A tökéletes bűncselekményről tárgyaltak
Mészáros Richárd
2021. 03. 16., k – 20:13
A Fico-kormány egyik legtitokzatosabb botrányának tárgyát képező ügyben kedden tartott zárt ülést a parlament védelmi bizottsága: Maroš Žilinka főügyésznek kellett tisztáznia néhány kérdéses dolgot a 2017-es ügy vizsgálata kapcsán. Trinh Xuan Thant, a Berlinben élő vietnámi expolitikust és vállalkozót az utcán rabolták el 2017 júliusában, feltehetően a vietnámi titkosszolgálat tagjai. A feltételezések szerint bérelt autókkal Csehországon keresztül Pozsonyba szállították, majd egy vietnámi kormánydelegáció tagjaival együtt a szlovák kormánygéppel Moszkvába, majd Hanoiba szállították. A férfi bíróság elé került, és elítélték, jelenleg börtönbüntetését tölti.
A homályos részletek azzal kapcsolatban merülnek fel, tudatosan segítettek-e a szlovák hatóságok a férfi Vietnámba szállításában. A Denník N ugyanis 2018-ban nevüket nem vállaló rendőrök beszámolói alapján arról írt, hogy minden jel arra mutat, a szlovákiai hatóságok és Robert Kaliňák akkori belügyminiszter tudatosan segédkezhettek a vietnámi állampolgár utaztatásában.
Az ügy szlovákiai vizsgálatát Soňa Juríšková pozsonyi kerületi ügyész vitte, és két részre osztotta: az egyik magát a vietnámi állampolgár elrablását érintette, a másik pedig a köztisztviselői hatalommal való visszaélésről, illetve arról szólt, tudott-e erről az egészről Robert Kaliňák, más kormánytag vagy állami hivatalnok. A vizsgálat a Denník N szerint csak az ügy első részében zajlott, a másodikban el sem indult.
A Főügyészség pénteki közleményében arról írt, hogy helyes döntés volt, hogy a hatalommal való visszaélés kapcsán nem indult eljárás, mert egyetlen releváns tény sem bizonyította, hogy szlovák állampolgárok tudatosan közreműködtek volna a vietnámi állampolgár elrablásában – ráadásul mindezt a német bíróságok sem támasztották alá.
Mindennek azonban némiképp ellentmond, hogy a Denník N szerint sok furcsaságot egyáltalán nem vizsgáltak a szlovák hatóságok. Például azt, ki és kinek az utasítására próbálta meg átverni Lengyelországot. A kormánygépnek ugyanis átrepülési engedélyre volt szüksége a lengyelektől, hogy Moszkvába mehessen, ám a lengyel hatóságok visszadobták az első kérelmet, mikor kiderült, hogy a vietnámi kormánydelegáció ül a gépen. A második szlovákiai kérelemben már az szerepelt, hogy Robert Kaliňák munkautazásáról lenne szó – holott az akkori miniszter nem volt a gépen. Emellett például az sem teljesen tiszta, ki engedélyezte az elrabolt vietnámi férfi utazását, mivel mikor a gépre ültették, nem voltak nála az iratai – mégis kivételt kapott.
Maroš Žilinkának épp ezeket a részleteket kellett volna tisztáznia a védelmi bizottság zárt ülésén – ám ez úgy tűnik, elég vegyesen sikerült. Az OĽaNO képviselői, Grendel Gábor és Juraj Krúpa a meghallgatást követő sajtótájékoztatójukon azt mondták, furcsa módon zajlik az emberrablás vizsgálata, és további kérdések merülnek fel. Grendel Gábor szerint az egész történet úgy néz ki, mint a tökéletes bűntény: csak az biztos, hogy a vietnámi állampolgárt Berlinben elrabolták, Vietnámban pedig elítélték. Hogy hogyan került egyik helyről a másikra, azt pontosan nem tudjuk. „A kétségeimet ez a bizottsági ülés sem oszlatta el, a történet leggyengébb pontja számomra továbbra is az, hogy Szlovákia megpróbálta átverni Lengyelországot” – mondta Grendel, aki azt mondta, számára kicsit érthetetlen, hogy a szlovák hatóságok nem látják ezt a kísérletet.
Krúpa szerint Žilinka igyekezett megválaszolni a kérdéseket, és tudomásul vette, hogy újabb kérdőjelek merültek fel. „Biztosított minket, hogy visszatér a dologhoz, és foglalkozni fog vele” – mondta a bizottság elnöke. Žilinka azonban – aki megválasztása előtt arról beszélt, átláthatóvá akarja tenni a Főügyészséget, és javítani akar a kommunikáción, – nem volt igazán készséges a médiával. Sajtótájékoztatót nem tartott, szó nélkül sietett el az őt kérdező újságírók elől.
A meghallgatással kapcsolatban ugyanakkor a Smer képviselői elégedettek voltak. Marián Saloň, a párt képviselője azt mondta: beigazolódott, hogy egyetlen szlovák állampolgár sem vett részt ebben az ügyben, sőt, szerinte az sem bizonyosodott be, hogy az elrabolt vietnámi állampolgár járt Szlovákiában.
(fm, Denník N)
Grendel Gábor szerint így nézhet ki a tökéletes bűntény, Maroš Žilinka főügyész pedig elmenekült az újságírói kérdések elől – a vietnámi állampolgár elrablása ügyében továbbra is sok a homályos részlet, a botrány még biztosan borzolja majd a kedélyeket egy ideig.