Search by category:
Egyéb kategória

A járvány áldozatainak emléke előtt tisztelgett a köztársasági elnök

A járvány áldozatainak emléke előtt tisztelgett a köztársasági elnök
Mészáros Richárd
2021. 03. 05., p – 21:44

2021. március 5., péntek – 21:47
Zuzana Čaputová

Friss ikon
Off

Törzs

„Holnap lesz pontosan egy éve, hogy azonosították az első koronavírus-fertőzöttet Szlovákiában. E szomorú évforduló előestéjén szeretnék megemlékezni a járvány áldozatairól” – mondta az államfő, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

Egyúttal emlékeztetett, hogy most a koronavírus az emberiség egyik legnagyobb problémája, és jelenleg csakis az emberek felelős viselkedése az, ami segíthet. „Ezért ismételten erre szeretnék kérni mindenkit” – mondta az államfő.

Čaputová az elnöki díszőrség kíséretében hét szál gyertyát gyújtott az elnöki palota előtt a koronavírus több mint hétezer áldozatának emlékére. „Ez a gyertyaláng, amit most gyújtunk, amellett, hogy a közülünk idejekorán eltávozottakra emlékeztet, legyen egyben a remény lángja is, amelyre most oly nagy szükségünk van mindannyiunknak” – tette hozzá az államfő.

Bevezető
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Covid-19 járvány áldozatai emléke előtt tisztelgett pénteken. A megemlékezés az elnöki palotában zajlott az elnöki díszőrség és a fegyveres erők zenekara részvételével.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment