Search by category:
Egyéb kategória

Kicsoda valójában Eduard Heger?

Kicsoda valójában Eduard Heger?
Czímer Gábor
2021. 03. 29., h – 17:55

2021. március 29., hétfő – 18:43
eduard heger

Friss ikon
Off

Törzs

Heger Pozsonyban született 1976-ban, a Pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát. 

Az egyetem alatt és közvetlenül utána is egy kisebb étterem irányításával foglalkozott, de egy vízvezetékekkel foglalkozó vállalat igazgatójának is az asszisztense volt. Később a bankszektorban dolgozott, majd 2001 és 2005 között egy amerikai tanácsadó cégen keresztül a szlovák védelmi minisztérium megbízását teljesítette. 

A vállalkozói karrierjének legnagyobb részében, 2007 és 2016 között az Old Nassau Imports Slovakia, s. r. o. vállalat vezetésében tevékenykedett. Ez a vállalat exportálja az Egyesült Államokba a Double Cross nevű prémiumkategóriás, Szlovákiában gyártott vodkát. Egy üveg ilyen szeszes ital ára hozzávetőlegesen 55 és 70 euró között mozog. A vállalat egyébként Juraj Drobának, Pozsony megye SaS-es elnökének a tulajdonában van. Droba jó kapcsolatot ápol Hegerrel.

Heger életében és politikai karrierjében is nagy szerepet játszott egy katolikus vallási mozgalom. Saját bevallása szerint édesapja halála után vált hívővé, tagja a Szent Márton-dóm Közössége (Spoločenstvo pri dóme Sv. Martina) nevű egyesületnek. Ez a közösség a katolikus egyházon belüli sajátos irányzatként határozza meg magát. Heger ezen az egyesületen keresztül került a politikába is, hiszen a szervezetnek már korábban tagja volt az OĽaNO két politikusa, Richard Vašečka és Branislav Škripek. Általuk pedig hamar Igor Matovič közelébe került.

Heger a 2016-os parlamenti választáson az OĽaNO listáján indult és mandátumot is szerzett. 

A foglalkozása mellett feltüntette azt is, hogy keresztény aktivista. A 2016–2020-as választási ciklusban az OĽaNO ellenzékben volt, Heger pedig a katonai titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság elnöke és Matovič pártjának alelnöke lett.

A 2020-as parlamenti választáson az OĽaNO saját szabályainak megfelelően, miszerint a parlamenti képviselők a jelöltlista végéről indulnak, Heger a névsorban a 142. volt. Összesen 62 964 preferenciaszavazatot kapott, amivel a 8. helyre „karikázta fel” magát, ezzel újra parlamenti mandátumot szerzett, majd átadta azt, hiszen a Matovič-kormány megalakulásakor pénzügyminiszterré nevezték ki. 

Az idén tavasszal kibontakozó koalíciós válság során Matovič bejelentette, a kormány-pártok közötti jó viszony helyreállítása érdeké-ben a miniszterelnöki posztot Hegernek adja át, míg ő maga a pénzügyminisztérium vezetője lenne. Hegert a munkatársai konfliktusmentes, nyugodt, racionális személyiségnek tartják.

Bevezető
Pozsony |

Az új kormányfő, Eduard Heger (OĽaNO) a gazdasági szférából érkezett, de erős kötődése van egy katolikus mozgalomhoz is.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment