A középiskola felvételivel kapcsolatban még „sok apró lehetséges hibát kell kiszűrni” – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Branislav Gröhling. Azt mondta, képtelenség most döntést hozni a középiskolai felvételikről.
Az oktatási minisztérium csak a következő hetekben dönt a felvételiztetés módjáról. Gröhling azt mondta, reméli, javul a járványhelyzet, és áprilisban visszatérhetnek az alapiskolák felső tagozatos diákjai az iskolapadokba, beleértve a kilencedikeseket is. Erre leghamarabb húsvét után, április 8-án kerülhet sor. A minisztérium addig az alsó tagozatosok visszatérését sem ajánlja országosan, továbbra is érvényes, hogy azok a gyerekek járhatnak óvodába, iskolába, akiknek szülei a stratégiai ágazatokban dolgoznak, illetve nem tudják otthonról elvégezni a munkájukat, valamint a gyerek nem tud otthonról tanulni, mert például nincs számítógépe.
Azonban a regionális eltérések miatt, az illetékes közegészségügyi hivatal beleegyezésével most is lehetséges egyes településeken kinyitni a teljes alsó tagozatot.
Tavaly elmaradtak a klasszikus középiskolai felvételik, a diákok előmenetelét vették figyelembe. A minisztérium képletet dolgozott ki, és az iskolák az alapján pontozták a felvételire jelentkező diákokat. Nemcsak a jegyek, hanem a különféle tanulmányi versenyeken elért eredmények és egyéb tevékenységek is számítottak.
Tavaly szintén pontozásos rendszer döntött, a járvány miatt nem volt felvételi. Elképzelhető, hogy idén ugyanez lesz a helyzet. Itt részletekbe menően megtalálja, hogyan festett tavaly a középiskolai felvételi: JEGYEK ÉS PONTOK DÖNTENEK
„Képtelenek dönteni, mi legyen a középiskolai felvételikkel” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.