Search by category:
Egyéb kategória

Krajčí még ma lemond

Krajčí még ma lemond
Mészáros Richárd
2021. 03. 12., p – 08:35

2021. március 12., péntek – 08:39
Marek Krajčí

Friss ikon
Off

Törzs

„Nem akarom, hogy a távozásom időpontja egy újabb ürügy legyen a kormány összeomlására. Ma beadom a felmondásom” – közölte szűkszavú közleményben az egészségügyi tárca.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be Krajčí távozását, azonban hozzátette, erre csak azután kerülhet sor, ha Szlovákiában is megkezdődött az oltás az orosz Szputnyik V vakcinával.

A koalíciós pártok vezetőinek közösen kellett volna a sajtó elé állniuk, erre azonban csütörtökön nem került sor. Richard Sulík az OĽaNO sajtótájékoztatója után jelezte, hogy nem vesz részt a négyes megjelenésen, a tárgyalások pedig még pénteken is folytatódnak.

Bevezető
Pozsony |

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter még a mai nap folyamán benyújtja lemondását, nem szeretné ugyanis, ha a maradása további feszültséget szülne a kormánykoalíción belül.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment