Search by category:
Egyéb kategória

Vlhová rizikót vállal Jasnán

Vlhová rizikót vállal Jasnán
Orosky Tamás
2021. 03. 05., p – 18:47

2021. március 5., péntek – 19:45
Vlhová

Friss ikon
Off

Törzs

2016-ban a rossz időjárási viszonyok miatt az óriás-műlesiklást kénytelenek voltak hétfőre halasztani a szervezők. Idén ennek igyekeztek elébe menni: a meteorológusok előrejelzése alapján megcserélték a két számot. Azaz – a péntek esti tervek szerint – szombaton rendezik a műlesiklást, vasárnap pedig az óriás-műlesiklást.

Az öt évvel ezelőtti versenyhétvégén is szerepelt már Petra Vlhová, az akkori szlalomban kilencedik lett. A számot az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte a svájci Wendy Holdener és a már visszavonult szlovák Veronika Velez-Zuzulová előtt. 

Előbbi kettő most is a fő favoritok közé tartozik – immár Vlhovával együtt, aki az óriás-műlesiklásban is jó helyezésre pályázik. Utóbbiban 2016-ban már az első fordulóban kiesett. A versenyt akkor az osztrák Eva-Maria Brem nyerte, aki a mostani idényben gyengébben teljesít. Az ezüstérmes német Viktoria Rebensburg már nem versenyez, a bronzérmes olasz Frederica Brignone viszont igen, sőt, ő a szakági vk címvédője. 

Vlhová azzal a céllal várja kedvenc számait, hogy a hétvégén minél többet ledolgozzon a hátrányából összetettben a svájci Lara Gut-Behrami mögött. S hogy ismét visszakanyarodjunk a múltba: Gut-Behrami (még Gutként) épp 2016-ban szerezte meg eddigi egyetlen nagy kristályglóbuszát…

„Mindent bele fogok adni, mert már nincs veszítenivalóm. Kockázat nélkül nem nyerhetem meg a világkupa-sorozatot, meglátjuk, milyen eredménye lesz a rizikósabb versenyzésnek – szögezte le Vlhová, akit nem zavart meg különösebben a számok felcserélése. – Az a lényeg, hogy ne fújják le egyik számot sem, hogy legyen lehetőségem pontokat gyűjteni. Szombatra felhős időt jósoltak, de a szervezők ködtől tartanak, ami lehetetlenné tenné az óriás-műlesiklás megrendezését. Ezért jelentették be a cserét.”

A 25 éves hazai favorit szerint a múltban történtekből semmilyen következtetést nem lehet levonni. „A 2016-os verseny nagyon rég volt, már egészen máshol tartok, nehéz párhuzamot vonni. Örülök, hogy itthon síelhetek, de ezt leszámítva ugyanolyan lesz, mint bármelyik másik vk-hétvége” – tette hozzá Vlhová. 

A két nap eseményeit az STV-n, a Čt Sporton és az Eurosporton is közvetítik. 

Bevezető

Csakúgy, mint öt éve, az időjárás ezúttal is átírta Jasnán az alpesi sízők világkupa-versenyének műsorát.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment