alapformáját, egyben a helyét és a színét is. Nemkülönben a művészi objektum számára birtokba vett matéria felületi adottságait, a szilárdságot és a képlékenységet, valamint az organikusságból adódó állandóságot, maradandóságot, netán mulandóságot. 

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az így születő műtárgyak szorosan kapcsolódnak konkrét helyszínekhez. Az alkotások beilleszkednek abba a természeti közegbe, amelyből kísérletező természetművészeti stratégiák révén művészeti tárggyá léptek elő. Ferdics Béla és Aradský Richárd közös kiállítása ezért is érdekes, mert alkotásaik eredeti közegükből kiemelve a Vermes-villa termeiben kapnak új életet. Létezésüket eredeti közegükben a kiállításon fényképek dokumentálják. 

„A kiállításon az alkotások – akár egy természettudományi múzeumban – a saját természetes életterükben és mintegy onnan kiemelve, az intézményes tér sterilitásában párhuzamosan vannak prezentálva. Mintha élőlényeket igyekeznénk múzeumi keretek között bemutatni: lefotózzuk, hogy hogyan viselkednek természetes életterükben, majd kombinálva ezt, kitömött térbeli másukkal egy vitrinben tesszük őket láthatóvá” – fogalmaz a galériában installált anyaggal kapcsolatban Gyenes Gábor, aki a kiállító művészekhez hasonlóan az In Situ alkotócsoportot képviseli.

„Aradský Richárd Nyitott tér című plasztikasorozata tudatosan használja az életre keltés, a mozgásba hozás stratégiáit – fedi fel Gyenes Gábor. – Alkotásainak meghatározó, szinte kizárólagos anyaga a fa, melyet növényi eredete ellenére kimondottan állatszerű mozgó lényekké formál. Ezek a szobrok mind ott voltak a fában, Aradský csupán kibontotta, láthatóvá tette ezeket a formákat.”

Ferdics Béla, akinek a Fényfogó és a Térfoglaló sorozata kapott helyet a dunaszerdahelyi kiállításon, rendszeres résztvevője Vajkán az In Situ művésztelepnek, amelyet 2017-ben először szervezett meg Gyenes Gábor Václav Kingával közösen. 

„Nálam 2017 volt a váltás, egyben a nyitás is más kifejezési mód, új médiumok alkalmazása, kipróbálása felé – mondta el kérdésünkre Ferdics Béla, aki ezt megelőzően főleg rajztechnikákkal és üvegművészettel foglalkozott. – Ahogy váltották egymást a workshopok Vajkán, mind közelebb kerültem a természethez. Többünknek a természetművészet és a happening lett az új kifejezőeszköze. Ennek hatására kezdtem efemer jellegű anyagokkal foglalkozni. Ily módon még inkább sikerült kifejezi azt, amire korábban is törekedtem már, vagyis a körülöttünk zajló állandó változást, az emberit, saját létünket, sebezhetőségünket, mulandóságunkat.”

Ferdics Béla számára fontos a tér és a kommunikáció vele, legyen az belső vagy külső – urbánus, indusztriális, a természetben megtalált – tér. 

„A természeti környezetbe valamilyen történetet próbálok szervesen beépíteni – mondta. – Ilyen a fényfogókkal való kísérletezés, vagy a térfoglalás folyamata. A hely gyakran formálja az eredeti koncepciót, megtoldva ezzel a mű gondolatiságát. Izgalmas számomra a természetbe való beavatkozás az In Situ táj-, illetve természetművészeti koncepciója szerint, vagyis oly módon, hogy az alkotó erősen személyes kapcsolatot hoz létre, alakít ki a természettel. A természetben létrehozott alkotás, a természetszobrászat gyakran a helyszínen található anyaggal dolgozik. Ezért a Vajkán készült művek rövid életűek, efemer jellegükből adódóan időszakosak. Ha mégis maradnak a helyszínen, idővel fokozatosan eggyé válnak a környezetükkel, amolyan gesztusként felemésztődnek. Izgalmas az a folyamat is, amikor a művész a maga által hozott társadalmi vagy személyes megélését a természetbe kivonulva újrajátssza, feldolgozza és megörökíti.”