Search by category:
Egyéb kategória

Eurovíziós Dalfesztivál – Kizárták Fehéroroszországot az idei versenyből

Eurovíziós Dalfesztivál – Kizárták Fehéroroszországot az idei versenyből
Hegedűs Norbert
2021. 03. 27., szo – 12:36

2021. március 27., szombat – 12:48
Eurovíziós Dalfesztivál

Friss ikon
Off

Törzs

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) már március 11-én elutasította Fehéroroszág elsőként benevezett, Ja naucsu tyibjá (Megtanítalak) című dalát, mivel az kigúnyolja az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen folyó tüntetések résztvevőit.

 „Megtanítalak engedelmeskedni” – énekelte egyebek között dalában a Galasy ZMesta együttes.

Az együttes jelölését élesen bírálták fehérorosz ellenzékiek, és európai parlamenti képviselők is felhívást tettek közzé, Fehéroroszország felfüggesztését követelve az európai dalversenyből.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy a dal megkérdőjelezi a dalverseny politikamentes jellegét” – írta korábbi közleményében az EBU, amely pénteken elutasította Minszk másik nevezését is, ugyanazon előadó egy másik dalát. A műsorszolgáltatók szövetségének esti közleménye szerint az alapos vizsgálat megállapította, hogy „az újabb dal sem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek garantálják, hogy a versenyt senki se használhassa ki politikai célokra vagy hozhassa rossz hírbe”.

Az EBU nem részletezte, hogy konkrétan milyen kifogások merültek fel az újabb versenydallal szemben.

Ivan Ejszmontnak, a fehérorosz állami tévé vezetőjének szombatra virradóra kiadott közleménye szerint az EBU döntése „politikai indíttatású”, a szervezőket „nyomás alá helyezték politikusok és gyűlölködők a közösségi médiában”.

Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást. A fehérorosz ellenzék szerint a voksolást elcsalták, a nemzetközi közösség több tagja azóta sem ismeri el annak eredményét. Számos tüntetést tartottak az országot 26 éve vezető Aljakszandr Lukasenka ellen. A megmozdulásokon többen meghaltak, megsebesültek és ezreket őrizetbe vettek.

A dalfesztivált május 18-22-én rendezik a hollandiai Rotterdamban.

Bevezető

Kizárták Fehéroroszországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválból, mivel a szervezők nem találták eléggé politikamentesnek a belorusz állami tévé által másodjára benevezett dalt sem.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment