Irodalmi pályafutását Bereményi Géza huszonnégy évesen, 1970-ben A svéd király című novelláskötetével kezdte. Akkor még Rózner Géza volt, bár Vetró Gézának született. Hatévesen adoptálta a nevelőapja, akkor lett Rózner Géza, és szülei válása után is az maradt. De amikor leadta első kötete anyagát, szerkesztője tanácsára – magyar író magyar néven publikáljon – anyai nagyapja után Bereményi Géza lett.

A nagyapa is Géza volt?

Nem. Bereményi Sándor. Amikor a Teleki téren, mert ott volt árus, büszkén mutattam neki a frissen megjelent első kötetemet, hogy lássa, ott a vezetékneve, a leginkább az érdekelte, mennyit kaptam érte. Emlékszem a kérdés miatt, hogy 9 ezer forintot. „És mennyi idő alatt írtad?” – faggatott. Három hónap alatt. Azt hiszem, ezt mondtam. Ketten voltunk a standon. Letettem elé a pultra a könyvet, és jött az újabb kérdés: „Mi ebben neked a bóni?” Vagyis hogy mennyi ebből a hasznom? Kevesellte ugyanis a pénzt. „Nagyon szegény leszel, ha az írás lesz a kenyered” – vélekedett. Ahogy félrenézett, visszatettem a könyvet a zsebembe. A nagyanyám is azt mondta, hogy ne legyek író. Ismerte Tersánszky Józsi Jenőt, ott lakott a szomszédjukban, és úgy emlékezett rá, hogy éhezett szegény, mindig egy tányér levesre várt. Egyébként azt a 9 ezer forintot sem volt egyszerű felvenni. Rózner Géza bement az okmányokkal, és nem vehette át Bereményi Géza írói honoráriumát. Elismervényt kellett szereznem, hogy mindkét Géza én vagyok. Ötven forintért írták át a nevemet.

Első elbeszélései az egyetemi évei alatt születtek.

Pontosabban az egyetemi éveim vége felé. Akkor kezdtem el írni. Ötödéves voltam, amikor leadtam a novelláskötetemet a Magvető Kiadónak. Addig nem is publikáltam. Azt hazudtam Sík Csabának, a kiadó szerkesztőjének, hogy vannak más novelláim is. Úgyhogy írnom kellett gyorsan. Így született meg az Irodalom és A svéd király. Ezek most bekerültek az Azóta is élekbe.

Friss kötetének címe a könyv utolsó novellája, a Jézus újságot olvas zárómondata. Ebben emlékezik hároméves korára, amikor túlélte az 1949-es budapesti diftériajárványt. Különös érzés lehet ezt olvasni most, a koronavírus-járvány idején.

Egy évet rabolt el az életemből a diftériajárvány. De azalatt tanultam meg olvasni. Betegen, az ágyban. Szedtem sorra a felnőttkönyveket, amelyek a lakásban voltak. A nagyszüleimét, mert náluk nevelkedtem. Egyetlen novellát sajnálok, amit kihagytam ebből az új válogatásból. Budapest a címe, a Lapidárium című kötetben jelent meg. Egészen különleges hangú írás. Ha lesz utánnyomása a könyvnek, belekerül.

A lelke mélyén hogyan élte meg, hogy hetvenöt éves lett?

Hetvenhárom évesen még nem törődtem az idő múlásával. A hetvenötön már elcsodálkoztam. De gyönyörködöm a fiaimban. Igazi luxusnak tartom őket. Tizennyolc éves a kisebbik fiam. Ötosztályos gimnáziumba jár, ahol több tantárgyat angolul tanítanak. A nagyobbik fiam már huszonegy éves. Most, hogy nem mozdulhatok ki a házból, sok időt tölthetünk együtt. Jelenleg Debrecenben élünk, mondhatjuk azt is, hogy ide nősültem, de Pesten is van lakásunk. Fordító a feleségem. A két fiunk másfél szobás lakásban nevelkedett, onnan jártak iskolába. Azóta, hogy a szomszédasszony elköltözött mellőlünk, és eladta nekünk a lakását, kényelmesebb lett az életünk. Napközben elvonulok a másfél szobásban, délután öt felé aztán helyet cserélünk a feleségemmel. Ebédelni is megyek át hozzá.

Délutáni lakáscsere. Ezt is megírhatná.

Amint véget ér a járvány, és jön a nyári szünet, felköltözünk Pestre. Magyar Copperfield címen tavaly jelent meg az önéletrajzi regényem. Annak a folytatásán dolgozom.

Azt mondta: irodalmi szempontból huszonöt éves koráig érdekes az ember élete. Hetvenöt éves korában szerintem még gazdagabb, még színesebb. Most mélyebb kútból meríthet. A Magyar Copperfieldben a gyermek- és ifjúkorát írta meg. A Teleki téri piacon felnövő kissrác történetét, azt, ahogy tízévesen megéli az 56-os forradalom fordulatait, kamaszkori lázadásait, ifjúkori indulását.

Mindazt, ami tizennyolc éves koromig történt velem. Sokat kell töprengenem a további történéseken. Részleteket írok, azokból aztán megállapítom, kikkel találkoztam akkoriban, és milyen hatások értek. A második rész a nagykorúvá válásomtól huszonöt éves koromig terjed. Ami utána jön, abból már nem sokat meríthetnék egy regényhez. Türelemjáték ez is, hiszen beletelik két évbe, míg elkészülök vele.

A filmrendező Bereményi Géza szabadságon van ez idő tájt?

Már nyugdíjba vonult. Nincs rám szüksége a mostani magyar filmes világnak! Beadtam két filmtervet, de egyik sem kellett. Pontosabban azok nem kellettek, akikről írtam. Nyolcrészes tévésorozat lett volna az egyik, Kádár Jánosról, de azt mondták, ez most senkit nem érdekel. A másik ugyancsak sorozat lehetett volna. Petőfiről írtunk Nyáry Krisztiánnal, a kérdés nagy szakértőjével. Azt is elutasították. Nem tudtunk egyikre sem pénzt gyűjteni.

Az Eldorádóért 1989-ben Párizsban Európai Filmdíjat kapott. A tanítványok után ez volt a második játékfilmrendezése. Ma hogy tekint rá, milyen szemmel?

Szeretem. Nagyon divatosak voltak abban az időben a kelet-európai országok. Akkor vonultak ki az oroszok. Figyeltek ránk Nyugaton.

Különös genézise van a műnek. Kisprózaként született, abból lett a film, majd a dráma, Az arany ára.

Azt meg átírtam színdarabbá. Annak is Eldorádó a címe. A József Attila Színházban remek előadás lett belőle. Ötször játszották, aztán jött a járvány. Nagyon büszke vagyok rá. Markáns színdarab. Műfajilag is rendben van.

Két színésznőnek írt legutóbb dalszöveget. Jókai Áginak és Molnár Piroskának.

Ágit a férje, Dobri Dani révén ismertem meg. Dani zeneszerző, ő komponálta a dalt, természetes, hogy Ági énekli. Molnár Piroskának a hetvenötödik születésnapjára írtam dalszöveget. Ritka az életemben, hogy én adom a szöveget, s arra születik meg a zene. Az esetek többségében ez fordítva van. Megkapom a zenét, és arra írok valamit. Piroska esetében az történt, hogy dalszöveget kért tőlem a színház azzal, hogy majd a társulat fogja elénekelni egy előadás végén, a színpadon. Elküldtem a szöveget, Ember Márk megzenésítette, a kórus pedig elénekelte.

Dés Lászlóval is így dolgozik hosszú évek óta? Kap tőle egy zenét, amely előhív önből egy élményt, egy érzést?

Cseh Tamásnál is így volt, amikor elkezdtem dalszövegeket írni. Kilencven százalékban zenére írtam.

Ez így könnyebb, provokatívabb?

A költőnek is előbb a ritmus van meg. Ezt többektől hallottam. Járkál, járkál, érzi a ritmust, és megtalálja hozzá a prozódiát. Aztán születik meg a dalszöveg. Olyan irányt vesz, és olyan szavakat használ a belső, amire nem is gondoltam volna. Ezt Weöres Sándor is bevallotta. Az ő szövegei is így születtek.

Volt egyszer egy Dés–Bereményi-est. A Férfi és Nő. Dalok négy színészre és zenekarra. Udvaros Dorottya, Kulka János, Básti Juli, Cserhalmi György. Ott énekelte Cserhalmi a Hosszú menetet. Fent van a neten. Felkavaró dal. „Egyedül, csak egymagam, velem szemben a világ, akkor is túl vagyok, túl leszek, ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.” Döbbenetes erejű szavak.

Nagyon szeretem én is ezt a dalt.

Kapott hozzá Dés Lászlótól pár aprócska instrukciót? Valamiféle lelki kapaszkodót, hogy mit szeretne hallani, miről szóljon a dal?

Nem. Ismer és tudja, hogy nekem ritmust és dallamot kell adni. Ennek a dalnak pedig nagyon erős a ritmusa, valósággal bevési a szöveget az ember agyába.

Cserhalmi ugyanis az intellektusával, az egyéniségével, nem utolsósorban az előadásmódjával vési be.

Engem is meglepett az énektudása. A Szabó Magda regénye alapján készült Régimódi történet tévéváltozatában rendeztem őt. Volt ott egy jelenet az esti szürkületben. Kockaköveken forgolódott a lovával. Csúszkált a ló patája a nedves kövön. Milyen nehéz lehet így nyeregben ülni, mondtam a mellettem álló kaszkadőrnek. Hogy tud ez a Gyuri lovagolni, ámuldoztam. A kaszkadőr csak annyit mondott: „Nem, a Gyuri nem tud lovagolni. Civilben fél a lótól. Remekül megüli, ha felvétel van. De ha vége, örül, hogy leszállhat róla.” Ezzel együtt vagy éppen ezért mégis azt mondom: Gyuri kitűnő lovas. Az énektudással is így lehet. Nem énekes. Nincs elragadtatva a saját hangjától. De ha azt mondják neki, itt a dal, tessék, akkor megoldja.

Most, hogy nem mozdulhat ki a lakásból, könnyebben ír? Lélekben nem szorítja össze a bezártság?

Nem. Ez az egyetlen szakma, amelyiknek jót tesz a járvány.

Monori, az Eldorádó dörzsölt, Teleki téri kereskedője, a nagyapjáról mintázott „törzsi vezér” mondja a filmben: „Az arany, mi ember és ember között különbséget tesz.” Mennyit változott mára a világ? 2021-ben miben látja a különbséget ember és ember között?

Hogy életben marad-e vagy nem. Ez a különbség. Vannak életben maradók, és vannak, akik áldozatai lesznek a járványnak. Ez most nagyon durván hangzik, tudom, de hát ilyen kegyetlen a helyzet. Nem bocsátkozom jóslásba, mikor lesz vége. Na, jó! Én két évet adok még neki.

A szerző a Vasárnap munkatársa