Bandika hálát adott Páduai Szent Antalnak, és elhatározta, hogy meglátogatja kedvenc kínai ruhaárusát, aztán jól bevásárol nála. No nem. Azzal még várnia kell – szólt Ervin. Egyelőre csak a zöldségárusok nyithatnak ki, pontosabban azok a standok, amelyek ennivalót árulnak. Bandika nem jött zavarba. Nem mondta, hogy ez diszkrimináció, vagy hogy mindenki mondjon le. Elmondta viszont, hogy megfelelő hozzáállással a kínai ruhaárusok portékája is konyhakész állapotba hozható. Tudja, ez a rendelkezés a vásárlók kiskorúsítása, semmi más. Tessék már rábízni a fogyasztóra, hogy mit fogyaszt. Ha én pirított kínai műanyag papucsot szeretnék ebédelni csípős szósszal, akkor az az én magánügyem. Egyik ismerősöm apósa például rendszeresen vitába keveredik a pénztárosokkal, amikor akciós a kutyafelvágott, mármint a kutyaeledelként árult szalámi. Nem engedik ugyanis ebédjeggyel kifizetni a kasszánál. Ez egyrészt a kutyákat sérti, mert régtől tudjuk, hogy a kutya is ember. De most nem a kutyákról van szó. Mert mi van, ha én ezt nem a kutyának adom, hanem magam eszem meg? – szokta kérdezni a sértett. Hozzátette azt is, hogy a kutyaszalámi nagyon finom, gyakran fogyasztja, és jó ízzel. A pénztárosnők persze zavarba jönnek. Biztosan azt hiszik, az illető metaforákban beszél. Közben erről szó sincs. Fogyasztóvédelmi szempontból viszont már csak jogom van eldönteni, mire tekintek ételként. Vagy nem?

Ervin szippantott egy nagyot a hószagú márciusi levegőből, és megtapogatta a zakózsebében lapuló Hamvas Béla-kötetet. Azt mondják, a kínaiak mindent megesznek, amit pedig nem, azt fűszerként használják – szólalt meg nehéz percek múlva. Mit jön itt nekem a kínaiakkal? – fakadt ki Bandika. Nincsen erre szükség. Itt egy őshonos Kárpát-medencei példa, a pacal. Egyesek szerint étel, nem is rossz, mások viszont nem hajlandók táplálékként tekinteni rá… Ervin ekkor leintette. Nyugodjon meg, jó? Olvasok magának egy ide vágó idézetet a Hamvas Bélától. Attól majd mindent megért – javasolta Ervin, majd könyvjelző nélkül felütötte a Scientia Sacra második kötetét, az archaikus közösségekről szóló fejezetnél. „…ha a természetre épített közösséget sikerült néhány alapvető vonallal felvázolni és az elválasztó vonalat meghúzni, kiderül: az archaikus közösség alapja nem a természet, hanem a szellemi hierarchia”. Ervin visszatette a könyvet zakója zsebébe, és a kerítésnek támasztotta a hátát. Na, mit szól? – fordult Bandikához. Szerintem Mourinho nem való az angol ligába – felelte amaz. Nincs is már angol liga – vágott vissza Ervin. Ezen mindketten elgondolkodtak, majd megegyeztek abban, hogy a szabadidő nyáron kincs, télen viszont teher.

A szerző a Vasárnap munkatársa