Search by category:
Egyéb kategória

Hogyan tanulj zongorázni kotta nélkül? – Elhelyezkedés/kéztartás/billentés/hangok nevei

Billentyűk: elhelyezkedés/kéztartás/billentés/hangok nevei.  Akkordnak vagy hangzatnak nevezzük a hangsor több meghatározott fokának együttes megszólalását. Meghatározott két fok megszólalása úgynevezett üres akkordot, három foké hármashangzatot, négyé négyeshangzatot ad, stb.

Az akkordok alapvető tulajdonságaival és viszonyaikkal, módosításaikkal és egymásba alakításukkal, tonikai funkcióikkal és azok alkalmazásaival, valamint az akkordfűzés és a szólamvezetés szabályaival az összhangzattan foglalkozik. Az akkordok nevezéktanának megértéséhez azonban elegendő azok szerkezeti felépítésével megismerkedni.

Hármashangzatok

Egy zenei hang felhangsorában az oktávok és a kvint után az alaphang terce a következő diatonikus fok, amely megszólal, így születik az első teljes hármashangzat (triád, triász), a dúr akkord (nagy terc esetén). A hármashangzatok alapvetően a diatonikus skála 1., 3. és 5. fokát szólaltatják meg, amelyek közül az 5. fok, a hangközökhöz hasonlóan, kromatikusan módosítható.

Alaphelyzetben, vagyis amikor az 1. fok egyben az akkord legalacsonyabb hangja is (más szóval: az alaphang van a basszusban), a hármashangzat az alaphang tercének minőségétől és kvintjének tisztaságától függően lehet

  • nagy hármas (dúr akkord): nagy terc, tiszta kvint (c-e-g); jelölése: C
  • kis hármas (moll akkord): kis terc, tiszta kvint (c-esz-g); jelölése: Cm, c
  • bővített hármas : nagy terc, bővített kvint (c-e-gisz); jelölése: C+, C5+, Caug (az angol augmented, azaz bővített szóból)
  • szűkített hármas : kis terc, szűkített kvint (c-esz-gesz); jelölése: , Cdim (az angol diminished, azaz szűkített szóból).

A hangközfordításhoz hasonlóan azonban hangzatfordítás is létezik. A hármashangzat fordításán értjük azt a műveletet, melynek során a basszusba nem az alaphangot, hanem annak tercét vagy kvintjét helyezzük:

  • A hármashangzat alap állapotában az alaphangja van a basszusban. Az alaphang és a legfelső hang (akkord kvintje) (tiszta)kvint távolságban van, ezért az ilyen akkord megnevezése kvintakkord.
  • A hármashangzat első fordításakor az akkord terce a basszusba kerül, alaphangja pedig a legmagasabb hang lesz. A legalsó hang (akkord terce) és a legfelső hang (alaphang) (kis)szext hangtávolságra van egymástól, ezért az ilyen akkordfordítás megnevezése szextakkord.
  • A hármashangzat második fordításakor az akkord kvintje kerül a basszusba, terce pedig a legmagasabb hang lesz. A legalsó hang (akkord kvintje) és a középső hang (akkord alaphangja) (tiszta)kvart hangtávolságra van egymástól, a legalsó hang és a legfelső hang (akkord terce) (nagy)szext hangtávolságra vannak egymástól, ezért az ilyen akkordfordítás megnevezése kvartszextakkord.

akkordok

A C-dúr hármashangzat fordításai hangközjelölésekkel

Az elnevezések történeti oka, hogy eredetileg a megszólaló legalsó hangtól, vagyis a basszustól számították a hangközöket. A hangköz-fordítások az akkordok minősítését is megfordítják: egy szűkített akkord első megfordítása tehát egy bővített szextakkord lesz stb.

Négyeshangzatok

A felhangsorban megjelenő következő diatonikus fok, amely megszólal, a kis szeptim, így születik az első teljes négyeshangzat, a domináns szeptimakkord. A négyeshangzatok a diatonikus skála 1., 3., 5. és 7. fokát szólaltatják meg, amelyek közül az 5. fok hiányozhat, ettől azonban a hangzatot továbbra is négyeshangzatnak, ún. hiányos szeptimakkordnak tekintjük.

A hármashangzatok mindegyike kiegészíthető az alaphang 7. fokával, aminek révén a domináns szeptimakkord mellett további négyeshangzatok, ún. mellék-szeptimakkordok nyerhetők. Most a C hangra építhető négyeshangzatokat közöljük. Megjegyezzük, hogy az akkordok, különösen pedig a szeptimakkordok elnevezése országonként, zeneiskolánként változó, és még Magyarországon belül sem egységes.

  • domináns szeptimakkord : nagy hármas, kis szeptim (c-e-g-b);
  • hiper dúr (dúr, dúr major) szeptim : nagy hármas, nagy szeptim (c-e-g-h);
  • pentaton (moll) szeptim : kis hármas, kis szeptim (c-esz-g-b);
  • hiper moll (összhangzatos moll, moll major) szeptim : kis hármas, nagy szeptim (c-esz-g-h);
  • bővített (hiperbővített, bővített major) szeptim: bővített hármas, nagy szeptim (c-e-gisz-h);
  • bővített domináns (bővített kvintű domináns) szeptim : bővített hármas, kis szeptim (c-e-gisz-b);
  • félszűkített (ti-, szubmoll) szeptim : szűkített hármas, kis szeptim (c-esz-gesz-b);
  • szűkített szeptim : szűkített hármas, szűkített szeptim (c-esz-gesz-bebé);
  • szűkített major (hiperszűkített) szeptim : szűkített hármas, nagy szeptim (c-esz-gesz-h);
  • A négyeshangzatok megfordításainak elnevezése ugyancsak a mindenkori legalsó hangtól számított hangközök szerint történik, tehát hogy a basszushangtól milyen hangköztávolságra van a szeptimhang, illetve az alaphang:

Egy négyeshangzat első megfordítása, ha az akkord terce van a basszusban, ekkor kvintszextakkordról beszélünk.
Egy négyeshangzat második megfordítása, ha az akkord kvintje van a basszusban, ekkor terckvartakkordról beszélünk.
Egy négyeshangzat harmadik megfordítása, ha az akkord szeptimje van a basszusban, ekkor szekundakkordról beszélünk.
Fontos zenei szabály, hogy a négyeshangzatok megfordításai nem lehetnek hiányosak, vagyis a szeptimakkordok megfordításai mindig teljesek!

Akkordok

Hogyan tanulj zongorázni kotta nélkül? – Elhelyezkedés/kéztartás/billentés/hangok nevei” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.

Post Comment